Úgy tűnik, hogy sikerült a végére érnem a táska-mizériának. Ma meguntam a várakozást és kimentem a reptérre (átszállásos-trükközéssel is 90 koronámba került, merthát az is megérne egy misét, hogy a városból a reptérre, csak a Flybuss visz ki...). Ezúttal két másik hölgy ült az ablakoknál, akik kifejezetten kedvesek és segítőkészek voltak (most az a legutóbb általam annyira hiányolt sajnálkozás is megvolt :). Nagy nehezen sikerült kideríteni, hogy pénteken reggel megpróbáltak a kézbesítők elérni engem (amit én azért titkon kicsit kétlek) és mivel nem sikerült, ezért azt az ilyenkor bevett szokást választották, hogy leadták a Fantoft recepcióján a cuccot. Ők azt gondolták, hogy majd a recepciósok kapcsolatba lépnek velem és tudatják, hogy megérkezett a csomagom, így a maguk részéről lezártnak tekintették az ügyet.
Nekem eszembe sem jutott, hogy a recepción (ami egyébként csak hétköznap van nyitva, és akkor is csak 9:00 és 15:00 között) keressem a táskát, az ott szorgoskodó hölgyekben meg fel sem merült, hogy valahogy megpróbáljanak értesíteni. Ez az igazi csapatmunka :)
A táska egyébként ép, úgy fest, hogy a lakaton kívül semmi sem hiányzik belőle...
2009. szeptember 28., hétfő
2009. szeptember 27., vasárnap
Aussoisból Bergenbe
Az utolsó napon, a délelőtti előadások között naaagy közös fotózkodás volt, állítólag egyszer majd el is jut hozzám a kép, és akkor talán közlöm is itt. Maguk az előadások talán ezen a napon sikerültek a leggyengébben, egy fiatal srác volt az előadó a Zürich-i Egyetemről és kicsit érződött rajta, hogy azért tapasztalat terén nagyon nem egy kategória a korábbi három beszélővel, de még így is teljesen rendben volt a dolog. Dél körül elköltöttük az utolsó közös ebédünket, majd az emberek kezdtek szépen lassan hazaszivárogni. Ritske ebéd után gyorsan elviharzott, mert 6 körül indult a gépe Genovából, és addig még le kellett tennie a bérelt kocsit. A két Silke is hamar elindult hazafelé, mert rájuk meg még egy 11 órás autóút várt Bonnba, ami nyílván nem egy kellemes dolog. Még amíg nagyjából együtt volt a "társaság" addig megegyeztünk, hogy igyekszünk tartani a kapcsolatot és ha valamelyikünk lát egy jó nyári egyetemet, workshop-ot, vagy konferenciát, akkor értesíti a többieket a nagy lehetőségről :)
Mivel viszonylag sokunknak még volt két órája az indulásig, ezért úgy döntöttünk páran - Matt, Laura (Oxford) és Becky (Santa Barbara) Xuhua (Matt szobatársa, Pensylvania) - hogy elmegyünk sétálni egyet a környékre. José is velünk tartott, aki innen Olaszországba igyekezett, egy három nappal később megrendezésre kerülő rövidkurzusra, és ha már volt három napja, hát úgy döntött, hogy hátizsákkal, gyalog vág neki az útnak. Imádom azt a figurát, hihetetlen rendes és nagyon értelmes srác. Amikor elvált tőlünk és megindult az olasz határ felé, akkor felajánlotta, hogy ha Mendosa-ban járok, akkor jelezzek, mert mindig van egy üres szobájuk a vendégeknek :)
A séta után még maradt idő, és ping-pongoztam egyet Alena-val az orosz lánnyal, aki valami úton módon az egyik párizsi egyetem, és a novoszibirszki egyetem között lavírozva írja a PhDját és épp Brazíliából érkezett, merthogy az a tématerülete... Egyébknét Alena roppant érdekes lány, nagyon hirtelen, nagyon pörög és sose nyugszik le egy másodpercre sem.
Két kisbuszt töltött meg az a csoport, amely Modanebe igyekezett elcsípni a 16:24-es Chambery felé tartó vonatot. Ezen a vonaton aztán nagyon jót beszélgettem Laurával Mattel és Beckyvel. Chamberyben először Laura szállt vonatra, Lyon felé, majd Matték Genova felé. Hogy mennyire kicsi a világ, azt remekül jellemzi, hogy a peronon megfordulva szembetaláltam magam Rózával, aki szintén a genovai vonatra várt :) Nagyon meg lepődtem, merthát lássuk be elég lehetetlen helyen találkoztunk, de kifejezetten örültem is neki, ám :D
Chamberyből csak Alena és Cécile (egy fiatal francia kutatónő) jött ugyan azzal a vonattal, amivel én. Ahogy már a vonaton beszélgettünk Alena-val angolul, egy francia bácsi togyogott el mellettünk a büfé felé és nagyon fel volt dobva, hogy angol nyelvet hall. Visszafelé pedig haladtában pedig Edgar Allen Poe-t szavalt nekünk eredetiben. Egészen furcsa volt, mert eddig az volt a tapasztalatom, hogy a franciák többsége nem szeret idegennyelven beszélni és ha egy külföldi netán megpróbálna franciául hozzájuk szólni, akkor ha nem tetszik az illető akcentusa, kelletlenül mégis inkább angolra váltanak...
Az utolsó egy órára csatlakozott hozzánk Cécile (egy másik kocsiba szólt az eredeti helyjegye és mivel pénteken hat órát kellett neki tartania az egyetemen, ezért amíg bírta a laptopja szuflával, addig dolgozott inkább) és beültünk egy kávéra a büfékocsiba. Egészen érdekes beszélgetés kerekedett; többnyire a tudományos élet árnyoldalairól volt szó, a kutatócsoportok közötti versenyekről, a lobbikról, a kutatási alapokból elnyerhető pénzekért folyó harcokról. Menet közben időről időre eszembe jutott a PhD-comics.
Párizsban a Gare De Lyon-ra negyedóra késéssel érkezett a vonat és már ott várt rám Förk meglepetésként Eszti és egy üveg bor társaságában. Fel is mentünk hozzá - út közben beszerezve egy újabb üveg bort - és hajnal háromig nem is szabadult tőlünk =) Innen már gyalog mentünk át Förkhöz - négyre rögtön ott is voltunk - és hamar nyugovóra tértünk. Másnap reggel újra könnyes búcsút vettem Förktől, ezúttal a metrólejárónál, és nekivágtam az útnak a Charles De Gaulle felé, ahonnan a gépem indult Amszerdamon keresztül haza.
A De Gaulle-ig az út rendben volt, majd a check-in is simán ment. A csomagomat Bergenig checkolták be, azaz Amszterdamban nem kellett újra fölvenni, majd megint leadni. Az eredeti terv szerint a gépem (Air France) az F35ös kaputól indult volna, de menet közben egy ott tevékenykedő hölgy jelezte, hogy változás van, és az F24-es kapun kell beszélni. A beszállás már maga egy vicc volt. Felültettek minket egy buszra, amivel több mint tíz percen keresztül sétakocsikáztunk a reptéren. Már épp azon gondolkodtam, hogy repülő helyett busszal visznek át Amszterdamba, amikor megálltunk végre az Isten háta mögött egy repülő mellett. Meglepő módon a repülőre már egy másik buszból szálltak felfelé az utasok, de semmi gond! A kísérő hölgy mindenkit leterelt a repülőről, aki addig fölszállt rá, vissza a másik buszra (amire egyébként az volt írva, hogy Tunis...) és elkezdett minket tíz fős csoportokban fölengedni. Itt már mindenki röhögött kínjában.
Amszterdamban minden egészen zökkenőmentesen ment. Az egyetlen vicces dolog az volt, hogy ezúttal ugyan a beszállófolyosó vége rögtön a repülőbe nyílt, és nem egy buszba, de a repülővel 10-12 percen keresztül gurultunk, mire megtaláltuk a felszálló pályát. Ami furcsa volt számomra, hogy még nem nagyon volt olyan utazásom, ahol sok üres szék lett volna a gépen, de ezúttal már a Párizs-Amszterdam járaton is voltak árválkodó helyek, míg az Amszterdam-Bergen úton a 180 helyből jó ha 50-et feltöltöttek... Egy fickó el is nyúlt egy széksorban iPod-val a fején és úgy elaludt, hogy amikor az út vége előtt fél órával enyhe turbulenciára hivatkozva a pilóta bekapcsolta a "biztonsági öveket bekapcsolni" jelzést, akkor két stewardess sem volt képes felébreszteni őt, pedig rázogatták, bökdösték, beszéltek hozzá, éppen csak meg nem csikolták :)
A fekete leves aztán leszállás után jött... Többen jöttünk Párizsból, ugyanazzal a géppel és úgy fest, hogy egyikünk csomagja sem érkezett meg Bergenbe. Régen voltam már ilyen dühös, furcsán is néztek rám az emberek, amikor folytottan, magyarul szitkozódtam magamban a reklamációs sorban állva. A törölközőm, a tisztasági felszerelésem, a takaróm, a bicskám, a legjobb ruháim, a fehérneműm igen nagy hányada, a papucsom; finoman szólva sem kényelmes helyzet. A hölgy a pultnál nagyon kedves volt, de az adott pillanatban olyan jól esett volna, ha ő, mint annak a vállalatnak a képviselője, aki engem ilyen kényelmetlen helyzetbe hozott, legalább annyit mond, hogy "sajnálom", vagy hogy "elnézést a kényelmetlenségért". Én tisztában vagyok vele és akkor is tudtam, hogy ez abszolút nem az ő hibája, de akkor nagyon jól esett volna ez a kis apróság. Azt mondta, hogy a táskámat másnap (péntek) reggel kihozzák nekem a Fantoftba. Ennek örömére én írtam egy levelet még aznap este Ritske-nek, hogy késve megyek, mert a csomagomra várok, ami aztán a mai napig nem érkezett meg. Azóta próbáltam hívni őket számtalanszor, de a telefont még véletlenül sem veszik fel és mivel nem olcsó mulatság kimenni a reptérre, ezért azt meg tényleg csak a legvégső esetre tartogatom. Már egészen beletörődtem a helyzetbe. Holnap reggel a reptéren kezdek és nagyon remélem, hogy végre akkor hiánytalanul megkapom a dolgaimat, mert kényelmetlen dolog egy vékony ágytakaróval takarózni, zuhanyzás után kis törölközőben szárítkózni és már a borotválatlanságot is kezdem nagyon unni...
