Amsterdam

Szokás mondani, hogy "Isten malmai lassan őrölnek" - nos az enyémek nyílván méglassabban és mivel a héten még betegszabadságra is kényszerültünk, hála valami csodás gyorslefolyású virulens kórságnak, így ez a bejegyzés már bő egy hetes csúszásba keveredett.

Múlthéten csütörtökön-pénteken Amsterdam-ban jártam a Pyrtec-projekt második helyzetjelentő eszmecseréjén. A két napos megbeszélésnek a Vrije Universiteit Amsterdam, és a projekt egy ottani tagja, Ronald van Balen adott otthont. Ronald, és az ő által "vezetett" PhD hallgató, Martin Stange geomorfológiai - és kapcsolódóan neotektonikai - vizsgálatokat végeznek a Pireneusok terültén. Itt volt még Roy Gabrielsen az Universitetet i Oslo professzora, aki szintén egy PhD hallgató munkáját felügyelve, a Pireneusok analóg modellezését végzi oslo-i és rennes-i laborokban.

- Kitekintés: Az analóg modelleket valahogy úgy kell elképzelni, hogy különböző fizikai paraméterekkel rendelkező homokok és szilikon rétegeket helyeznek el egymás fölött egy hagy dugattyúszerűen működő szerkezetben, majd nagyon pontosan ellenőrzött körülmények (hőmérséklet, nyomás, erő, deformációsebesség, stb.) között ezeket a rétegeket deformálják. A deformáció után a rétegeket vizzel töltik fel, fagyasztják, szárítják és szelvényekre vágják, hogy elemezhessék őket.

A Roy-jal dolgozó PhD hallgatóval sajnos most még nem sikerült megismerkedni, mert valami országos válogatott röpladázó talán a srác és valami nemzetközi versenyen vett éppen részt, így az ő eddigi eredményeiket Roy adta elő.

Ott volt a társtémavezetőm, Peter van der Beek, és az ő doktorandusza Charlotte, akikkel már találkoztam egy-két alkalommal Aussois-ban és Grenoble-ban, valamint David Pereira az Universidad de Oviedo-ról, aki egy külső finanszírozású tagja a projektnek, és idén kezdi meg a kapcsolódó kutatásait egy még fel nem vett PhD hallgató társaságában, és még egy Wim Vileen nevű PhD hallgató, aki egy teljesen független projektben a Kantábriai hegyvidék nyugati felében végez geomorfológiai vizsgálatokat, és Ronald-on keresztül csöppent bele ebbe a megbeszélésbe.
A társaság Ritske-vel és Suzon-nal lesz teljes.

Ritske már szerdán elutazott, és a szüleinél töltötte az éjszakát Amsterdam-ban, így csütörtökön hajnalban 'csak' Suzon és én utaztunk innen Bergenből. A gép hatkor szállt fel, és odafelé Koppenhágán keresztül utaztunk. Még sosem utaztam MD tipúsú géppel (SAS-sal repültünk és ők Bergen - Koppenhága, valamint Koppenhága - Amsterdam viszonylatban is ilyet üzemeltetnek), de elmondhatom, hogy egy életre szóló élmény volt. Ha valaki utazott már ilyen géppel, akkor talán észrevette, hogy a hajtóművek dinamikája egészen más - a földön mozgatva a gépet nem a jólismert süvítést hallja az ember, hanem inkább olyan érzése támad, mintha egy lassan pörgő ventillátor hatalmas lapátjai zúgnának mellette; a motor fordulatszáma jóval alacsonyabb, ugyanakkor a nyomatéka jóval nagyobb. Emellett nekem volt szerencsém az utolsó sorokban ülni mindkét alkalommal, ahol az ablakon kitekintve konkrétan csak a repülőgép hajtóművét lehetett megcsodálni, mintegy 15 cm távolságból, így aztán máig nem értem, hogy hogyan sikerült maradandó halláskárosodás nélkül megúsznom az utat... Miután 10 körül megérkeztünk Amsterdam-ba villámgyorsan átvágtattunk a reptérről az egyetemre és onnantól kezdve kora estig csak az ebéd idejére hagytuk el az épületet.

- Kitekintés: A reptérről az egyetemre vonattal volt a leggyorsabb az út. A holland vasút azonban megér egy misét. Privatizálták, darabokra szedték, és most több kisebb vállalat próbál megélni, magas árakkal, gyakorlatilag kartelben. Ami igazán megdöbbentő volt számomra, az az a körülményesség, ahogyan jegyhez lehet jutni. Vannak autómaták, de nem minden kártyát esznek meg, és ha nem holland hitelkártyával próbálkozol, akkor 1 euró felárat számolnak kezelési költségként. Amikor pénteken visszafelé akartunk jegyet venni, senkinek semmilyen kártyáját nem fogadták el az autómaták, és bizony a kasszánál pedig tisztességes felárral vásárolhatod csak meg a jegyet... Ehhez képest mi még Istenesen jók vagyunk a Mávval!

