nomeg

Be kell hogy valljam, valamit szándékosan elsumákoltam az előző bejegyzésből. Egyszerűen nehezen volt összeegyeztethető a két hangulat egymással.

Azthiszem talán kedden kezdődött. Az eső helyett egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy hópelyheket hord a szél. Meg nagyon nem lepődtem rajta, mert volt már rá példa korábban is, mióta itt vagyok, de az, hogy a következő két napban egy-két órás megszakításokkal végig havazzon, arra én sem számítottam. Sőőőt! Mindezek tetejében, azóta folyamatosan kiváló idő van, és egészen a tegnapi napig stabilan tartotta bebetonozott állásait a -1 °C fokot jelző vonalka környékén a hőmérő higanyszála. Ennek örömére most jöjjön néhány kép, aztán majd folytatom még a szövegelést, ám.





Persze azt nem szabad elfelejteni, hogy ebben a remek időben én leginkább a tanulmányaimra próbáltam öszpontosítani, két köhécselős roham között. Az ablakból azért csak készült néhány kép, és bizony kicsit karácsonyi hangulatom is támadt időnként. Ennek örömére elkezdtem Trans-Siberian Orchestra-t hallgatni, ami pedig már szinte reflexszerűen idézte fel bennem a következő videó emlékét:
Trans-Siberian Orchestra - Wizzards in Winter

Ma már ugyan olvadozott a hó, és holnapra újra esőt mondanak, de én azért még bízom benne, hogy "jön még a hó az én utcámba", addig pedig igyekszem pótolni a hópelyheket itt.

qqcs

Röpke két hét. Ennyi lemaradást sikerült ezúttal felhalmoznom blogolás terén. Nyílván több is veszett már Mohácsnál, de azért ilyenkor mégis kicsit kellemetlenül érzem magam. No nem azért mert, grafománná váltam, és az élet szadista módon megvonta tőlem az írás lehetőségét, de nem is azért, mert volt jobb dolgom is az írásnál. Ennél sokkal prózaibb az ok. Egyszerűen ez a két hét már akkora távolság időben, hogy rövid eszemmel nehezen szedem össze, hogy mi is történhetett a másik végén... Lehet, hogy a mesém eleje olyan lesz ezért, mint szebb darab Ementaler, amit még ráadásul Jerry meg is dézsmált, de ezért már jóelőre elnézést kérek.

Nagyjából két héttel ezelőtt kezdtek el betakarni a teendők, mint Moszkvát a hóesés. Az eredeti menetrendem szerint 13-án és 14-én két tárgyhoz kapcsolódó feladatok leadási határideje tanyázott, míg 17-én egy kiselőadást kellett tartanom a fennmaradó harmadik kurzus keretei között. A leadandók közül a 14-én esedékesre koncentráltam, mert azt a feladatot kaptam készhez először, és egyébként is fontosabbnak, szórakoztatóbbnak, mégis komolyabbnak tűnt. Kiderült aztán, hogy annyira komoly, hogy a másikra egyáltalán nem maradt időm, így kértem, és kaptam egy hét haladékot annak leadására. Ezenközben arra is fény derült, hogy a hétfőn tartandó előadás sem lesz egyszerű kör, mert a srác, akivel közösen kellett volna alkotnunk az utolsó pillanatban dobta a kurzust, és persze engem meg csak az utolsó utáni pillanatban értesített erről. Ezen apró szervezetlenség hatására a fent említett előadás is csúszott egy hetet.

Azt gondolhatná az ember, hogy mindent megkaptam a sorstól ahhoz, hogy gond nélkül átvészeljem ezeket a kötelezettségeket. Én is ezt gondoltam, egészen addig, amíg rá nem jöttem, hogy mindennél talán valamivel többet is kiutaltak nekem...

Pénteken délután, szombaton reggel - két turnusban - megérkeztek hozzám látogatóba Hugiék, és Katáék. Nagyjából 10 napot töltöttek itt és én hellyel-közzel igazán élveztem is ezt az időszakot (remélem Ti is/Ők is). Hogy nem azt írom, hogy határtalanul, és végtelenül jó volt, arról nem Ők tehetnek.