Kissé talán lelombozóan hat a bejegyzés vége, úgyhogy úgy érzem fontos megjegyezzem, hogy egyébiránt tényleg nagyon jó volt a kiruccanás, nagyon hálás vagyok Förknek és Esztinek a vendéglátásért és a hangulatom sem olyan borzalmas ám =)
Mivel viszonylag sokunknak még volt két órája az indulásig, ezért úgy döntöttünk páran - Matt, Laura (Oxford) és Becky (Santa Barbara) Xuhua (Matt szobatársa, Pensylvania) - hogy elmegyünk sétálni egyet a környékre. José is velünk tartott, aki innen Olaszországba igyekezett, egy három nappal később megrendezésre kerülő rövidkurzusra, és ha már volt három napja, hát úgy döntött, hogy hátizsákkal, gyalog vág neki az útnak. Imádom azt a figurát, hihetetlen rendes és nagyon értelmes srác. Amikor elvált tőlünk és megindult az olasz határ felé, akkor felajánlotta, hogy ha Mendosa-ban járok, akkor jelezzek, mert mindig van egy üres szobájuk a vendégeknek :)
A séta után még maradt idő, és ping-pongoztam egyet Alena-val az orosz lánnyal, aki valami úton módon az egyik párizsi egyetem, és a novoszibirszki egyetem között lavírozva írja a PhDját és épp Brazíliából érkezett, merthogy az a tématerülete... Egyébknét Alena roppant érdekes lány, nagyon hirtelen, nagyon pörög és sose nyugszik le egy másodpercre sem.
Két kisbuszt töltött meg az a csoport, amely Modanebe igyekezett elcsípni a 16:24-es Chambery felé tartó vonatot. Ezen a vonaton aztán nagyon jót beszélgettem Laurával Mattel és Beckyvel. Chamberyben először Laura szállt vonatra, Lyon felé, majd Matték Genova felé. Hogy mennyire kicsi a világ, azt remekül jellemzi, hogy a peronon megfordulva szembetaláltam magam Rózával, aki szintén a genovai vonatra várt :) Nagyon meg lepődtem, merthát lássuk be elég lehetetlen helyen találkoztunk, de kifejezetten örültem is neki, ám :D
Chamberyből csak Alena és Cécile (egy fiatal francia kutatónő) jött ugyan azzal a vonattal, amivel én. Ahogy már a vonaton beszélgettünk Alena-val angolul, egy francia bácsi togyogott el mellettünk a büfé felé és nagyon fel volt dobva, hogy angol nyelvet hall. Visszafelé pedig haladtában pedig Edgar Allen Poe-t szavalt nekünk eredetiben. Egészen furcsa volt, mert eddig az volt a tapasztalatom, hogy a franciák többsége nem szeret idegennyelven beszélni és ha egy külföldi netán megpróbálna franciául hozzájuk szólni, akkor ha nem tetszik az illető akcentusa, kelletlenül mégis inkább angolra váltanak...
Az utolsó egy órára csatlakozott hozzánk Cécile (egy másik kocsiba szólt az eredeti helyjegye és mivel pénteken hat órát kellett neki tartania az egyetemen, ezért amíg bírta a laptopja szuflával, addig dolgozott inkább) és beültünk egy kávéra a büfékocsiba. Egészen érdekes beszélgetés kerekedett; többnyire a tudományos élet árnyoldalairól volt szó, a kutatócsoportok közötti versenyekről, a lobbikról, a kutatási alapokból elnyerhető pénzekért folyó harcokról. Menet közben időről időre eszembe jutott a PhD-comics.
Párizsban a Gare De Lyon-ra negyedóra késéssel érkezett a vonat és már ott várt rám Förk meglepetésként Eszti és egy üveg bor társaságában. Fel is mentünk hozzá - út közben beszerezve egy újabb üveg bort - és hajnal háromig nem is szabadult tőlünk =) Innen már gyalog mentünk át Förkhöz - négyre rögtön ott is voltunk - és hamar nyugovóra tértünk. Másnap reggel újra könnyes búcsút vettem Förktől, ezúttal a metrólejárónál, és nekivágtam az útnak a Charles De Gaulle felé, ahonnan a gépem indult Amszerdamon keresztül haza.
A De Gaulle-ig az út rendben volt, majd a check-in is simán ment. A csomagomat Bergenig checkolták be, azaz Amszterdamban nem kellett újra fölvenni, majd megint leadni. Az eredeti terv szerint a gépem (Air France) az F35ös kaputól indult volna, de menet közben egy ott tevékenykedő hölgy jelezte, hogy változás van, és az F24-es kapun kell beszélni. A beszállás már maga egy vicc volt. Felültettek minket egy buszra, amivel több mint tíz percen keresztül sétakocsikáztunk a reptéren. Már épp azon gondolkodtam, hogy repülő helyett busszal visznek át Amszterdamba, amikor megálltunk végre az Isten háta mögött egy repülő mellett. Meglepő módon a repülőre már egy másik buszból szálltak felfelé az utasok, de semmi gond! A kísérő hölgy mindenkit leterelt a repülőről, aki addig fölszállt rá, vissza a másik buszra (amire egyébként az volt írva, hogy Tunis...) és elkezdett minket tíz fős csoportokban fölengedni. Itt már mindenki röhögött kínjában.
Amszterdamban minden egészen zökkenőmentesen ment. Az egyetlen vicces dolog az volt, hogy ezúttal ugyan a beszállófolyosó vége rögtön a repülőbe nyílt, és nem egy buszba, de a repülővel 10-12 percen keresztül gurultunk, mire megtaláltuk a felszálló pályát. Ami furcsa volt számomra, hogy még nem nagyon volt olyan utazásom, ahol sok üres szék lett volna a gépen, de ezúttal már a Párizs-Amszterdam járaton is voltak árválkodó helyek, míg az Amszterdam-Bergen úton a 180 helyből jó ha 50-et feltöltöttek... Egy fickó el is nyúlt egy széksorban iPod-val a fején és úgy elaludt, hogy amikor az út vége előtt fél órával enyhe turbulenciára hivatkozva a pilóta bekapcsolta a "biztonsági öveket bekapcsolni" jelzést, akkor két stewardess sem volt képes felébreszteni őt, pedig rázogatták, bökdösték, beszéltek hozzá, éppen csak meg nem csikolták :)
A fekete leves aztán leszállás után jött... Többen jöttünk Párizsból, ugyanazzal a géppel és úgy fest, hogy egyikünk csomagja sem érkezett meg Bergenbe. Régen voltam már ilyen dühös, furcsán is néztek rám az emberek, amikor folytottan, magyarul szitkozódtam magamban a reklamációs sorban állva. A törölközőm, a tisztasági felszerelésem, a takaróm, a bicskám, a legjobb ruháim, a fehérneműm igen nagy hányada, a papucsom; finoman szólva sem kényelmes helyzet. A hölgy a pultnál nagyon kedves volt, de az adott pillanatban olyan jól esett volna, ha ő, mint annak a vállalatnak a képviselője, aki engem ilyen kényelmetlen helyzetbe hozott, legalább annyit mond, hogy "sajnálom", vagy hogy "elnézést a kényelmetlenségért". Én tisztában vagyok vele és akkor is tudtam, hogy ez abszolút nem az ő hibája, de akkor nagyon jól esett volna ez a kis apróság. Azt mondta, hogy a táskámat másnap (péntek) reggel kihozzák nekem a Fantoftba. Ennek örömére én írtam egy levelet még aznap este Ritske-nek, hogy késve megyek, mert a csomagomra várok, ami aztán a mai napig nem érkezett meg. Azóta próbáltam hívni őket számtalanszor, de a telefont még véletlenül sem veszik fel és mivel nem olcsó mulatság kimenni a reptérre, ezért azt meg tényleg csak a legvégső esetre tartogatom. Már egészen beletörődtem a helyzetbe. Holnap reggel a reptéren kezdek és nagyon remélem, hogy végre akkor hiánytalanul megkapom a dolgaimat, mert kényelmetlen dolog egy vékony ágytakaróval takarózni, zuhanyzás után kis törölközőben szárítkózni és már a borotválatlanságot is kezdem nagyon unni...
Kissé talán lelombozóan hat a bejegyzés vége, úgyhogy úgy érzem fontos megjegyezzem, hogy egyébiránt tényleg nagyon jó volt a kiruccanás, nagyon hálás vagyok Förknek és Esztinek a vendéglátásért és a hangulatom sem olyan borzalmas ám =)
2009. szeptember 26., szombat
Aussois
Hogy mit is kerestem Aussoisban? Még júniusban kaptam egy e-mailt Ritske-től amiben egy amolyan mellékes megjegyzésként szerepelt, hogy úgy egyébiránt jelentkezett a nevemben egy "nyári egyetemre" szeptember közepére, Dél-Franciaországba. A kurzusok nagyon témába vágnak, a főszervező részben a témavezetőm is lesz egy ideig Grenoble-ban és az ESF (European Science Foundation) ki is fizeti minden költségemet.