A menetrend szerint minden egyes IP (Individual Project) PhD hallgatója egy helyzetjelentés féle prezentációval kellett hogy előrukkoljon, ami az én esetemben ugye csak azért volt problémás, mert olyan nagyon sok eredményem nincs, szóval leginkább azt tudtam elmondani, hogy miben egyeztünk meg Grenoble-ban, mi a terv a három évre nézve. Martin is leginkább csak a tervekről beszélt, viszonylag kevés eredménye volt még, Charlotte már a második évében jár a saját PhD-jének (neki 4 éve van rá), így ő jóval több dolgot tudott prezentálni, Suzon pedig a doktoriában foglaltakat taglalta inkább, és a mostani PostDoc-kal kapcsolatban csak a terveit vezette elő.

Az ebédre az egyetemi épületegyüttes közepén elhelyezkedő étterem-szerű helyen kerítettünk sort, és meglepő módon Ronald állta a cehhet (mindkét nap), így egy fillérembe sem került a dolog. Este először a szállodát vettük célba, ami valami 130 Euróba került fejenként (legalább a reggeli is benne volt) és számomra mérhetetlenül puccos volt. A fürdőben több törölköző volt, mint amennyi egy öt fős családnak elég, a hálószobában térkép nélkül eltévedtem, de persze az internetért külön kellett fizetni, méghozzá óránként 10 Eurót (ráadásul a kapcsolat minősége kritikán aluli volt...). Rablás, luxuskivitelben. Sosem gondoltam volna, hogy a doktori lesz az életem azon időszaka, amikor időről időre sokcsillagos szállodákban dőzsölhetek. Komolyan mondom, hogy feszélyezve érzem magam ezeken a helyeken...

Később a teljes társaság együtt étkezett egy thai étteremben a belvárosban, ahol a cehhet a témavezetők közösen állták (300 Euró 9 főre...) és mérhetetlenül jól is laktunk. Innen Ritske, Peter és Wim hazamentek, míg a többiekkel még megittunk egy sört valami kocsmában, mielőtt visszatértünk a szállodába. Vacsora alatt és után Roy szórakoztatott bennünket (Suzon-nal és Charlotte-tal) mindenféle élménybeszámolókkal sarkkörön túli expediciókról hajóról történő geológiai térképezésről és hasonlókról; hihetetlen élettapasztalata van a hapsinak, és nagyon jó beszélőkéje =)

A városról annyit, hogy az egyetem környékén évente húznak fel egy-egy 15-20 emeletes toronyházat, amiknek viszont a javára kell írni, hogy többnyire egyáltalán nem azok a mértani, négyzetes hasábok, hanem van mindegyikben valami kis extra, és mégis épületegyüttesként koherens egészet alkotnak.
Ezzel a képpel homlokegyenest ellenkezőt mutat a belváros, 3-4 emeletes keskeny téglaházaival, csatornáival, és sétálóutcáival. Mindenhol üzletek és elképesztő mennyiségű ember az utcákon; hihetetlen volt számomra ez a kavalkád. Ami a leginkább tetszett, hogy tényleg rengetegen járnak biciklivel, méghozzá sokszor egészen elképesztő formájú verziókkal.
Sajnos képekkel ezúttal nem tudok szolgálni, mert egyszerűen nem éreztem olyannak a szituációt, hogy nekiálljak eszeveszetten kattogtatni, de az egyszer biztos, hogy ha legközelebb adódik rá alkalom visszamegyek túristáskodni is egyet =)

A második napon kora délutánig hatalmas ötletelés zajlott arról, hogy kinek mit merre hány méter, megbeszéltük a következő találkozók lehetséges időpontjait, helyszíneit, programokat miegymást. Délután rövidke búcsúzkodás után Charlotte, Suzon, Peter, Roy és én a reptér felé vettük az irányt, illetve Peter tovább vonatozott onnan rokonlátogatni (lévén ugye ő is "haza jött" Amsterdamba). Alapvetően jó volt látni, hogy a többiek mivel is foglalkoznak, és hogy hogy lesz kerek ez az egész projekt, de a fő pozitívum a kapcsolatépítés volt számomra. Roy-jal egy gépen utaztunk Oslo-ig, majd ott Suzonnal vártunk jó három órát a bergeni csatlakozásunkra és fél egyre mindjárt le is szálltunk Flesland-on.

Leszállás után Oslo-ban a pilóta közölte, hogy mindenkinek legyen a keze ügyében az útlevele, mert "vendégünk van". Az nem volt teljesen tiszta, hogy ez alatt mit ért, de ahogy kiszálltunk a gépből a folyosón mindenkinek ellenőrizték az útlevelét, különös tekintettel a franciákra, de tőlem is megkérdezték, hogy mi a látogatásom célje... Nemsokkal előttem egy nőt állítottak félre, és ugyan nem kaptam el a teljes beszélgetést, de a következő foszlányokat véltem kihallani:
"Franciaország? Ez nem Franciaország, ez Norvégia." illetve "Látogatóba jött? Van itt ismerőse? Hol lakik?"
A tippem az, hogy valakinek minden biztonsági elenőrzés ellenére is sikerült rossz gépre felkeveredni...

