Múlthéten csütörtökön-pénteken Amsterdam-ban jártam a Pyrtec-projekt második helyzetjelentő eszmecseréjén. A két napos megbeszélésnek a Vrije Universiteit Amsterdam, és a projekt egy ottani tagja, Ronald van Balen adott otthont. Ronald, és az ő által "vezetett" PhD hallgató, Martin Stange geomorfológiai - és kapcsolódóan neotektonikai - vizsgálatokat végeznek a Pireneusok terültén. Itt volt még Roy Gabrielsen az Universitetet i Oslo professzora, aki szintén egy PhD hallgató munkáját felügyelve, a Pireneusok analóg modellezését végzi oslo-i és rennes-i laborokban.
- Kitekintés: Az analóg modelleket valahogy úgy kell elképzelni, hogy különböző fizikai paraméterekkel rendelkező homokok és szilikon rétegeket helyeznek el egymás fölött egy hagy dugattyúszerűen működő szerkezetben, majd nagyon pontosan ellenőrzött körülmények (hőmérséklet, nyomás, erő, deformációsebesség, stb.) között ezeket a rétegeket deformálják. A deformáció után a rétegeket vizzel töltik fel, fagyasztják, szárítják és szelvényekre vágják, hogy elemezhessék őket.
A Roy-jal dolgozó PhD hallgatóval sajnos most még nem sikerült megismerkedni, mert valami országos válogatott röpladázó talán a srác és valami nemzetközi versenyen vett éppen részt, így az ő eddigi eredményeiket Roy adta elő.
Ott volt a társtémavezetőm, Peter van der Beek, és az ő doktorandusza Charlotte, akikkel már találkoztam egy-két alkalommal Aussois-ban és Grenoble-ban, valamint David Pereira az Universidad de Oviedo-ról, aki egy külső finanszírozású tagja a projektnek, és idén kezdi meg a kapcsolódó kutatásait egy még fel nem vett PhD hallgató társaságában, és még egy Wim Vileen nevű PhD hallgató, aki egy teljesen független projektben a Kantábriai hegyvidék nyugati felében végez geomorfológiai vizsgálatokat, és Ronald-on keresztül csöppent bele ebbe a megbeszélésbe.
A társaság Ritske-vel és Suzon-nal lesz teljes.
Ritske már szerdán elutazott, és a szüleinél töltötte az éjszakát Amsterdam-ban, így csütörtökön hajnalban 'csak' Suzon és én utaztunk innen Bergenből. A gép hatkor szállt fel, és odafelé Koppenhágán keresztül utaztunk. Még sosem utaztam MD tipúsú géppel (SAS-sal repültünk és ők Bergen - Koppenhága, valamint Koppenhága - Amsterdam viszonylatban is ilyet üzemeltetnek), de elmondhatom, hogy egy életre szóló élmény volt. Ha valaki utazott már ilyen géppel, akkor talán észrevette, hogy a hajtóművek dinamikája egészen más - a földön mozgatva a gépet nem a jólismert süvítést hallja az ember, hanem inkább olyan érzése támad, mintha egy lassan pörgő ventillátor hatalmas lapátjai zúgnának mellette; a motor fordulatszáma jóval alacsonyabb, ugyanakkor a nyomatéka jóval nagyobb. Emellett nekem volt szerencsém az utolsó sorokban ülni mindkét alkalommal, ahol az ablakon kitekintve konkrétan csak a repülőgép hajtóművét lehetett megcsodálni, mintegy 15 cm távolságból, így aztán máig nem értem, hogy hogyan sikerült maradandó halláskárosodás nélkül megúsznom az utat... Miután 10 körül megérkeztünk Amsterdam-ba villámgyorsan átvágtattunk a reptérről az egyetemre és onnantól kezdve kora estig csak az ebéd idejére hagytuk el az épületet.
- Kitekintés: A reptérről az egyetemre vonattal volt a leggyorsabb az út. A holland vasút azonban megér egy misét. Privatizálták, darabokra szedték, és most több kisebb vállalat próbál megélni, magas árakkal, gyakorlatilag kartelben. Ami igazán megdöbbentő volt számomra, az az a körülményesség, ahogyan jegyhez lehet jutni. Vannak autómaták, de nem minden kártyát esznek meg, és ha nem holland hitelkártyával próbálkozol, akkor 1 euró felárat számolnak kezelési költségként. Amikor pénteken visszafelé akartunk jegyet venni, senkinek semmilyen kártyáját nem fogadták el az autómaták, és bizony a kasszánál pedig tisztességes felárral vásárolhatod csak meg a jegyet... Ehhez képest mi még Istenesen jók vagyunk a Mávval!
A menetrend szerint minden egyes IP (Individual Project) PhD hallgatója egy helyzetjelentés féle prezentációval kellett hogy előrukkoljon, ami az én esetemben ugye csak azért volt problémás, mert olyan nagyon sok eredményem nincs, szóval leginkább azt tudtam elmondani, hogy miben egyeztünk meg Grenoble-ban, mi a terv a három évre nézve. Martin is leginkább csak a tervekről beszélt, viszonylag kevés eredménye volt még, Charlotte már a második évében jár a saját PhD-jének (neki 4 éve van rá), így ő jóval több dolgot tudott prezentálni, Suzon pedig a doktoriában foglaltakat taglalta inkább, és a mostani PostDoc-kal kapcsolatban csak a terveit vezette elő.