A kurzusok a termokronológia aktuális kérdéseit voltak hivatottak körüljárni, és a szakma legjavát hívták meg előadónak. Körülbelül hatvan ember vett részt egyébként valamilyen minőségben a rendezvényen, a világ legkülönbözőbb részeiből, Venezeulától, Indián át Oroszországig és Kínáig.
Aussois egyébként csupa kicsiny - 3000 méter körüli - csúcsocskával övezett platón fekszik, 1500 méter magasan, valami elképesztően pazar környezetben. A szobám ablakából a kilátás valami egészen elképesztő volt (képek a bejegyzés végén).
Elképzelésem sincs, hogy hanyad osztályú, vagy hogy hány csillagos volt a hotel, ahol elszállásoltak minket, de maradjunk annyiban hogy hiányt (a szobába el nem érő wifi-t kivéve) nem szenvedtünk semmiben sem. Az épület (Centre Paul Langevin) egyébként már maga megér egy pár mondatot, ugyanis - ahogyan azt Matt, az egyik amerikai srác remekül megfogalmazta - olyan volt, mintha egy (fából készült) parkolóházat összenyomtak volna. A folyosók lejtettek, a gang két oldalán egymással ellentétes irányban, és ezekről a lejtős folyosókról nyíltak a szobák. Mivel az épület a hegyoldalban volt, és annak vonalát igyekezett követni, ezért szintek is el voltak kicsit hosszában csúsztatva egymás felett, úgyhogy az egész olyan volt mint egy nagy labirintus. Ha még ehhez hozzáteszem, hogy a bejárat, és a recepció az ötödik emeleten volt, míg az én szobám a másodikon, az előadóterem pedig a hatodikon, akkor azthiszem végképp sikerült összezavarnom mindenkit. Megpróbáltam készíteni néhány képet a folyosórendszerről, hátha segít a magyarázatban, de nem látszik rajtuk olyan jól a lényeg...
Vasárnap este közös wellcome-drink, majd svédasztalos vacsora volt a program. Hétfőn és kedden reggel 7:30-9:00 reggeli, aztán 9:00-10:30 előadás, majd 10:30-11:00 kávészünet. Ezután újabb másfél órás előadés, majd másfél óra ebédszünet, aztán előadás, kávészünet, előadás és máris 6 óra körül vagyunk, amikorra már az ember agya nehezen vesz be több infót, épp ezért az utolsó 18:15-19:15 közötti rövid előadások minden este csak "opcionálisak" voltak. 19:30 vacsi, aztán szabad program kifulladásig.
Az előadások és helyenként számítógépes modellezős gyakorlatok mind nagyon jók voltak, de így is volt közöttük egy kiemelkedő blokk. Kedden egész nap Jean Braun (Université Joseph Fourier, Grenoble) beszélt, két előadást és két gyakorlatot tartott és olyan színvonalon, amihez hasonlóval soha nem találkoztam. Azt gondolom, hogy életem eddigi legjobb előadójához volt most szerencsém, akihez foghatót csak itt Bergenben tudok mondani, Tor Arne Johansen személyében, de még ő is elmaradt ettől a színvonaltól. Tényleg le a kalappal előtte - külön örülök neki, hogy vele majd még kell együtt dolgoznom a PhD-m során...
Viszonylag hamar sikerült összebarátkozni egy argentin sráccal, José-val, két német lánnyal, akik az egyszerűség kedvéért mindketten Silke névre hallgattak, és egy amerikai sráccal, Matt-vel. Az első esti szabadon kihagyható előadás helyett a két német lánnyal mászkáltunk a környéken, a második este a vacsora előtt pedig José-val néztünk meg a tíz kilóméteren belül található négy(!) erődítményből kettőt. Vacsora után rendszerint ping-pongoztunk, vagy biliárdoztunk egyet.
A kajával kapcsolatban egy rossz szavam nem lehet, hiszen irgalmatlanul jól tartottak minket - napi kétszeri meleg étel, állandóan svédasztallal és jó fajta francia vörösborral kiegészítve. nyammm...
A szerdai nap csak egy "fél nap" volt, mert ebéd után már nem voltak előadások, így mindenki indult is haza; ez a búcsúzkodós utazós rész azonban kerüljön megint egy külön bejegyzésbe, és most inkább jöjjön néhány kép.
A szálloda
És a folyosó
Meg egy másik szögből is
Az ablakomból I.
Az ablakomból II.
Az ablakomból III.
Az ablakomból IV.
Az ablakomból V.
Ő csiripelt nekem =)
Első este nem volt olyan jó az idő
"Down from the Heaven..."
Játék a fehéregyensúllyal
Természetes színekben is szép, ám
Pókica nagyon gyors volt, a kép nem is lett tökéletes
Túristajelzés :D
Csúcsok I.
Csúcsok II.
Csúcsok III.
Erőde-itte
Erődnézőben
A lemenő nap fénye...
A kurzusok a termokronológia aktuális kérdéseit voltak hivatottak körüljárni, és a szakma legjavát hívták meg előadónak. Körülbelül hatvan ember vett részt egyébként valamilyen minőségben a rendezvényen, a világ legkülönbözőbb részeiből, Venezeulától, Indián át Oroszországig és Kínáig.
Aussois egyébként csupa kicsiny - 3000 méter körüli - csúcsocskával övezett platón fekszik, 1500 méter magasan, valami elképesztően pazar környezetben. A szobám ablakából a kilátás valami egészen elképesztő volt (képek a bejegyzés végén).
Elképzelésem sincs, hogy hanyad osztályú, vagy hogy hány csillagos volt a hotel, ahol elszállásoltak minket, de maradjunk annyiban hogy hiányt (a szobába el nem érő wifi-t kivéve) nem szenvedtünk semmiben sem. Az épület (Centre Paul Langevin) egyébként már maga megér egy pár mondatot, ugyanis - ahogyan azt Matt, az egyik amerikai srác remekül megfogalmazta - olyan volt, mintha egy (fából készült) parkolóházat összenyomtak volna. A folyosók lejtettek, a gang két oldalán egymással ellentétes irányban, és ezekről a lejtős folyosókról nyíltak a szobák. Mivel az épület a hegyoldalban volt, és annak vonalát igyekezett követni, ezért szintek is el voltak kicsit hosszában csúsztatva egymás felett, úgyhogy az egész olyan volt mint egy nagy labirintus. Ha még ehhez hozzáteszem, hogy a bejárat, és a recepció az ötödik emeleten volt, míg az én szobám a másodikon, az előadóterem pedig a hatodikon, akkor azthiszem végképp sikerült összezavarnom mindenkit. Megpróbáltam készíteni néhány képet a folyosórendszerről, hátha segít a magyarázatban, de nem látszik rajtuk olyan jól a lényeg...
Vasárnap este közös wellcome-drink, majd svédasztalos vacsora volt a program. Hétfőn és kedden reggel 7:30-9:00 reggeli, aztán 9:00-10:30 előadás, majd 10:30-11:00 kávészünet. Ezután újabb másfél órás előadés, majd másfél óra ebédszünet, aztán előadás, kávészünet, előadás és máris 6 óra körül vagyunk, amikorra már az ember agya nehezen vesz be több infót, épp ezért az utolsó 18:15-19:15 közötti rövid előadások minden este csak "opcionálisak" voltak. 19:30 vacsi, aztán szabad program kifulladásig.
Az előadások és helyenként számítógépes modellezős gyakorlatok mind nagyon jók voltak, de így is volt közöttük egy kiemelkedő blokk. Kedden egész nap Jean Braun (Université Joseph Fourier, Grenoble) beszélt, két előadást és két gyakorlatot tartott és olyan színvonalon, amihez hasonlóval soha nem találkoztam. Azt gondolom, hogy életem eddigi legjobb előadójához volt most szerencsém, akihez foghatót csak itt Bergenben tudok mondani, Tor Arne Johansen személyében, de még ő is elmaradt ettől a színvonaltól. Tényleg le a kalappal előtte - külön örülök neki, hogy vele majd még kell együtt dolgoznom a PhD-m során...
Viszonylag hamar sikerült összebarátkozni egy argentin sráccal, José-val, két német lánnyal, akik az egyszerűség kedvéért mindketten Silke névre hallgattak, és egy amerikai sráccal, Matt-vel. Az első esti szabadon kihagyható előadás helyett a két német lánnyal mászkáltunk a környéken, a második este a vacsora előtt pedig José-val néztünk meg a tíz kilóméteren belül található négy(!) erődítményből kettőt. Vacsora után rendszerint ping-pongoztunk, vagy biliárdoztunk egyet.
A kajával kapcsolatban egy rossz szavam nem lehet, hiszen irgalmatlanul jól tartottak minket - napi kétszeri meleg étel, állandóan svédasztallal és jó fajta francia vörösborral kiegészítve. nyammm...
A szerdai nap csak egy "fél nap" volt, mert ebéd után már nem voltak előadások, így mindenki indult is haza; ez a búcsúzkodós utazós rész azonban kerüljön megint egy külön bejegyzésbe, és most inkább jöjjön néhány kép.
A szálloda
És a folyosó
Meg egy másik szögből is
Az ablakomból I.
Az ablakomból II.
Az ablakomból III.
Az ablakomból IV.
Az ablakomból V.
Ő csiripelt nekem =)
Első este nem volt olyan jó az idő
"Down from the Heaven..."
Játék a fehéregyensúllyal
Természetes színekben is szép, ám
Pókica nagyon gyors volt, a kép nem is lett tökéletes
Túristajelzés :D
Csúcsok I.
Csúcsok II.
Csúcsok III.