Ezek után a reptéren először valami felújítás miatt muszáj volt elhagynunk a tranzitot az érkezési oldalon, hogy aztán újabb biztonsági ellenőrzés után bejussunk a tranzit indulási oldalára. Ha rövidebb csatlakozási idővel repülünk tuti lekéssük, és ha valami oknál fogva kivettem volna az amsterdami duty-freeben vásárolt boromat a zacskóból, akkor egészen biztosan be nem engedik újra, de ezt ezúttal megúsztuk =)
Miután újra bejutottunk a tranzitba megvacsoráztunk Suzon-nal, és nagggyon jót beszélgettünk mindenféléről; ez kifejezetten jól esett, nagyon kedvelem ezt a lányt. A repülő - az egyik legnagyobb, ami a SAS kötelékében van - szinte teljesen üres volt - jó ha 20 ember lézengett rajta - és a reptéri buszon is csak ketten voltunk a sofőrön kívül Suzonnal. Kb fél kettő volt, mire visszaértem a Fantoftba, és lepihentem végre két, kifejezetten mozgalmas nap után =)

Iló jelenti: Mindennapok az egyetemen (mérsékelten szakbarbár bejegyzés)

Nohát, nagyobb eseményről az elmúlt héten nem igazán tudok beszámolni, de azt hiszem, Zoli majd kárpótol mindenkit egy amszterdami beszámolóval. =)
Addigis én mesélek egy kicsit arról, hogy mivel is telnek a napok és hogy mi mindent sikerült kikémkednem az egyetemen.


Az elmúlt hét leginkább említésre méltó eseményei mind-mind az EECRG-hez kötődtek - ez az a kutatócsoport, amiben Hilary dolgozik, és amelyiknek most valamiféle vendége vagyok az egyetemen.
Fontos és lényeges különbség az ELTE-hez képest, hogy az UiB-on nem kismillió tanszék van, hanem egy nagy kémia, földtudományi, biológia, stb. tanszék - legalábbis néhány éve -, mint ahogy nálunk az intézetek... Ezeken belül a munka és a társaság is kutatócsoportokba szerveződik, ezek egyike az EECRG (Environmental and Ecology Research Group).


Utóbbi történetéről és felépítéséről igen sokat megtudhattam csütörtökön, amikor is a csoport vezetője, Vigdis (friss, fiatal, fáradhatatlan nő), John-Arvid (az ökológusok képviseletében) és John Birks (a paleoökológusok képviseletében) kisebb prezentációt adtak a csoport apraja-nagyja jelenlétében a biológia tanszék új igazgatójának. Nagyon kapóra jött nekem az alkalom, kicsit ugyan féltem, hogy nem zavarok-e, hiszen ez mégiscsak valami belső gyűlés, de Hilary megnyugtatott, hogy ha szeretnék, nyugodtan meghallgathatom. Nagyon jó képet kaptam arról, hogy mit csinálnak a csoporton belül és nagyon tetszett, hogy a két megközelítést (öko és paleoöko) próbálják együtt alkalmazni.
Amikor a bemutatók után a pénzügyekre, utána pedig a tanításra terelődött a szó, kezdtem ténylegesen azt érezni, hogy ehhez semmi közöm, így kivártam a megfelelő alkalmat és az egyik lánnyal (azt hiszem Lene-nek hívják... ááá, szégyellem, hogy nem tudom a neveket...) gyorsan kislisszoltunk és visszaosontunk a laborba. A szökési akciónak azért is örültem, mert a mikroszkópok között még jót beszélgettünk erről-arról (hátfájásról, edzésről, mikroszkóp alá pakolható pollenatlaszokról és az esti röplabda-meccsről, ahova készült munka után).


Még szerdán belopakodtam egy MSc-védésre, Torstein segítségével. Torstein a csoport egyik veteránja, Oribatidákkal (páncélos atkák, akik nem írtóznak az ízeltlábóaktól, azoknak íme: 1 2 3) foglalkozik, történetesen velem szemben van a mikroszpókja és eddig azért nam találkoztam vele, mert Spanyolországban volt, terepen. Dörmögős mély hangja van, így olykor alig értettem, mit mond, de nagyon szívesen mondta, én pedig roppant hálás voltam, hogy valaki beszél hozzám. =) Mivel az épület az ott dolgozóknak is legalább olyan új, mint nekem, legalább negyed órát bolyongtunk, mire megtaláltuk a pici termet, ahol kb. 15 MSc hallgató és 5-10 tanár jelenlétében, de családias hangulatban tartották a védést. Én nagyon megörültem a sok-sok diáknak, egyszerűen jó volt korombelieket látni, nagyobb tömegben... :P Torstein bemutatott egyik kollegéjának is, aki rovar-evolúcióval foglalkozik és ahogy beszélgetésünkből kiderült, nagyon szereti a magyar klasszikus- és népzenét. Nagyon kedves, beszédes fickónak tűnt. =)
Maga a védés szerencsére angolul ment - mint ahogy már megszokhattunk, ez semmilyen külünösebb akadályt nem jelentette sem a hallgatónak, sem a bizottságnak. Az előadó leányzó lepkékkel foglalkozott: a vizsgált területe Uganda volt (a norvégoknál, ahogy kivettem, a távoli célterület nem olyan nagy kuriózum, de azért kicsit panaszkodnak, hogy kevés a pénz...) és azt szerette volna kideríteni, hogy vajon (az őshonos erdők mellett) milyen típusú élőhelyek érdemesek arra, hogy védelem alá vonják őket. A terepi munka, sok-sok határozás és térképezés mellett komoly statisztikai-matematikai munka is volt a védő háta mögött, gráfok, diagramok, ilyen-olyan analízisek váltották egymást a dián, amikről én még sajnos csak hírből hallottam... Van még mit tanulni, az biztos, de jó volt látni, hogy mit kellene majd egyszer alkotni... =)