Kata és Balázs az én szobámban kapott szállást, míg Hugi, és Győző Ádámnál töltötte a következő jónéhány éjszakát. Vasárnap elmentünk kirándulni egyet a Løvstakkenre. Gyönyörű idő volt, leszámítva az orkán erejű szelet, amivel odafenn sikerült csak igazán összeismerkedni. Néhány kép készült csupán a csúcson, talán 10-15 percet ha ott töltöttünk, aztán menekültünk is lefelé, mert nem éppen a friss tavaszi szellő lengedezésére emlékesztettek a légköri viszonyok...
Jelentem sikerült felderítenem egy újabb ösvényt, amin el lehet jutni a Løvstakkenre, és még mindig nem volt olyan alkalom, hogy ugyan azon az úton jöttem volna le, mint amin felmentem...

Valószínűleg a fent leírt kiruccanás, és az éjszakai nyitott ablaknál alvás közös hatására hétfő este aztán kezdődtek a problémák. Először csak fájt a torkom, aztán már beszélni se nagyon tudtam. Kedden, szerdán, csütörtökön lázas voltam, és nem kaptam levegőt negyed óránként keltem fel orrot fújni, hogy ne fulladjak meg.
Nehezemre esett öszpontosítani bármire is, ami persze meglátszott a menet közben kín-keservvel készülő leadandóm minőségén is. Kifejezetten kellemetlenül éreztem magam, amikor elküldtem az előadónak és nem győztem bocsánatot kérni tőle a levélben, mert azért kértem, és kaptam időt, hogy valami minőségi munkát adjak le, és végül én is tökéletesen tisztában voltam vele, hogy amit alkottam, az nagyon messze van attól. Szerencsémre a jóindulat ebben az országban meglehetősen jól ismert fogalom...

Amikor éppen nem éreztem magam kifejezetten rosszul, akkor nagyon jó hangulatú estéket töltöttem el a nyakamba szakadt társasággal, de a hetem elejét-közepét azért mégis a betegeskedés határozta meg alapjaiban. A két pár előbb a várost járva, majd később kocsit bérelve a környéket felderítve töltötte a nappalokat, míg én a szobámban vergődve próbáltam életet verni magamba.
Pénteken már valamivel jobban voltam, de ez elég időszerű is volt, mert végre hozzá kellett látni érdemben a hétfőre csúszott előadás kidolgozásához. Ennek örömére reggel bebandukoltam az egyetemre, ahol találkoztam Abdullahhal, az iraki geológus sráccal, akivel együtt kellett működnöm ebben a csodás feladatban. Négyig benn cikkeztünk az egyetemen, de végül csak ennyiben maradtunk, nomeg abban, hogy akkor a diákat vasárnap csináljuk meg...

Vasárnap este elbúcsúztam a négy jómadártól, akiknek ideje itt nálam lejárt, és a vasútállomás felé vették az irányt, én pedig átmentem Abdullahhoz, hogy megcsináljuk az előadást. Hajnal háromig azon dolgoztunk és mivel reggel nyolcra beszéltük meg a találkozót az egyetemen, ezért nem maradt különösebben sok idő az alvásra. Lefekvés előtt még beállítottam hétre az órát, hogy egy gyors zuhany azért hátha belefér majd indulás előtt.

Hogy hétfőn reggel hét és kilenc óra között pontosan mi is történt a nagyvilágban, arról sajnos a leghalványabb elképzelésem sincs, mert én leginkább méllyen aludtam. Ha valaki arra kényszerítene, hogy rekonstruáljam az ehhez az anomális állapothoz vezető eseményeket, akkor valószínűleg valami olyasmi következtetésre jutnék, hogy hétkor kinyomtam az ébresztőt, és azzal a lendülettel egy ezred másodpercen belül vissza is aludtam...
Az előadások háromnegyed tízkor kezdődtek, így meglehetősen reménytelen helyzetben ébredtem öntudatomra kilenc órakkor. Bevágtattam az egyetemre, rekordnak számító 30 perces időt futva az ágyamtól a terem ajtajáig, így sikerült megúsznom az egészet mindössze negyed óra késéssel. Az előadás persze olyan is lett, amilyet a körülmények sugallnak. Még szerencse, hogy ez nem nyom különösebben sokat a latba a végső érdemjegy megállapításánál. Ezután a csodás kezdet után gondolom mindenki el tudja képzelni, hogy milyen óriási lelki nyugalommal aludtam a hétfő további részét :)