Erőde-itte
Erődnézőben
A lemenő nap fénye...2009. szeptember 25., péntek
Párizsból Aussoisba
Este az egész napos séta után megpróbáltunk Förkkel vadászni egy olcsóbb fajta kocsmát magunknak egy sör erejéig, de úgy látszik, hogy szombatonként 10 után a csehók nagyrésze már zárva van, ami meg nyitva volt, az arcpirítóan drágának bizonyult (azért csak megittunk egy sört...).
Egyébként egy számomra egészen érdekes újdonság volt, hogy Párizsban a kávézók, teázók, kocsmák teraszain a székek túlnyomó többsége az utcafrontra néz, még akkor is, ha arra csak a forgalmas betondzsungel mutatkozik. Hogy miért nem erre merőleges, egymás felé nézve ülnek le az emberek az számomra rejtély...
Jaj, és már nincs hangulatom beleszerkeszteni az előző bejegyzésbe, de az bizony kimaradt belőle, hogy volt szerencsém meglátogatni Shakespeare's and company nevű, szigorúan angol nyelven megírt alkotásokat árusító könyvesboltot. Az egész hely egy pici ház, úgy telezsúfolva könyvekkel rogyásig megrakott polcokkal, mint egy kis labirintus. Páratlan hangulatú hely volt, aki Párizsban jár és teheti az látogassa meg, érdemes (ez itt a reklám helye volt =)
Vasárnap viszonylag kései ébredés után metróval átsiettünk a Gare de Lyon vasútállomásra, ahonnan a vonatom (TGV, bizony) indult Lyon-on keresztül Modane-be. Itt szembesültünk a francia állomásüzemeltetők egy igen furcsa megoldásával. A Gare de Lyon-on a peronok elrendezése körülbelül olyan, mint Pesten, a Nyugati-Pályaudvar esetében - van néhány vágány a főépületben, és egy újabb adag attól (ha arccal a vágányok felé állunk) balra. A főépületben levő vágányok kék jelzést viselnek, és betűkkel különböztetik meg őket, míg a kívül esők narancs jelézést, és számozást kaptak. Ez eddig egészen rendezettnek is tűnhet, de ha az ember közelebbről megvizsgálja a beosztást, akkor hamar feltűnhet neki, hogy a betűsorból bizony hiányzik a B és az F (A-tól N-ig fut egyébként a betűzés), a számok sora pedig 5-el kezdődik 23-ig tart, és csak nélkülözi az összes páros számot (megnéztük, nem csak minden második vágányt számoztak és sehol nem találtunk páros számú vágányokat...) Hogy a franciák furcsán babonásak és pikkelnek a hiányzó számokra és betűkre, vagy esetleg azokat egy másik pályaudvaron dugták-e el arra nem sikerült fényt deríteni, de várok nagy szeretettel minden épkézláb magyarázatot :D
Miután könnyes búcsút vettem Förktől az állomáson felszálltam a csodás tgv-re és szépen elhelyezkedtem - a rossz kocsiban. Egy idő után ki lehet ismerni, hogy merre hogyan is, de ez az emelet-földszint, jobbra-balra leosztás számomra elsőre kicsit szokatlan volt. Miután megtaláltam a valódi helyemet úgy bevágtam a szunyát, mint annak a rendje, és csak arra az időszakra ébredtem fel, amíg a páratlanul ízléses, a lila több árnyalatát is felvonultató egyenruhában díszelgő kalauz le nem kezelte a mentjegyem. Hogy valami jót is mondjak, az út zökkenőmentes, csöndes és gyors volt.
Lyonban átszálltam Modane felé egy gyorsvonatra. Itt már nem alukáltam, mert páratlanul szép tájakon zakatolt végig a vonat, fel a francia Alpokba. Modane-ben már várt egy kisbusz, ami átvitt Aussois-ba a nyári egyetem (igen, szeptemberben) színhelyére, de ez már legyen egy másik nap, másik története - téptem eleget a száma... a billentyűzetet, győzzetek csak követni :D
Egyébként egy számomra egészen érdekes újdonság volt, hogy Párizsban a kávézók, teázók, kocsmák teraszain a székek túlnyomó többsége az utcafrontra néz, még akkor is, ha arra csak a forgalmas betondzsungel mutatkozik. Hogy miért nem erre merőleges, egymás felé nézve ülnek le az emberek az számomra rejtély...
Jaj, és már nincs hangulatom beleszerkeszteni az előző bejegyzésbe, de az bizony kimaradt belőle, hogy volt szerencsém meglátogatni Shakespeare's and company nevű, szigorúan angol nyelven megírt alkotásokat árusító könyvesboltot. Az egész hely egy pici ház, úgy telezsúfolva könyvekkel rogyásig megrakott polcokkal, mint egy kis labirintus. Páratlan hangulatú hely volt, aki Párizsban jár és teheti az látogassa meg, érdemes (ez itt a reklám helye volt =)
Vasárnap viszonylag kései ébredés után metróval átsiettünk a Gare de Lyon vasútállomásra, ahonnan a vonatom (TGV, bizony) indult Lyon-on keresztül Modane-be. Itt szembesültünk a francia állomásüzemeltetők egy igen furcsa megoldásával. A Gare de Lyon-on a peronok elrendezése körülbelül olyan, mint Pesten, a Nyugati-Pályaudvar esetében - van néhány vágány a főépületben, és egy újabb adag attól (ha arccal a vágányok felé állunk) balra. A főépületben levő vágányok kék jelzést viselnek, és betűkkel különböztetik meg őket, míg a kívül esők narancs jelézést, és számozást kaptak. Ez eddig egészen rendezettnek is tűnhet, de ha az ember közelebbről megvizsgálja a beosztást, akkor hamar feltűnhet neki, hogy a betűsorból bizony hiányzik a B és az F (A-tól N-ig fut egyébként a betűzés), a számok sora pedig 5-el kezdődik 23-ig tart, és csak nélkülözi az összes páros számot (megnéztük, nem csak minden második vágányt számoztak és sehol nem találtunk páros számú vágányokat...) Hogy a franciák furcsán babonásak és pikkelnek a hiányzó számokra és betűkre, vagy esetleg azokat egy másik pályaudvaron dugták-e el arra nem sikerült fényt deríteni, de várok nagy szeretettel minden épkézláb magyarázatot :D
Miután könnyes búcsút vettem Förktől az állomáson felszálltam a csodás tgv-re és szépen elhelyezkedtem - a rossz kocsiban. Egy idő után ki lehet ismerni, hogy merre hogyan is, de ez az emelet-földszint, jobbra-balra leosztás számomra elsőre kicsit szokatlan volt. Miután megtaláltam a valódi helyemet úgy bevágtam a szunyát, mint annak a rendje, és csak arra az időszakra ébredtem fel, amíg a páratlanul ízléses, a lila több árnyalatát is felvonultató egyenruhában díszelgő kalauz le nem kezelte a mentjegyem. Hogy valami jót is mondjak, az út zökkenőmentes, csöndes és gyors volt.
Lyonban átszálltam Modane felé egy gyorsvonatra. Itt már nem alukáltam, mert páratlanul szép tájakon zakatolt végig a vonat, fel a francia Alpokba. Modane-ben már várt egy kisbusz, ami átvitt Aussois-ba a nyári egyetem (igen, szeptemberben) színhelyére, de ez már legyen egy másik nap, másik története - téptem eleget a száma... a billentyűzetet, győzzetek csak követni :D
Párizs
A csütörtök késő éjszakába nyúló koncert után pénteken repülőre szálltam, és a Kis Kék Elefánt társaságában Amszterdamon keresztül Párizsba repültem. Az út zökkenőmentes volt, egészen Párizsig.
A terv szerint RER-B nevű vonat-metró-hév-akármi vonalon a reptérről egy fél órán belül Förknél lehetek. Hála egy a vonalon történt rejtélyes balesetnek ez a menetidő felszökött egészen három órára, az én vérnyomásom pedig az egekbe, amikor az első megállóban 20 perc várakozás után közölték az utasokkal (csak franciául - csendben meg jelzném, még mindig a Charles de Gaulle Nemzetközi Repülőtér egyik termináljának megállójában voltunk...), hogy ez a szerelvény nem indul el a következő egy órában; menjünk busszal.
Miután mindenkit feltereltek a buszokhoz, és elkezdték az utazni vágyó néhányszáz embert felzsúfolni két menetrend szerinti(!) járatra egyszercsak megjelent egy vasutas/metrós hölgy és rohamléptekre buzdítva visszaterelte azokat az embereket a metróhoz, akik még nem szálltak fel a buszokra, mondván hogy "azonnal indul a metró". Mondanom sem kell, hogy az "azonnal indul" kifejezés köszönőviszonyban sem állt a valósággal, és miután megfuttattak a csomagokkal lépcsőn föl-le, közel két óra alatt - minden megállóban átlag 10 percet állva - el is jutottam végül a Cité Universitaire megállóhoz... Itt találkoztam Förkkel aki becsempészett a kollégiumába ahol az ezt követő két éjszakát töltöttem.
Szombaton naaagy sétát tettünk Párizs belvárosában. Volt szerencsém megtekinteni a Panthéont benne a Foucault-ingával. Ez egyébként okozott is némi fejtörést számomra, egyrészt mert éppen akkor mászott be egy alkalmazott hozzáállítani az óraként használt ingát a pontos időhöz, másrészt mert nem volt világos, hogy miért is van a 24 óra a kör háromnegyed részére zsúfolva (tudom, buta vagyok, a válasz meg itt).