Azt is kiszimatoltam, egyébként, hogy az itteni MSc más egy kicsit, mint az otthoni. Eleve az is meglepett, hogy ilyenkor vannak védések, hiszen erre, ha jól tudom, nálunk igencsak május-június környékén szokott sor kerülni.
Maga az oktatás is más, az MSc-seknek a legelső félévben vannak kurzusaik, utána bármilyen más óra önszorgalomból felvehető és fő feladatok, hogy nekilássanak MSc-projektjüknek, elkezdjék a labor- vagy terepi munkát, adatgyűjtést, majd azt megfelelően elemezzék is. Így a két évből legalább egyet egy-egy kutatócsoportban töltenek el, ahol a témavezetők irányításával gyakorlati munkát (is) végeznek. Aztán, amikor készen vannak egy MSc-prezentációt kell tartaniuk (ezt láttam) és ha jól vettem ki, ezután következik a hivatalos védés is.
Ezek alapján egy sokkal gyakorlatiasabb rendszert látok itt, mint otthon, de hogy jobb-e vagy rosszabb, ilyen találgatásokba nem mernék bocsátkozni...


Örültem, hogy ez a hetem így alakult, lassan-lassan, de egyre inkább értem, hogy hogyan működnek itt a dolgok. És egyre inkább kezdek otthonosabban mozogni...


Mindenkinek nagyölelés meg pusz:i

Aprócseprő az elmúlt hétről II.

Kedden a Futballpubben nevű helyen jártunk (én már immár sokadszor) meccset nézni, nomeg nem mellesleg Árpiékkal dumálni. Ezúttal hatan gyűltünk össze, Árpi, Lilla, Petra (Lilla húga), és egy Bálint nevű srác, aki nemrég érkezett a Fantoftba és április közepéig marad. Igazából a meccsből olyan nagyon sok nem ragadt meg, de azért a diskurálás mindenképpen jól esett. Bálintról kiderült, hogy okosan csomagolt, amikor idejött, mert a ruhái mellé bőven fértek hazai fűszerek is, amiknek itt felbecsülhetetlen értéke van - már ha az ember süt-főz =)


Szerdán este a kiskukta (és segéde, aki tepsivajazásban már nagyon ott van) kakaóscsiga-sütésre szánta rá magát és az eredmény egészen jó lett. A norvégoknál ez a péksütemény (mint olysok másik) teljesen ismeretlen, szóval nem tartott túl sokáig betermelni a miniatűr csigákat.
(Megjegyzés: ha így haladunk, nemsokára gasztrobloggá alakulunk át... :P)


Pénteken hivatalosak voltunk Suzon-hoz (francia postdoc lány, szintén a Pyrtec project tagja) szülinapi-albérletavatóba. Odafelé jót tévelyegtünk a Fløyen oldalában, mire megtaláltuk a megfelelő utcát (aminek persze a pontos nevére csak haloványan emlékeztem) és abban a megfelelő lépcsőházat. Az apartman kicsi, de nagyon aranyos, szép panorámával és nagy, északnyugati tájolású terasszal. Kifejezetten kellemes, borozgatós este kerekedett a dologból, beszélgettünk mindenről, amit csak el lehet képzelni. A társaság szokás szerint egészen diverz volt, bár a többséget most magabiztos fölénnyel alkották a franciák, és az olaszok =)
Mostmár azt is kezdem érteni, hogy Suzon miért veszi a fáradtságot, hogy minden este főzzön-süssön magának valamit másnapra ebédre - ha az én főztöm lenne ilyen pazar, akkor lehet, hogy én is így tennék =)
Valamikor egy óra körül indultunk el hazafelé, 4-en (Vaneeda és Katerina társaságában) a Fantoftba tartottunk, Nicole pedig a Danmarkspatz-ra, szóval úgy döntöttünk, hogy mivel éjszakai buszok gyakorlatilag nincsenek, közösen hívunk egy taxit. Így fél 2re haza is keveredtünk, és fejenként kb 3000 forintból meg is voltunk...

Szombaton kifejezetten mozgalmas napot sikerült összehoznunk. Mivel az idő nem volt olyan fényes, ezért kora délután bementünk a városba vásárolni ezt-azt, többek között egy újabb üveg bort, mert ezúttal a változatosság kedvéért Áginak (egy folyosón lakunk) a szülinapjára virradtunk. Vásározás után bementünk a bergeni Természettudományi Múzeumba, ahol még én sem jártam. Az épületet éppen bőszen renoválják ugyan, de a kiállítótermek jórészt azért látogathatóak voltak. A múzeum maga nem nagy, de én kifejezetten jól éreztem magam - lehet, hogy csak a szépművészeti múzeumok nem kötnek le?

Zárás után átvágtáztunk a belvárosba, ahol az egyik téren ingyenes jótékonysági koncert volt, ahol több viszonylag sok előadó lépett fel egymás után mindannyian 2-3 számmal (egész nap valamilyen rákkal kapcsolatos alapítvány emberei a legkülönbözőbb egyenruhákban rótták a várost perselyeikkel). Itt igazából csak az első két együttest hallgattuk végig (az elsőt nyugodt szívvel aposztrofálhatjuk a norvég Bon-Bonnak, míg a második banda produkciója már valamivel jobban elnyerte a tetszésünket), aztán a pocsék időre való tekintettel visszatértünk a Fantoftba.