Az ebédre az egyetemi épületegyüttes közepén elhelyezkedő étterem-szerű helyen kerítettünk sort, és meglepő módon Ronald állta a cehhet (mindkét nap), így egy fillérembe sem került a dolog. Este először a szállodát vettük célba, ami valami 130 Euróba került fejenként (legalább a reggeli is benne volt) és számomra mérhetetlenül puccos volt. A fürdőben több törölköző volt, mint amennyi egy öt fős családnak elég, a hálószobában térkép nélkül eltévedtem, de persze az internetért külön kellett fizetni, méghozzá óránként 10 Eurót (ráadásul a kapcsolat minősége kritikán aluli volt...). Rablás, luxuskivitelben. Sosem gondoltam volna, hogy a doktori lesz az életem azon időszaka, amikor időről időre sokcsillagos szállodákban dőzsölhetek. Komolyan mondom, hogy feszélyezve érzem magam ezeken a helyeken...
Később a teljes társaság együtt étkezett egy thai étteremben a belvárosban, ahol a cehhet a témavezetők közösen állták (300 Euró 9 főre...) és mérhetetlenül jól is laktunk. Innen Ritske, Peter és Wim hazamentek, míg a többiekkel még megittunk egy sört valami kocsmában, mielőtt visszatértünk a szállodába. Vacsora alatt és után Roy szórakoztatott bennünket (Suzon-nal és Charlotte-tal) mindenféle élménybeszámolókkal sarkkörön túli expediciókról hajóról történő geológiai térképezésről és hasonlókról; hihetetlen élettapasztalata van a hapsinak, és nagyon jó beszélőkéje =)
A városról annyit, hogy az egyetem környékén évente húznak fel egy-egy 15-20 emeletes toronyházat, amiknek viszont a javára kell írni, hogy többnyire egyáltalán nem azok a mértani, négyzetes hasábok, hanem van mindegyikben valami kis extra, és mégis épületegyüttesként koherens egészet alkotnak.
Ezzel a képpel homlokegyenest ellenkezőt mutat a belváros, 3-4 emeletes keskeny téglaházaival, csatornáival, és sétálóutcáival. Mindenhol üzletek és elképesztő mennyiségű ember az utcákon; hihetetlen volt számomra ez a kavalkád. Ami a leginkább tetszett, hogy tényleg rengetegen járnak biciklivel, méghozzá sokszor egészen elképesztő formájú verziókkal.
Sajnos képekkel ezúttal nem tudok szolgálni, mert egyszerűen nem éreztem olyannak a szituációt, hogy nekiálljak eszeveszetten kattogtatni, de az egyszer biztos, hogy ha legközelebb adódik rá alkalom visszamegyek túristáskodni is egyet =)
A második napon kora délutánig hatalmas ötletelés zajlott arról, hogy kinek mit merre hány méter, megbeszéltük a következő találkozók lehetséges időpontjait, helyszíneit, programokat miegymást. Délután rövidke búcsúzkodás után Charlotte, Suzon, Peter, Roy és én a reptér felé vettük az irányt, illetve Peter tovább vonatozott onnan rokonlátogatni (lévén ugye ő is "haza jött" Amsterdamba). Alapvetően jó volt látni, hogy a többiek mivel is foglalkoznak, és hogy hogy lesz kerek ez az egész projekt, de a fő pozitívum a kapcsolatépítés volt számomra. Roy-jal egy gépen utaztunk Oslo-ig, majd ott Suzonnal vártunk jó három órát a bergeni csatlakozásunkra és fél egyre mindjárt le is szálltunk Flesland-on.
Leszállás után Oslo-ban a pilóta közölte, hogy mindenkinek legyen a keze ügyében az útlevele, mert "vendégünk van". Az nem volt teljesen tiszta, hogy ez alatt mit ért, de ahogy kiszálltunk a gépből a folyosón mindenkinek ellenőrizték az útlevelét, különös tekintettel a franciákra, de tőlem is megkérdezték, hogy mi a látogatásom célje... Nemsokkal előttem egy nőt állítottak félre, és ugyan nem kaptam el a teljes beszélgetést, de a következő foszlányokat véltem kihallani:
"Franciaország? Ez nem Franciaország, ez Norvégia." illetve "Látogatóba jött? Van itt ismerőse? Hol lakik?"
A tippem az, hogy valakinek minden biztonsági elenőrzés ellenére is sikerült rossz gépre felkeveredni...
Ezek után a reptéren először valami felújítás miatt muszáj volt elhagynunk a tranzitot az érkezési oldalon, hogy aztán újabb biztonsági ellenőrzés után bejussunk a tranzit indulási oldalára. Ha rövidebb csatlakozási idővel repülünk tuti lekéssük, és ha valami oknál fogva kivettem volna az amsterdami duty-freeben vásárolt boromat a zacskóból, akkor egészen biztosan be nem engedik újra, de ezt ezúttal megúsztuk =)
Miután újra bejutottunk a tranzitba megvacsoráztunk Suzon-nal, és nagggyon jót beszélgettünk mindenféléről; ez kifejezetten jól esett, nagyon kedvelem ezt a lányt. A repülő - az egyik legnagyobb, ami a SAS kötelékében van - szinte teljesen üres volt - jó ha 20 ember lézengett rajta - és a reptéri buszon is csak ketten voltunk a sofőrön kívül Suzonnal. Kb fél kettő volt, mire visszaértem a Fantoftba, és lepihentem végre két, kifejezetten mozgalmas nap után =)