Bementünk a Notre Dameba is ami picit furcsán hatott számomra, ugyanis telis-tele volt olyan mihaszna túristákkal, mint én. Ez azért tette az egész helyzetet visszássá számomra, mert többségük - velem ellentétben - még a fényképezőt is pofátlanul kattogtatta, miközben épp mise/Istentisztelet (bocsánat, ha sért valakit, de ebben a témában nem vagyok jártas) volt. A toronyba is ingyér fel lehet jutni, ha U25 EU állampolgár vagy, de úgy döntöttünk Förkkel, hogy csak egyszer állunk sorba, az Eiffel-toronynál.
tisztességesen megebédeltünk egy algír étteremben, ahol elfogadható áron lehetett menüt rendelni, majd folytattuk a sétát a Pompidou-központ páratlan szépségű épületének érintésével a Louvre-on és a Tuileriák-kertjén keresztül az Eiffel-torony felé. A Pompidou-központ mellett sikerült lencsevégre kapni a modern művészet néhány remekbe szabott szökőkútját, míg a Tuileriák-kertjében egy kerek tavacska körül éppen valamilyen időszakos - ugyancsak modern - szoborkiállítás elemeivel egészítették ki a klasszikus szobrászat remekeinek sorát.
Az Eiffel-toronynál a sorban állásról elég csak annyit elmondani, hogy fél órán keresztül araszoltunk, mire elértük azt a táblát, amin valami olyasmi állt, hogy innentől az átlagos várakozási idő fél óra... Maga az építmény magas (hmmm, micsoda korszakalkotó felfedezés) és a kilátás fentről gyönyörű, de ennél többet nem igazán tudnék hozzáfűzni, szóval hagyom, hogy beszéljenek helyettem a képek.
A terv szerint RER-B nevű vonat-metró-hév-akármi vonalon a reptérről egy fél órán belül Förknél lehetek. Hála egy a vonalon történt rejtélyes balesetnek ez a menetidő felszökött egészen három órára, az én vérnyomásom pedig az egekbe, amikor az első megállóban 20 perc várakozás után közölték az utasokkal (csak franciául - csendben meg jelzném, még mindig a Charles de Gaulle Nemzetközi Repülőtér egyik termináljának megállójában voltunk...), hogy ez a szerelvény nem indul el a következő egy órában; menjünk busszal.
Miután mindenkit feltereltek a buszokhoz, és elkezdték az utazni vágyó néhányszáz embert felzsúfolni két menetrend szerinti(!) járatra egyszercsak megjelent egy vasutas/metrós hölgy és rohamléptekre buzdítva visszaterelte azokat az embereket a metróhoz, akik még nem szálltak fel a buszokra, mondván hogy "azonnal indul a metró". Mondanom sem kell, hogy az "azonnal indul" kifejezés köszönőviszonyban sem állt a valósággal, és miután megfuttattak a csomagokkal lépcsőn föl-le, közel két óra alatt - minden megállóban átlag 10 percet állva - el is jutottam végül a Cité Universitaire megállóhoz... Itt találkoztam Förkkel aki becsempészett a kollégiumába ahol az ezt követő két éjszakát töltöttem.
Szombaton naaagy sétát tettünk Párizs belvárosában. Volt szerencsém megtekinteni a Panthéont benne a Foucault-ingával. Ez egyébként okozott is némi fejtörést számomra, egyrészt mert éppen akkor mászott be egy alkalmazott hozzáállítani az óraként használt ingát a pontos időhöz, másrészt mert nem volt világos, hogy miért is van a 24 óra a kör háromnegyed részére zsúfolva (tudom, buta vagyok, a válasz meg itt).
Bementünk a Notre Dameba is ami picit furcsán hatott számomra, ugyanis telis-tele volt olyan mihaszna túristákkal, mint én. Ez azért tette az egész helyzetet visszássá számomra, mert többségük - velem ellentétben - még a fényképezőt is pofátlanul kattogtatta, miközben épp mise/Istentisztelet (bocsánat, ha sért valakit, de ebben a témában nem vagyok jártas) volt. A toronyba is ingyér fel lehet jutni, ha U25 EU állampolgár vagy, de úgy döntöttünk Förkkel, hogy csak egyszer állunk sorba, az Eiffel-toronynál.
tisztességesen megebédeltünk egy algír étteremben, ahol elfogadható áron lehetett menüt rendelni, majd folytattuk a sétát a Pompidou-központ páratlan szépségű épületének érintésével a Louvre-on és a Tuileriák-kertjén keresztül az Eiffel-torony felé. A Pompidou-központ mellett sikerült lencsevégre kapni a modern művészet néhány remekbe szabott szökőkútját, míg a Tuileriák-kertjében egy kerek tavacska körül éppen valamilyen időszakos - ugyancsak modern - szoborkiállítás elemeivel egészítették ki a klasszikus szobrászat remekeinek sorát.
Az Eiffel-toronynál a sorban állásról elég csak annyit elmondani, hogy fél órán keresztül araszoltunk, mire elértük azt a táblát, amin valami olyasmi állt, hogy innentől az átlagos várakozási idő fél óra... Maga az építmény magas (hmmm, micsoda korszakalkotó felfedezés) és a kilátás fentről gyönyörű, de ennél többet nem igazán tudnék hozzáfűzni, szóval hagyom, hogy beszéljenek helyettem a képek.
1. Foucault-inga
2. kissé... hmm... érdekes szent kép
3. Panthéon
4. Notre Dame
5. =)
6. Párizsi tápp!
7. Zarándokok pihenőhelye
8. csodás...
9. ... a másik oldala is
10. madááár
11. a Kis Kék Elefánt nagy, drogos testvére
12. no comment...
13. szíííneees
14. Kontraszt
15. Classic
16. Ez itt a kert
17. szemre való
18. park
19. Az üzleti negyed
20. kiskapu
21. már ki is hullott az én rövid eszemből mi ez...
22. Louvre
23. az egyetlen valamire való domb Párizsban :)
24. Tükör(lát)kép
2. kissé... hmm... érdekes szent kép
3. Panthéon
4. Notre Dame
5. =)
6. Párizsi tápp!
7. Zarándokok pihenőhelye
8. csodás...
9. ... a másik oldala is
10. madááár
11. a Kis Kék Elefánt nagy, drogos testvére
12. no comment...
13. szíííneees
14. Kontraszt
15. Classic
16. Ez itt a kert
17. szemre való
18. park
19. Az üzleti negyed
20. kiskapu
21. már ki is hullott az én rövid eszemből mi ez...
22. Louvre
23. az egyetlen valamire való domb Párizsban :)
24. Tükör(lát)képHurra Torpedo
Múlthét csütörtök este volt szerencsém megtekinteni a bergeni Hulen nevű - egykori óvópincéből kialakított - szórakozóhelyen a Hurra Topredo elnevezésű formáció 20. születésnapja alkalmából elővezetett fellépését. Kezdetben picit tartottam tőle, hogy vajon milyen lesz a közönség összetétele, lévén a banda magáról alkotott zenei irányzatra vonatkozó egyszavas jellemzése úgy szól, hogy "GaragePunk" és akadt is azért furcsa ember bent szép számmal, de végül a többség mégsem tűnt "veszélyesnek".
Tizenegytől fél egyig játszottak, pontosan ennyi időbe tellett nekik, hogy pozdorjává zúzzanak egy komplett háztartást, kezdve a hűtőládától a sütőn és a mosógépen át egészen a turmixgépig. Soha nem gondoltam volna, hogy lehet hangosítani egy hűtőládát, egy kasztanyettának használt melegszendvicssütőt, vagy akár egy ruhaszárítón ízlésesen elhelyezett fél étkészletet, amelyet egy súrolókefével püfölnek.
Maradjunk annyiban, hogy összességében nehéz szavakba önteni ezt az élményt. Minden pénzt megért... Elképesztő hangulatot csináltak - többek között ezért illetve a sötétség, és a tömegnyomor miatt nem is nagyon készítettem képeket az eseményről...
(Egy színpadképet készítettem még a koncert előttről, de annyi eszem már nem volt, hogy egy képet alkossak a koncert utáni állapotokról is - mea culpa...)
Tizenegytől fél egyig játszottak, pontosan ennyi időbe tellett nekik, hogy pozdorjává zúzzanak egy komplett háztartást, kezdve a hűtőládától a sütőn és a mosógépen át egészen a turmixgépig. Soha nem gondoltam volna, hogy lehet hangosítani egy hűtőládát, egy kasztanyettának használt melegszendvicssütőt, vagy akár egy ruhaszárítón ízlésesen elhelyezett fél étkészletet, amelyet egy súrolókefével püfölnek.
Maradjunk annyiban, hogy összességében nehéz szavakba önteni ezt az élményt. Minden pénzt megért... Elképesztő hangulatot csináltak - többek között ezért illetve a sötétség, és a tömegnyomor miatt nem is nagyon készítettem képeket az eseményről...
(Egy színpadképet készítettem még a koncert előttről, de annyi eszem már nem volt, hogy egy képet alkossak a koncert utáni állapotokról is - mea culpa...)
újra itt...
A francia földön tett kiruccanásom után újra Bergenben vagyok (igaz a csomagjaim viszont valahol Párizsban vagy Amszterdamban várják, hogy utánam jöhessenek végre, de erről majd később mesélek részletesen). Az elmúlt bő egy hét történéseit megpróbálom holnap szépen sorra venni, mert akad köztük említésre méltó szép számmal, de ma valahogy túl fáradt, és túl nyűgös vagyok hozzá...
2009. szeptember 17., csütörtök
=)
Ma tök jó hangulatom van. Sokszor egyszerű dolgok is képesek megalapozni az ember jó hangulatát, és pozitív hozzáállását. Nálam legalábbis ez így működik...