Kora este újfent bűvészkedtünk egyet a konyhában, ezúttal mini sajtos-crossiant volt a merénylet tárgya, ami - szerintem - még a kakaóscsigánál is jobban sikerült =) Este aztán átkopogtunk Ágihoz, hogy megköszöntsük. Éppen a vasárnapi Fantoft Jam-Estre gyakorolt (erről majd később), de megegyeztünk, hogy egy-két órán belül nekiülünk picit ünnepelni. Ebből aztán egy kellemes, csendes, beszélgetés és iszogatás kerekedett (menet közben csatlakozott hozzánk Zoli és Stavangerből éppen most érkezett vendége, Tilda, valamint még később, Magelie, egy francia lány, aki szintén a folyosónkon lakik). Szép, mozgalmas nap volt, annyi szent =)

Vasárnap újfent ritka szeszélyes (hó-eső-hó-napsütés-eső-jég-napsütés-hungarocell-napsütés-jég-hó-eső...) napra virradtunk, ennek örömére nem is nagyon erőltettük meg magunkat. Este Bálinttal kiegészülve paprikáskrumplit alkottunk (Isten áldja őt, az ő előrelátását, és a magyar őröltpaprikát), majd lementünk belehallgatni a Jam-Estbe. Ezt valahogy úgy kell elképzelni, hogy minden második vasárnap naaagy közös zenélgetős, improvizálgatós estét tart a Fantoft népe a klubban, ahol bárki felléphet (ezúttal többek között például egy lány a saját verseit olvasta fel =). Szerintem az este egyértelműen legjobb produkciója Ági nevéhez fűződik. Két számot énekelt egy srác gitárkísérete mellett, és valami eszméletlen hangja van. Hogy Bálint szavaival éljek, "érett hangja van, biztosan nem csak a zuhany alatt énekel". Az mindenesetre biztos, hogy ezek után akkor is meghallgatnám, ha fizetni kellene érte =)

Iló jelenti: Skandináv derűre skandináv ború

Két hét napsütés és hóess után, jelentem, az időjárás megmutatta az igazi arcát - a hókupacok olvadoznak az örömtől meg a pluszötfoktól, reggel és este is igazi tejfel-köd van és hirtelen az egész táj nagyon szürke lett...
Szerencsére más téren a helyzet nem olyan lehangoló. =)

Múlt hét kedden megérkezett a kis doboz, amiben a mintáim is voltak, így szerdán már bemehettem az egyetemre munkálkodni.

(A szerkesztő megjegyzése: a két bekezdés között valaki kopogott az ajtónkon és mikor kinyitottam, meglepve tapasztaltam, hogy két Jehova tanúja áll a küszöbömön. Közel negyven perc egészen érdekes és kellemes beszélgetés után távoztak, azt hiszem lukat beszéltem a hasukba... Nem baj, ajánlottam nekik egy könyvet is, csak hogy megforduljon a helyzet... :P)

Szerda reggel tehát elbattyogtam a biológia tanszékre, ahol részletes körbevezetésen vehettem részt (egész nagy paleoökológiai labor, fotós-szoba, sediment-lab, hűtőszoba sok-sok mintával és 9 rekesz sörrel a polcokon =D, szükséges irodalom, gyűjtemény, satöbbi), majd egy kis oktatást is kaptam. Hilary végtelen kedvességgel és türelemmel elmagyarázott mindent, kaptam tanácsokat és bármikor gondom-bajom-kérdésem van, szakít rám időt és válaszol.
Még szerdán be lettem mutatva mindenkinek, aki csak az utunkba került, boldog-boldogtalant ismerek már, elvileg, bár be kell, hogy valljam, közben a kutatócsoport honlapjáról csekkolom le a neveket időről időre... :P
Ami a tanszéki életet illeti, minden nap közös ebéd van - egyelőre dobozokból épült falak között, két asztal mellett gyűlik a társaság, ki-ki a hozott avagy vásárolt szendvicsét, miegyebét majszolja és közben különböző dolgokról folyik a társalgás norvégul vagy angolul. A tanszéken a Birks házaspáron kívül is vannak angolok, például Cathy, akinek segítettem pakolni még a legeslegelső látogatásom alkalmával. A közös ebédet mindig nagyon várom, mert a laborban - ahol általában 3-4-en vagyunk -, általában csend van. Az emberek vagy zenét hallgatva bűvölik a mikroszpókjukat vagy norvégul csevegnek. Kint viszont mindig szóba elegyednek velem, mindig megszán valaki, amikor nagyon magányosnak látszom... (És ilyenkor mindig nagyon szeretnék tudni norvégul, hogy be tudjak kapcsolódni a fő társalgásba... (= ) Ez utóbbi egyébként sem meglepő a norvégoktól, olyan könnyedséggel váltanak angolra, mintha csak egy kapcsolót nyomtál volna le: ma például egy férfival elegyedtem szóba a buszon, akiről kiderült, hogy néhány hete volt a családjával Budapesten nyaralni - vagy inkább telelni.