Ebben a bejegyzésbem meglehetősen sok fehér foltot hagytam. Talán egy következőben majd betömögetek néhányat. Az is lehet, hogy megpróbálom rávenni Katát és Hugit, hogy segédkezzenek ebben ők is. Majd meglássuk, mindenesetre az erőmből és emlékezetemből most ennyire futotta.

Egy egészen fenomenálisan-hihetetlenül-különlegesen szokatlan bejegyzés (Part III.)

2008.10.25. Bergen

A szombat meglehetősen elkedvetlenítő idővel ébresztett minket. Meg kellett állapítanom, hogy igencsak tiszteletreméltó a norvég kollégák motiváltsága, akik még szakadó esőben is zavartalanul és rendületlenül intézik mindennapi dolgaikat csakúgy, mint a kevésbé hétköznapi kiküldetéseket.
Mi elég nehézkesen kezdtünk neki aznapi feladatainknak és a kitartó eső miatt lényegében minden tervezett akciónkat el kellett napolnunk, ami elég elkeserítően hatott, annak fényében, hogy másnap este rövid küldetésem véget ér. Be kell vallanom, hogy ez különösen rám hatott nyomasztóan, hiszen buzgott bennem a tettvágy. Hogy lefoglaljuk magunkat, majommal úgy határoztunk, hogy megnézünk egy filmet. Ezen és némi alváson kívül csak egyetlen megmozdulásunk volt a délután folyamán, amikor is sikerült a legközelebbi élelmiszerboltig eljutnunk, hogy feltölthessük készleteinket és hogy beszerezzem a kellő mennyiségű édességet az otthon várakozó ügynökök számára.

Este aztán jobbra fordult a szerencsénk: aznap ugyanis a helyi nemzetközi szervezetek nagy gyűlést tartottak International Culture Eve fedőnéven. Az est kezdeteként a különböző nemzetiségek képviselői főzőversenyt tartottak, ahol mindenki lelkesen ajánlott valami "hazai"-t, ki sütemény, ki főétel formájában, egyesek otthoni népviseletbe öltözve. Majommal úgy döntöttünk, némi vegyi elemzés után, hogy mi is szerzünk valami harapnivalót, de mire elhatározásra jutottunk, bizony a sok-sok ipari kémkedésre kiképzett külföldi ügynök már szinte teljesen kifosztotta a pultokat, és gondosan teletömték gyomrukba rejtett mintatartó zacskóikat, hogy az otthoni laboratóriumokban minél pontosabb képet kaphassanak a titkos összetevőkről…
A nagy közös evészetet egy műsor követte, ahol a különböző nemzetek képviselői mutatkoztak be, ki vetítéssel, ki tánccal, ki énekkel. A műsorszámokat egy indiai kollega konferálta be, bájos angol akcentussal, becsülendő lelkesedéssel, de annál borzasztóbb átvezető viccekkel... Bár igazán varázslatos hangulat volt, majommal éjfél és egy óra között úgy döntöttünk, hogy távozunk a színről és mivel addigra szerencsére már elállt az egész nap zuhogó eső, elindultunk egy rövidke sétára.