Ma jött egy magas, pocakosodó, szakállas, jókedélyű fickó a hálózat üzemeletetőktől, és rákötötte a szobámban lévő aljzatot a Vpn hálózatra. Elsőre ugyan nem sikerült neki a jó kábelt átkötnie, úgyhogy lehet, hogy valaki néhány percig nem örült neki annyira, mint én, de második körben már meglelte a kábeltengerben a megfelelő kábelt, és az előző rossz átkötést is visszakötötte. Ezt aztán széles mosollyal elő is adta nekem. Amikor távoztában egy "have a nice day"el búcsúztam Tőle, akkor egy mosolygós "Jeh, nice day, isn't it?" volt a válasz, ami tök jól esett az adott pillanatban, mert valahol igaza van - egy szép, nyugodt nap ez (legalábbis számomra).
És hogy mit csinál az ember szép, nyugodt napokon? A mellett, hogy cikkeket tanulmányoz, és az új nootbook-ot próbálja rávenni, hogy ne haljon meg időről időre, megnéz egy-egy klippet is:
All-American Rejects - Gives You hell
Her Morning Elegance
(köszi Iló =)
Ma jött egy magas, pocakosodó, szakállas, jókedélyű fickó a hálózat üzemeletetőktől, és rákötötte a szobámban lévő aljzatot a Vpn hálózatra. Elsőre ugyan nem sikerült neki a jó kábelt átkötnie, úgyhogy lehet, hogy valaki néhány percig nem örült neki annyira, mint én, de második körben már meglelte a kábeltengerben a megfelelő kábelt, és az előző rossz átkötést is visszakötötte. Ezt aztán széles mosollyal elő is adta nekem. Amikor távoztában egy "have a nice day"el búcsúztam Tőle, akkor egy mosolygós "Jeh, nice day, isn't it?" volt a válasz, ami tök jól esett az adott pillanatban, mert valahol igaza van - egy szép, nyugodt nap ez (legalábbis számomra).
És hogy mit csinál az ember szép, nyugodt napokon? A mellett, hogy cikkeket tanulmányoz, és az új nootbook-ot próbálja rávenni, hogy ne haljon meg időről időre, megnéz egy-egy klippet is:
All-American Rejects - Gives You hell
Her Morning Elegance
(köszi Iló =)
2009. szeptember 16., szerda
Egy hét és egy nap
Nyolc napja vagyok már Bergenben, de olyan, mintha már egy hónapja itt volnék. Nagyon gyorsan peregnek körülöttem az események, szerencsére többnyire jó irányban. Nagy vonalakban igyekszem azért vázolni, hogy mi is történt velem ezen idő alatt.
Szeptember 9., szerda: sikeresen beköltözködtem a Fantoft D blokkjának hatodik emeletén lévő szobámba. A szobám ablaka ezúttal is a Lovstakken-re néz, aminek én kifejezetten örülök. Még aznap délután szembesültem a ténnyel, hogy a Bergeni Egyetem adminisztrációs részlege háromkor zár, és nem négykor, mint ahogyan azt Móricka elképzelte. Az egyetemi szobám kulcsát megkapom ugyan, de a papírmunka másnapra marad.
Szeptember 10., csütörtök: Okulva az előző napból korán meglátogatom az adminisztrációt. Órákkal később, kissé kifacsarva, egy halom papír kitöltése után szabadulok. Előleg nincs. Mint kiderül, ahhoz legalább két hét munkaviszonyomnak kell lennie, de mindent megtesznek, hogy azért nekem ne kelljen két hetet várnom rá.
Délután ismerkedem a szobámmal, teszek-veszek, próbálok berendezkedni az életre. Este hallom, hogy sokan mocorognak a konyhában, hát kimegyek "főzni" =) Az este jól sikerül, mint azt egy korábbi bejegyzés is jelzi.
Szeptember 11., péntek: Délelőtt találkozom Ritske-vel, és Suzon-nal a francia PostDoc lánnyal, aki szintén ebben a kutatásban vesz részt. Rövid megbeszélés mindenféléről, többek között arról, hogy délután a kutatócsoport többi tagjával lesz egy közös találkozó. Ritske szól, hogy már megrendelte a "szolgálati nootbook"-ot, ami nyílván azt jelenti, hogy nincs beleszólásom, mit kapok... Ritske lefoglalja nekem a repjegyeket az Aussoisban tartandó nyárigyetemre. A Tgv jegyeket nem tudja, mert ha online foglalsz, akkor a jegy felvételénél be kell mutatnod a hitelkártyát/bankkártyát, amivel foglaltál...
Délután találka a kutatócsoport tagjaival. Ritske keze alatt négy PostDoc (Suzon, Zoya, Sebastian, Cedric), két PhD (Vaneeda és én) és egy MSc (Ingjerd) dolgozik különböző kutatásokban. Kiderül, hogy ilyen találkozó korábban nem volt, de Ritske úgy érezte, hogy elérte azt a határt a csoport mérete, amikor már van értelme. Zoya még sütit is süt az újonnan érkezettek (Suzon, Ingjerd és...) tiszteletére (nyamm...)
Késő délután kimegyek az IKEAba bevásárolni egy kicsit.
Szeptember 12., szombat: leginkább semmit nem csinálok. Későn kelek, délután meccset nézek, és kommunikálok a hazámmal. Förk intéz nekem vonatjegyeket :)
Szeptemer 13., vasárnap: nekiugrok a nyáriegyetemre való készülésnek. Előzetesen azt gondoltam, hogy a hétvégén átfutok 3-4 cikket, de kiderül, hogy a háttéranyagot tartalmazó cikkek 50-70 oldalasak...
Szeptemer 14., hétfő: reggel a rendőrségen kezdek. Ritske azt mondta pénteken, hogy ha fél órával nyitás előtt (azaz 8:30kor) odamegyek, akkor csak kb 40 percet kell sorbaállnom. Ez így is lett volna, ha a két gomb, és így a két ablak közül a megfelelőt választom... Beadom az igénylésem lakcím bejelentőre, és munkaengedélyre. Kicsit vicces, hogy munkám már van, de engedélyem még nincs. Nagyon vicces, hogy amikor megkérdezem, hogy körülbelül mennyi az átfutási idő, akkor azt a választ kapom, hogy "legfeljebb 5 hónap"...
A rendőrség után adóhivatal. A rendőrségen szerzett igazolás segítségével igényelek egy ideiglenes D-számot ami valahogy kapcsolatban van az adókártyával is. Ha meglesz a rendőrségről a papírom, akkor igényelhetek majd rendeset is. Ez azért fontos, mert e nélkül nem nyitnak nekem számlát egyetlen norvég bankban sem, ráadásul egyelőre az is benne van a pakliban, hogy számlát ugyan nyitnak majd nekem az ideiglenes számmal, de kártyát nem kapok hozzá... Adókártya nélkül mellesleg a fizetésemnek is csak egy részéhez juthatok hozzá - a többit majd csak akkor kapom meg, ha megvan a kártya.
Délután egyetem. Cikkezés közben jön Ritske, hogy megérkezett a nootbook. Egy Dellről van szó, Panna névre hallgat. Kezdetben nem kommunikált, csak norvég nyelven. A rendszergazdával ezen segítettünk, és tettünk rá angol nyelvű xp-t. Ennek hatására persze megszűnt a továbbiakban létezni az összes driver. Megszűnik működni a hálókártya, a hangkártya, a kártyaolvasók... Drága német gyártóink gyönyörő táskával, egérrel, webkamera programmal és driver CD nélkül szállították le Pannát. Az este hátralévő részét azzal töltöm, hogy illesztőrprogramokat, és vezérlőket szedek le a Dell honlapjáról. Röpke 60 darab tartozik Pannához, és megdöbbentő módon a túlnyomó többsége kell is ahhoz, hogy rendesen menjen minden. Körülbelül 4 Gb adatforgalmat bonyolítok le a Dell serverével...
Szeptember 15., kedd: Még mindig van néhány illesztőprogram ami nem fut. Az egyetemen van wifi-m, aminek a sávszélességévle semmi gond nincs, de annyira instabil az elérés, hogy az már szánalmas. Van egy aljzat a szobámban, de azon keresztül egyelőre nem tudok csatlakozni a világhálóhoz.
Délelőtt jön az egyik hölgy az adminisztrációról, hogy Suzon és én is felvehetjük az előlegünket egy-egy csekk formájában a Fizetési Irodában. Együtt ebédelünk a Vaneedával és Sebastiannal, meg még néhány PhD és PostDoc hallgatóval, akiknek a nevét ha puskával kergetnek sem tudnám felidézni. Remek társaságnak tűnik. Egész ebéd alatt azon évődnek, hogy Suzon vett a Fantoftban egy biciklit egy kínai hapsitól, akitől korábban már Vaneeda, és Sebastian is vettek. Az illető csak e-mail címet (persze valami fantom@freemail.hu jellegűt) ír a hirdetés mellé, egy semleges találkozóhelyet beszél meg a vásárlóval, nem mutatkozik be és olcsón adja a biciklit. Miután ezt elmesélte Vaneeda, azzal húzzák, hogy most ő bizony orgazda :)
Délután felveszem a pénzt a bankban, visszaadom Ritske-nek amit eddig hitelezett, és nekiállok tanulni. Sikerül szereznem a rendszergazdától egy VGA kábelt, és rá tudom kötni Pannára azt a naaagy LCD monitort, ami a szobában lévő asztali számítógépet szolgálta eddig. (azon a gépen egyébként volna kábeles internet hozzáférésem, de a lüktető ventillátor az őrületbe kerget, így inkább nem kapcsolom be...)
Este meccs a neten, beszélgetés kishazámmal, majd betörés a szomszédba: Dora kizárta magát az éjszaka közepén, így az egyik német sráccal némi küzdelemmel - és jó sok kalapáccsal és csavarhúzóval - leszerljük az ajtaját, majd a kulcs megszerzése után mégtöbb küzdelem árán vissza is tesszük.