Összefoglalva a dolgot, nagyon feldobott, hogy végre van tennivalóm és bár egyelőre nem beszélgettem senkivel sem túl sokat, nagyon kedves társaságba cseppentem. =)

Íme a kicsiny sarok, ahol munkálkodok:

és itt még a nap is süt! =)

A hét többi része viszonylag eseménytelenül telt el: hétvégén pihentünk és tűrtük a ránk ereszkedő szürkeséget (még reménykedtem némi kirándulóidőben, de mindhiába), és én újra felfedeztem, hogy krumplinyomdázni jó!!! =P

a maradék krumplit megsütöttük... :P

és pólót festeni is:



Valamint jelentem, megtaláltam Tacicust - remélem ő nem tisztel meg azzal, hogy zöld pacnit tüsszent a pulcsimra, mint a koliban hajdan uralkodó példány...

a kolimacs Norvégiában: dagadt, szürke, cirmos és sunyi

Vasárnap részt vettünk a Fantoft Klubb Oscar-gála alkalmából rendezett filmevetítésén, ahol megnéztük a The Serious Man, Logorama és a Becstelen brigantyk című jelölteket (utóbbit már másodszorra és a vége, hála a lefagyó Vistának, le is maradt...). Utóbbi kettő nem is maradt jutalom nélkül. =)

Azt hiszem a múlt hét ennyi említést érdemel, nemsokára jelentkezünk, addigis tessék nevetni:
http://demotivatorblog.blog.hu/
(a linkért Szigit illeti a hála!!! ;-))

Mindenkinek nagyölelés otthonra:i

Köszönet Bendőkének

Ami kimaradt, és úgy érzem muszáj megemlíteni:

Külön köszönet Bendőkének az új programért, amivel tényleg sokkal szebb, pontosabb panoráma-képeket tudunk összevagdalni (az előző bejegyezések képeinél már ezzel dolgoztunk) és nem mellesleg tudjuk mindezt sokkal kevesebb energiabefektetéssel =)

Iló jelenti: Síelők és kalózok

Folytatva a múlt hétvége krónikáját, vasárnap reggel sikerült lényegesen hamarabb magunkhoz térni és mivel újfent szikrázó napsütéses napnak néztünk elébe, ezért nekivágtunk az Ulriken havas csúcsának.

A 643 m-es hegytető nemcsak minket csábított túrázásra, egészen sok síléccel, snowboarddal vagy egyéb általunk ismeretlen eszközökkel felszerelt ember zarándokolt felfelé, a könnyebb és a nehezebb útvonalon egyaránt. Mi utóbbit választottuk és mondhatom csinos kaptatón kapaszkodhattunk felfelé. A kilátás minden lépésnél szájtátósabb lett és akkor is leesett az állunk, amikor megláttuk azt a négyfős (najó, legyen inkább három és fél) csapatot, ami előttünk caplatott: az egyik felnőtt hátán egy gyerekcipelésre alkalmas hogyishívjákkal, mellette pedig az alig 7 éves kisfiú. Zoli meg is jegyezte, hogy 'apuka combos lehet', de később kiderült, hogy tévedett - ellenben anyuka, na ő nagyon combos volt (Mire felértek a csúcsra, a kislány el is szundított anyu hátán...=P). A kis csapattal meg is pihentünk az egyik visszintes sziklánál, hogy kifújjuk magunkat, és élvezzük a panorámát, ami valami ilyesmi volt:


Tovább folytatva utunkat, hamarost felértünk a TV-toronyhoz, ahol elmajszoltuk a hozott szendvicseket, ittunk egy teát az álommunkahelyemen (kávézó 643m-en - itt akarok dolgozni!!!) és lestük a síelni induló embereket. A látványról nem írok többet, beszéljenek a képek:

TV-torony és kávézó

lábunk alatt Bergen

Ulriken, 643m

infantilis, 643m

futóbolond, 643m

pihen

Próbálkoztunk teljes panorámát is készíteni, de valami futóbolond mindig útban volt...



Könnyes búcsút véve a gyönyörű tájtól elindultunk lefelé a jelölt úton (jel természetesen nincsen - ó, hiányolom a kékcsíkot!!!), illetve azon az útvonalon, amit annak sejtettünk. Töredelmesen be kell, hogy valljuk, hogy ez történetesen egybesett a nemhivatalos síútvonallal, ami az egyik síelő nénit jobban zavarta, mint minket, ezért meg is jegyezte, hogy elrontjuk a mély nyomainkkal a pályát... Mi próbálkoztunk, komolyan, de talán nem vagyunk olyan jó Legolasok, hogy a szűz havon gond nélkül fennmaradjunk. Ezen kísérleteink a derékig érő hóban általában az alábbi eredménnyel végződtek:

tanulj, fiam, Legolas!

úgyhogy helyenként kénytelenek voltunk belegázolni a síelők nyomaiba (és talán a néni lelkébe), mert különben sose értünk volna haza...
Hazafelé kisebb tavak és faházikók mellett vezetett az utunk - némelyik, mint az alábbi is, saját-privát-kis-kunyhó volt.




Néhány kép a hazaútról:

holdbéli lábnyomok

Éppen mielőtt beértünk a városba, egy fenyvesen keresztül kanyargott az út, kiváló lesiklópályát biztosítva a norvég sport- és seggszánkóknak, itt ugyanis nem a mi hagyományos fakutyánk a menő: vagy egy darab műanyagon csúszol le, vagy hiper-szuper-pirosfeketérefestett-kormányos-fékes járgányon.
Ezen az úton akadtunk az alábbi szigorú hóemberre, aki 7-8 másik társával szemben tűrte a napfényt, valamint ekkor találtuk meg az észak-amerikai bennszülöttek nyomát is... Biztosan sosem játszanak erre semmiféle lurkók... Csakúgy, mint ezen történelmi dokumentum értékű roncs közelében...

vérmes hóember

wigwam

Arr!!!