Szeptember 16., szerda: megvan az új egyetemi azonosítóm - merthogy eddig a régi, diákazonosítót használtam. Amikor nem a nyári egyetemre készülök, akkor még mindig papírokkal küzdök. Megpróbálok netet intézni magamnak a szobámba és eközben először veszem igénybe a vezetékes telefonomat, ami ugyan nem tökéletes - erre az egyik adminisztrációs hölgy hívta fel a figyelmemet, amikor megkérdeztem tőle, hogy mi is az én mellékem - de cserébe havi 1000 koronás számla erejéig "díjmentesen" használhatom. Remélem holnapra vezetékes netem is lesz...
Délután Ritske-vel felrakjuk Pannára a Fortran 6.0t. Nyílván nagyobb modelleket nem Pannán fogok futatni, de jó, ha itt is megvan. Azóta befejeztem egy újabb cikket, és lassan ennek a bejegyzésnek is a végére érek.
Pénteken utazom Párizsba, meglátogatom Förköt. Onnan vasárnap indulok tovább Aussiosba. Ott három nap alatt négy témakörben nyomják majd az előadásokat nekünk. Szerdán vissza Párizsba, egy újabb éjszaka Förknél, majd csütörtökön Bergen. Ennek megfelelően, ne lepődjön meg senki, ha péntektől nem lennék túl könnyen elérhető.
És hogy kép is legyen a bejegyzésben, ne csak szöveg:
Szeptember 9., szerda: sikeresen beköltözködtem a Fantoft D blokkjának hatodik emeletén lévő szobámba. A szobám ablaka ezúttal is a Lovstakken-re néz, aminek én kifejezetten örülök. Még aznap délután szembesültem a ténnyel, hogy a Bergeni Egyetem adminisztrációs részlege háromkor zár, és nem négykor, mint ahogyan azt Móricka elképzelte. Az egyetemi szobám kulcsát megkapom ugyan, de a papírmunka másnapra marad.
Szeptember 10., csütörtök: Okulva az előző napból korán meglátogatom az adminisztrációt. Órákkal később, kissé kifacsarva, egy halom papír kitöltése után szabadulok. Előleg nincs. Mint kiderül, ahhoz legalább két hét munkaviszonyomnak kell lennie, de mindent megtesznek, hogy azért nekem ne kelljen két hetet várnom rá.
Délután ismerkedem a szobámmal, teszek-veszek, próbálok berendezkedni az életre. Este hallom, hogy sokan mocorognak a konyhában, hát kimegyek "főzni" =) Az este jól sikerül, mint azt egy korábbi bejegyzés is jelzi.
Szeptember 11., péntek: Délelőtt találkozom Ritske-vel, és Suzon-nal a francia PostDoc lánnyal, aki szintén ebben a kutatásban vesz részt. Rövid megbeszélés mindenféléről, többek között arról, hogy délután a kutatócsoport többi tagjával lesz egy közös találkozó. Ritske szól, hogy már megrendelte a "szolgálati nootbook"-ot, ami nyílván azt jelenti, hogy nincs beleszólásom, mit kapok... Ritske lefoglalja nekem a repjegyeket az Aussoisban tartandó nyárigyetemre. A Tgv jegyeket nem tudja, mert ha online foglalsz, akkor a jegy felvételénél be kell mutatnod a hitelkártyát/bankkártyát, amivel foglaltál...
Délután találka a kutatócsoport tagjaival. Ritske keze alatt négy PostDoc (Suzon, Zoya, Sebastian, Cedric), két PhD (Vaneeda és én) és egy MSc (Ingjerd) dolgozik különböző kutatásokban. Kiderül, hogy ilyen találkozó korábban nem volt, de Ritske úgy érezte, hogy elérte azt a határt a csoport mérete, amikor már van értelme. Zoya még sütit is süt az újonnan érkezettek (Suzon, Ingjerd és...) tiszteletére (nyamm...)
Késő délután kimegyek az IKEAba bevásárolni egy kicsit.
Szeptember 12., szombat: leginkább semmit nem csinálok. Későn kelek, délután meccset nézek, és kommunikálok a hazámmal. Förk intéz nekem vonatjegyeket :)
Szeptemer 13., vasárnap: nekiugrok a nyáriegyetemre való készülésnek. Előzetesen azt gondoltam, hogy a hétvégén átfutok 3-4 cikket, de kiderül, hogy a háttéranyagot tartalmazó cikkek 50-70 oldalasak...
Szeptemer 14., hétfő: reggel a rendőrségen kezdek. Ritske azt mondta pénteken, hogy ha fél órával nyitás előtt (azaz 8:30kor) odamegyek, akkor csak kb 40 percet kell sorbaállnom. Ez így is lett volna, ha a két gomb, és így a két ablak közül a megfelelőt választom... Beadom az igénylésem lakcím bejelentőre, és munkaengedélyre. Kicsit vicces, hogy munkám már van, de engedélyem még nincs. Nagyon vicces, hogy amikor megkérdezem, hogy körülbelül mennyi az átfutási idő, akkor azt a választ kapom, hogy "legfeljebb 5 hónap"...
A rendőrség után adóhivatal. A rendőrségen szerzett igazolás segítségével igényelek egy ideiglenes D-számot ami valahogy kapcsolatban van az adókártyával is. Ha meglesz a rendőrségről a papírom, akkor igényelhetek majd rendeset is. Ez azért fontos, mert e nélkül nem nyitnak nekem számlát egyetlen norvég bankban sem, ráadásul egyelőre az is benne van a pakliban, hogy számlát ugyan nyitnak majd nekem az ideiglenes számmal, de kártyát nem kapok hozzá... Adókártya nélkül mellesleg a fizetésemnek is csak egy részéhez juthatok hozzá - a többit majd csak akkor kapom meg, ha megvan a kártya.
Délután egyetem. Cikkezés közben jön Ritske, hogy megérkezett a nootbook. Egy Dellről van szó, Panna névre hallgat. Kezdetben nem kommunikált, csak norvég nyelven. A rendszergazdával ezen segítettünk, és tettünk rá angol nyelvű xp-t. Ennek hatására persze megszűnt a továbbiakban létezni az összes driver. Megszűnik működni a hálókártya, a hangkártya, a kártyaolvasók... Drága német gyártóink gyönyörő táskával, egérrel, webkamera programmal és driver CD nélkül szállították le Pannát. Az este hátralévő részét azzal töltöm, hogy illesztőrprogramokat, és vezérlőket szedek le a Dell honlapjáról. Röpke 60 darab tartozik Pannához, és megdöbbentő módon a túlnyomó többsége kell is ahhoz, hogy rendesen menjen minden. Körülbelül 4 Gb adatforgalmat bonyolítok le a Dell serverével...
Szeptember 15., kedd: Még mindig van néhány illesztőprogram ami nem fut. Az egyetemen van wifi-m, aminek a sávszélességévle semmi gond nincs, de annyira instabil az elérés, hogy az már szánalmas. Van egy aljzat a szobámban, de azon keresztül egyelőre nem tudok csatlakozni a világhálóhoz.
Délelőtt jön az egyik hölgy az adminisztrációról, hogy Suzon és én is felvehetjük az előlegünket egy-egy csekk formájában a Fizetési Irodában. Együtt ebédelünk a Vaneedával és Sebastiannal, meg még néhány PhD és PostDoc hallgatóval, akiknek a nevét ha puskával kergetnek sem tudnám felidézni. Remek társaságnak tűnik. Egész ebéd alatt azon évődnek, hogy Suzon vett a Fantoftban egy biciklit egy kínai hapsitól, akitől korábban már Vaneeda, és Sebastian is vettek. Az illető csak e-mail címet (persze valami fantom@freemail.hu jellegűt) ír a hirdetés mellé, egy semleges találkozóhelyet beszél meg a vásárlóval, nem mutatkozik be és olcsón adja a biciklit. Miután ezt elmesélte Vaneeda, azzal húzzák, hogy most ő bizony orgazda :)
Délután felveszem a pénzt a bankban, visszaadom Ritske-nek amit eddig hitelezett, és nekiállok tanulni. Sikerül szereznem a rendszergazdától egy VGA kábelt, és rá tudom kötni Pannára azt a naaagy LCD monitort, ami a szobában lévő asztali számítógépet szolgálta eddig. (azon a gépen egyébként volna kábeles internet hozzáférésem, de a lüktető ventillátor az őrületbe kerget, így inkább nem kapcsolom be...)
Este meccs a neten, beszélgetés kishazámmal, majd betörés a szomszédba: Dora kizárta magát az éjszaka közepén, így az egyik német sráccal némi küzdelemmel - és jó sok kalapáccsal és csavarhúzóval - leszerljük az ajtaját, majd a kulcs megszerzése után mégtöbb küzdelem árán vissza is tesszük.
Szeptember 16., szerda: megvan az új egyetemi azonosítóm - merthogy eddig a régi, diákazonosítót használtam. Amikor nem a nyári egyetemre készülök, akkor még mindig papírokkal küzdök. Megpróbálok netet intézni magamnak a szobámba és eközben először veszem igénybe a vezetékes telefonomat, ami ugyan nem tökéletes - erre az egyik adminisztrációs hölgy hívta fel a figyelmemet, amikor megkérdeztem tőle, hogy mi is az én mellékem - de cserébe havi 1000 koronás számla erejéig "díjmentesen" használhatom. Remélem holnapra vezetékes netem is lesz...
Délután Ritske-vel felrakjuk Pannára a Fortran 6.0t. Nyílván nagyobb modelleket nem Pannán fogok futatni, de jó, ha itt is megvan. Azóta befejeztem egy újabb cikket, és lassan ennek a bejegyzésnek is a végére érek.