Végül a lemenő nap sugaraiban értünk a Fantofthoz...

Iló jelenti: Gamlehaugen

Kissé késve, de törve nem, következzen most híradásunk a hétvégéről.

Mivel szombaton és vasárnap is csalogató napsütésre keltünk, nem állhattuk meg, hogy kint ne tekeregjünk legalább egy kicsit a térdig érő hóban…
Szombaton nem merészkedtünk nagyon messzire, de szerencsére nem is kell kilométereket zarándokolni ahhoz, hogy találjunk valamit, amit érdemes megnézni.

A Fantofttól fél órányira például nem kisebb nevezetesség található, mint a norvég királyi család egyik szerény vityillója, a Gamlehaugen. A birtok egy csinos kis öböl partján terül el, a több mint száz éves villa ennek az északi részére épült egy különösen szép fekvésű dombocskán. A domb alján istállók vannak, az oldalában pedig egy pöttöm üvegház, amit – bár nem volt sokkal nagyobb egy kollégiumi szobánál -, éppen felállványozva találtunk. A terület története egészen messzi történelmi időkbe nyúlik vissza, és a királyi família előtt nem kisebb ember birtokolta, mint Christian Michelsen, aki a XX század elején Norvégia első miniszterelnöke volt, miután a Svéd-Norvég unió felbomlott. (Törióra vége…:P Ha nagyon kiváncsi lennél: íme.)


Nohát, a száraz adatok után következzen azok az érvek, amelyek miatt mi megkedveltük a helyet:

- szabadon látogatható: se bezárt kapuk, se belépő... =)

- egyes képek szerint hó nélkül is gyönyörű angolpark veszi körbe az épületet, a havas verzióért mi is kezeskedni tudunk...




- szánkózásra, hóangyal (vagy inkább ördög) készítésére avagy sütkérezésre kiválóan alkalmas lejtői vannak...

hóördög vagy inkább hómarslakó (várjuk a tippeket!)

- kellemes - bár nem túl időtálló - padokat találtunk...




- a kilátás sem rossz...







Nyakunkba vettük hát a parkot és helyenként térdig süppedve a hóban (próbáltunk Legolast játszani, de még van hova fejlődni,) körbejártuk a legszebb részeket.
Külön szenzációként említem, hogy még pénzt is sikerült keresnem, kereken öt koronát: szemetelő emberek sajnos a norvégok között is vannak, de előfordul az is, hogy az elszórt sörösdobozokat a szemfüles álláskeresők visszaváltják a helyi boltban, darabonként egy(!) koronáért... =P

sörvirág (flos fermentum)

Iló jelenti: Aprócseprő az elmúlt hétről

Most, hogy a rádióban hallottam (rászoktunk az mr2 netes kiadására), hogy egy srác új rekordot állított fel a víz alatt játszott videojáték hosszában (3 perc 2 másodpercen keresztül bírta a SuperMario-t, egy levegővel!), nem is érzem olyan feleslegesnek az elmúlt egy hetemet.

Sok minden ugyanis nem történt velem: munka egyelőre nincsen, de továbbra is kérdezősködök olykor-olykor és böngészem az adatbázisokat; a kis dobozom a mintáimmal, amit a postán feladtunk, no, ő sajnos még nem érte el a Fantoftot, de a postai nyomkövető szerint már Norvégiában van!
(Vagyis ezen a héten már megérkezik! Viiiiiiiiiiiii!!!)

Szóval az előző napok nagyrészt várakozással teltek, emellett próbáltam rávenni magam némi tanulásra is. Mivel nem kapkodnak a munkaadók értem norvég nyelvtudás híján, nekiláttam gőzerővel nyelvet tanulni. A bemutatkozás már megy és nagyon egyszerű szerkezeteket össze tudok tenni, de hát, khm, van hova fejlődni. Hogy a tanulást megkönnyítsem, múlt hét elején elzarándokoltam a Bergeni Városi Könyvtárba és számomra teljesen meglepő módon, minden gond és költség nélkül beiratkoztam. Jó egy órát böngészgettem ilyen-olyan könyvek után – rengeteg angol irodalmuk (sci-fi és fantasy is!!!) és különböző nyelvkönyveik is vannak, emellett egy egészen nagy különbuszt is felfedeztem az épület mellett, ami a ’bokbuss’ nevet viselte (lehet találgatni, mit furikáznak vele…:P). Szerencsére neten is van katalógusuk, így itthonról is keresgéltem már ezt-azt.
Végül öt könyvvel távoztam, diadalmasan: hoztam norvég nyelvkönyvet CD-kel, egy norvég Grimm-meséskönyvet, egy norvég Gerald Durell-t (képes!!!), valami angol olvasnivalót és a kedvencemet: Kázmér és Huba, avagy Tommy og Tigern. Most itt pihennek az asztalomon és remélem, hogy legalább egy kicsit meg fogok belőlük érteni hamarosan. Motiváló tényezőként mindenesetre be kell, hogy váljanak… :P

könyvtári termés

Tommy og Tigern

a Grimm-mesék csak ismerősek lesznek...

játszik...

A zöldfülűkiskukta-projekt sikeresen fut, jelentem, hogy egyre több féle táplálékot tudunk összeütni. Többek között palacsintát is! (Nem nevet, ez nálam nagy szó!!!) Íme az első teljesen önálló példány:

csalapinta

A nagy semmittevésben azért futásra, sétára is szántam időt – továbbra is gyönyörű idő van, vakító hó mindenhol, most már hangosak a madarak is, cinegék, vörösbegyek, fekete rigók és szarkák üldögélnek az ágakon avagy a csinos etetőkben… Íme néhány kép:

továbbra is derékig érő hó van...

a kis tó most állandó oktatóhellyé vált a sífutást tanuló gyerekeknek - mindig akad egy-két anyuka néhány pöttöm kisgyerekkel

a luxusetető

sok-sok élénk színű házuk van - az ereszen meglehetősen nagy jégcsapokkal

sütanap!!! =)

Ethics for Breakfast

Csütörtökön heroikus küzdelem után sikeresen életet vertünk magunkba elég korán ahhoz, hogy beérjünk az 'Ethics for Breakfast' (Etika reggelihez) című két órás rendezvényre, amire reggel 8 órától került sor a StudentSenter-ben. Ahogyan az a nevében is szerepel, a négy rövid (15 perces) előadásból és vitából álló rendezvényt közös, (ingyen) svédasztalos reggeli előzte meg. Ezen picit azért furcsán éreztük magunkat, merthát mégiscsak egyetemi alkalmazottak között lett ez meghirdetve, de azért így utólag butaság, mert tudom, hogy ha megkérdeztünk volna valakit, hogy Iló is részt vehet-e akkor egészen biztosan igenlő választ kaptunk volna =) A rendezvény központi témája a témavezető - dokotorandusz kapcsolatot volt hivatott feszegetni.

Az oktatási rektorhelyettes (Berit Rokne) volt a konferanszié (a reggel háziasszonya) aki egy nagyon kedves, aranyos, közvetlen hölgynek tetszett.
Az első eladást egy tudományfilozófus fickó tartotta (Prof. Roger Strand) 'Anekdoták frusztrált PhD hallgatókról' címmel. Egy meglehetősen érdekes, helyenként mulatságos produkciót mutaott be, az egyébként jelenségnek beillő előadó. Előzőleg mögöttünk cammogott fel a StudentSenter-hez reggel, a Piros overáljában, ami alól aztán egy fekete-arany-neon zipzáros-kapucnis pulóver, és egy egészen extravagáns 'Be a sinner not a winner' póló bukkant elő az előadásra =)

A második 15 percben egy biológus professzorasszony (Kari Espolin Fladmark) beszélt arról, hogy azért alapvetően ennek az érmének is két oldala van és egy professzornak rengeteget kell dolgoznia ahhoz, hogy doktoranduszai lehessenek és azok érdemben valamilyen kutatást végezhessenek (finanszírozás hajkurászása mindennek felett...).

A harmadik előadó szintén a biológia területéről érkezett, ámde még csak PhD hallgató (Kristian Sarheim) srác volt, aki arról beszélt, hogy hogyan is van ez a csapatmunkával (kik és miért kerülnek bele a cikkek szerzői közé, úgyis mint: xy a jó kapcsolat ápolása miatt, xz-nek kell az utolsó publikáció a doktorijához, vagy éppen zx-nek kellene valami publikáció, hogy elnyerhessen valamilyen pályázatot és hasonló nyalánkságok).

A negyedik előadás valósággal megkoronázta a reggelt. Egy igazi bölcsészt láthattunk a porondon, akicóban. Egy újabb PhD-hallgató (Ingmar Meland) beszélt arról, hogy szerinte mik is azok a dolgok, amikre mindenképpen oda kell figyelni egy egészséges doktorandusz-témavezető kapcsolat fenntartásához. Prezentációt nem készített (igaz azt az előtte előadó srác sem), de mindent egy előre megírt .doc fájlból olvasott fel a monitorról és a lényeges, pontokba szedett javaslatait a végén, összegzés közben ki is vetítette (a technikát persze egészen viccesen kezelte, én igazából nagyon jól szórakoztam). Végig kiváló brit angolsággal beszélt, erős, retorikus hangsúlyozással, gesztikulációval, és ezt a patiszon-sapka, kötött pulcsi, szemüveg, hosszúhaj, dús harcsabajusz megjelenéssel vegyítve egy egészen érdekes, egyedi elegyet képezett.
Egyébként maga az előadás is kifejezetten jó volt, jól leütött poénokkal a végén, úgy is mint az utolsó intelem a témavezetők számára:
- ne kezdeményezzünk szerelmi kapcsolatot a doktoranduszunkkal avagy "make safe science"
és az utolsó intelem a doktoranduszok számára:
- ne vállaljunk el egy témát olyan embernél, akit nem találunk kellően egyenesnek, és megbízhatónak, avagy "avoid bastards, assholes and other son-of-a-bitches"

Az előadásokat záró beszélgetés is egészen jól sikerült, egy két furcsa kérdést leszámítva teljesen korrekt eszmecsere zajlott, így azt mondhatom, hogy összességében megérte a koránkelést =)