Pénteken utazom Párizsba, meglátogatom Förköt. Onnan vasárnap indulok tovább Aussiosba. Ott három nap alatt négy témakörben nyomják majd az előadásokat nekünk. Szerdán vissza Párizsba, egy újabb éjszaka Förknél, majd csütörtökön Bergen. Ennek megfelelően, ne lepődjön meg senki, ha péntektől nem lennék túl könnyen elérhető.
És hogy kép is legyen a bejegyzésben, ne csak szöveg:
2009. szeptember 12., szombat
A második első napom
2009.09.08. Ezen a csodás napon kezdtem meg újabb bergeni tanulmányutam. A gépem 12:45kor indult Budapestről és oslo-i átszállással kicsivel 6 előtt már Bergenben is voltam. Hála a Norvegian Airlines-nak Osloban muszáj voltam felvenni a feladott csomagjaimat, majd újra leadni őket. Ekkor már ketté volt törve a nagyobbik táskán elhelyezett vadi új táskalakatom; mindig tudtam, hogy a reptéri rakodók puha, odaadó, gondos kezeinél nem is találhatnék megnyugtatóbb és biztonságosabb helyet a csomagjaimnak...
Ezek után egészen zökkenőmentesen megérkeztem Bergenbe, bár magát a várost a repülőröl csak a leszállást közvetlenül megelőző mintegy 30 másodpercben tekinthettem meg, hála a remek időjárási viszonyoknak.
A reptér előtt aztán a témavezetőm - Ritske Huismans - felvett engem és elfuvarozott a Fantoftba. Itt jött a nap első kellemetlensége; a recepció háromkor bezárt, és ugyan némi telefonálgatás után a biztonságis hölgy hajlandó lett volna kinyitni nekem egy szobát arra az éjszakára, ha meg tudtam volna mondani hogy melyiket. A feltételes mód használatából gondolom már sejthető, hogy nem kaptam meg előzetesen a szobaszámomat...
Az első ötletem persze az volt, hogy felhívom Ninát, aki korábban már megígérte egyszer, hogy ha gond van, náluk meghúzhatom magam egy-két éjszakára. Ez egy remek gondolat lett volna, de rövid úton kiderült, hogy az otthoni telefonomban valami égtelen csodának köszönhetően nincs meg sem Nina, sem Espen száma és persze sem az én készülékem, sem a Ritske mobilja nem kártyafüggetlen, hogy az általam korábban használt norvég sim-kártyáról meg tudjuk szerezni azt. Ennek megfelelően elmentünk Ritske otthonába, ahol először a felesége függetlenített telefonját igénybevéve próbáltuk megszerezni a körözött telefonszámokat. Amikor tavaly elhagytam Bergent ezt a kártyát eltettem egy borítékra, amire biztos ami biztos ráírtam a sim-kódot, rosszul. Mivel pedig sikerült háromszor rossz számot beütnöm, ezért már a puk-kódot kéri a nyavalyás, aminek a megszerzése tökéletesen esélytelen.
Végül az internetről, a korábban Ninával folytatott levelezésemből levadásztam a számát és rövid úton megegyeztünk abban, hogy megalhatok náluk. Ritske volt olyan rendes, hogy átvitt oda is, plusz adott nekem kölcsön annyi pénzt, hogy másnap ki tudjam fizetni a Fantoftban a depositot. Nináék vacsorával vártak, beszélgettünk egy jót, Espen pedig megígérte, hogy másnap reggel munkába menet elvisz a Fantoftba kocsival. Nagyjából éjfél körül nyugovóra tértünk, én egy roppant kényelmes kanapén kaptam helyet, amelynek azonban nem is a fizikai adottságai voltak a legnagyobb értéke, hanem a fekvése. Aznap éjszaka ugyanis a következő látvány tárult a szemeim elé, miközben álomra hajtottam buksimat. (A képekhez hozzá tartozik, hogy a hajó amelyről érkezésemkor az ablakon kitekintve hirtelen azt gondoltam, hogy egy új 8 emeletes társasház lehet, reggel szélsebesen távozott a kikötőből)
Ezek után egészen zökkenőmentesen megérkeztem Bergenbe, bár magát a várost a repülőröl csak a leszállást közvetlenül megelőző mintegy 30 másodpercben tekinthettem meg, hála a remek időjárási viszonyoknak.
A reptér előtt aztán a témavezetőm - Ritske Huismans - felvett engem és elfuvarozott a Fantoftba. Itt jött a nap első kellemetlensége; a recepció háromkor bezárt, és ugyan némi telefonálgatás után a biztonságis hölgy hajlandó lett volna kinyitni nekem egy szobát arra az éjszakára, ha meg tudtam volna mondani hogy melyiket. A feltételes mód használatából gondolom már sejthető, hogy nem kaptam meg előzetesen a szobaszámomat...
Az első ötletem persze az volt, hogy felhívom Ninát, aki korábban már megígérte egyszer, hogy ha gond van, náluk meghúzhatom magam egy-két éjszakára. Ez egy remek gondolat lett volna, de rövid úton kiderült, hogy az otthoni telefonomban valami égtelen csodának köszönhetően nincs meg sem Nina, sem Espen száma és persze sem az én készülékem, sem a Ritske mobilja nem kártyafüggetlen, hogy az általam korábban használt norvég sim-kártyáról meg tudjuk szerezni azt. Ennek megfelelően elmentünk Ritske otthonába, ahol először a felesége függetlenített telefonját igénybevéve próbáltuk megszerezni a körözött telefonszámokat. Amikor tavaly elhagytam Bergent ezt a kártyát eltettem egy borítékra, amire biztos ami biztos ráírtam a sim-kódot, rosszul. Mivel pedig sikerült háromszor rossz számot beütnöm, ezért már a puk-kódot kéri a nyavalyás, aminek a megszerzése tökéletesen esélytelen.
Végül az internetről, a korábban Ninával folytatott levelezésemből levadásztam a számát és rövid úton megegyeztünk abban, hogy megalhatok náluk. Ritske volt olyan rendes, hogy átvitt oda is, plusz adott nekem kölcsön annyi pénzt, hogy másnap ki tudjam fizetni a Fantoftban a depositot. Nináék vacsorával vártak, beszélgettünk egy jót, Espen pedig megígérte, hogy másnap reggel munkába menet elvisz a Fantoftba kocsival. Nagyjából éjfél körül nyugovóra tértünk, én egy roppant kényelmes kanapén kaptam helyet, amelynek azonban nem is a fizikai adottságai voltak a legnagyobb értéke, hanem a fekvése. Aznap éjszaka ugyanis a következő látvány tárult a szemeim elé, miközben álomra hajtottam buksimat. (A képekhez hozzá tartozik, hogy a hajó amelyről érkezésemkor az ablakon kitekintve hirtelen azt gondoltam, hogy egy új 8 emeletes társasház lehet, reggel szélsebesen távozott a kikötőből)
És hogy megint kivételt tegyek...
Tegnap feltöltöttem a fényképezőmön lévő képeket Hedvigre. Ma nekiestem és szétválogattam őket, szépen, rendben, minden alkalom képeit külön mappában archiválva. Ezen rendszekedés közben arra jutottam, hogy legalább egy esetleg két album erejéig muszáj megosztanom a nagyvilággal néhány magyarhonban készült képet is. Ez az a pont ahol külön köszönetet kell mondanom Boginak, mert néhány kép az ő keze munkáját dícséri.
2009. szeptember 10., csütörtök
Bergen vol. 2
És eljött a pillanat: bizony újra Bergenben rontom a levegőt. Ennek örömére úgy gondolom, hogy eme blog újraélesztésének is épp itt az ideje. Gondolkodtam ugyan a költöztetésen és még mindig nem zártam le magamban a kérdést, de már látom, hogy lusta leszek, és megmaradok a blogspotnál.
Úgy döntöttem, hogy kicsiny naplóm időbeni sorrendiségét az újra életre hívás örömére máris megbontom, no nem mintha ez volna a valódi indok a háttérben. Legyen elég annyi, hogy ma elkezdtem megismerkedni a D-blokk hatodik emeleti konyhájának lakosságával és ezen alkalomból máris túl vagyunk egy üveg Jägermeisteren és némi Bacardin és úgyan nem érzem azt, hogy megártott volna eme alkoholmennyiség rám eső (nem is olyan kis)része, de megfáradtam és tekintve hogy közeledik már az éjfél, úgy érzem jobb, hogyha az utazásom és az érkezésem részleteivel, valamint az első "munkanapommal" majd csak holnap foglalkozom részletesebben =)
Addigis álljon itt egy kép a vacsorám egy darabjáról, ami legnagyobb meglepetésemre visszanézett rám a tányérból...
Úgy döntöttem, hogy kicsiny naplóm időbeni sorrendiségét az újra életre hívás örömére máris megbontom, no nem mintha ez volna a valódi indok a háttérben. Legyen elég annyi, hogy ma elkezdtem megismerkedni a D-blokk hatodik emeleti konyhájának lakosságával és ezen alkalomból máris túl vagyunk egy üveg Jägermeisteren és némi Bacardin és úgyan nem érzem azt, hogy megártott volna eme alkoholmennyiség rám eső (nem is olyan kis)része, de megfáradtam és tekintve hogy közeledik már az éjfél, úgy érzem jobb, hogyha az utazásom és az érkezésem részleteivel, valamint az első "munkanapommal" majd csak holnap foglalkozom részletesebben =)
Addigis álljon itt egy kép a vacsorám egy darabjáról, ami legnagyobb meglepetésemre visszanézett rám a tányérból...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)