Utunk Bergen számos apró tavának egyikéhez vezetett, szűk, sötét, alig használt ösvényen keresztül. A tónál egy igen kellemes játszótérre bukkantunk és néhány kacsával és sirállyal is volt szerencsénk találkozni. Ezek után visszasétáltunk főhadiszállásunkra, hogy kipihenjünk szombati semmittevésünk fáradalmait.
(by gnuuu)

2008.10.26. Bergen

A vasárnap azért már sokkal elfogadhatóbb idővel köszöntött ügynökeinkre. 11 körül nagy nehezen el is indultak egy utolsó felderítő útra a város Bryggen nevű negyedébe.
A Busstasjon megállóhoz érve ügynökeink úgy döntöttek, hogy a további tömegközlekedés helyett inkább a több eredménnyel kecsegtető gyalog történő megközelítést választják. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a belvárosban egy kettős célú akciónek lehettek szemtanúi. Már régóta köztudott, hogy akárcsak a legtöbb tengerparti városban, Bergenben is fenntartanak egy többnyire sirályokból álló alakulatot. Ezek a betanított madarak táplálékért cserébe követik gondozóik utasításait. Gnuuu és majom épp egy ilyen osztag eligazítását figyelhette meg, amelyen ráadásul a jövő generáció gondozóinak egyike is résztvett.

Tápp-Tápp

Vas fegyelem, és figyelem az eligazításon

Általában...

Gnuuu ügynöknek a továbbiakra nézve feltett szándéka volt, hogy visz haza néhány apróságot az összekötői számára, bizonyítandó, hogy valóban a helyszínen járt, és elvégezte feladatát.Majom úgy ítélte meg, hogy ezek beszerzésére a legjobb, ha a Bryggen azon boltjait vesszik alaposabban szemügyre, amelyek kifejezetten a rövid távon itt tartózkodó külföldi ügynökök igényei szerint alakították kínálatukat.

Egy klasszikusnak számító beállításból készült kép a célterületről

Ezen üzletek tömve voltak furcsábbnál furcsább termékekkel, kezdve az egészen egyedi stílust képviselő troll figuráktól, a legkülönbözőbb, buta rénszarvasokkal díszített tárgyakig minden, ami csak a külföldi ügynökök sztereotíp gondolatvilágában Norvégiához köthető. Ezen üzletek egyikének kirakatában bukkantunk rá egy csodára, amit szavakkal inkább nem írnék le; beszéljen helyettem egy kép...

Na mi van a bal alsó sarokban?!

Az üzletek megtekintése után kapták ügynökeink a fülest - a SETI-től (Sugallatokat Emittáló Tudatalatti Irányítóközpont) - hogy egy kéjenc, macska névre hallgató norvég ügynök bújkál a Bryggen eldugott kicsiny sikátoraiban, ezért úgy döntöttek, hogy megpróbálják elfogni, és szórabírni őt. Persze macska nem adta olyan egyszerűen a bőrét; ügynökeinknek majd a teljes Bryggent be kellett járniuk, mire megtalálták őt.

Keresték itt is...

És ott is...

Fent is...

Lent is...

Amikor bekerítették macska először hallgatott, mint a sír, de ez csak addig tartott, míg majom és gnuuu eljátszották vele a józsaru-rossz zsaru játékot. Azt követően eldorombolta minden titkát gnuuunak.

A célszemély

A rossz zsaru...

És a jó zsaru

Macska kihallgatása után gnuuu és majom a megszerzett információk alapján a Bryggen mögötti antikváriumok felé vette az irányt. Macska szerint a norvég kirakatmaffia egészen hajmeresztő tettekre ragadtatta el magát az utóbbi időben, és nem tévedett...

Egy rendezett kirakat középpontjában...

Életkép az üveg mögött

Egy tetoválószalon kirakata

A megfigyelő jellegű akció után ügynökeink úgy érezték, túlságosan is felhívták magukra a figyelmet harsány nevetgélésükkel, ezért úgy döntöttek, hogy egy időre eltűnnek az utcákról, és bemenekültek egy McDondald's-ba. A szabad ég alatt töltött utolsó néhány percben egy kisebb zápor is elkapta őket, így külön kapóra jött a fűtött étterem. Készleteik feltöltése után konsttatálták, hogy az idő újra valamivel jobbra fordult, így meg tudják ejteni az utolsó aznapra tervezett komolyabb akciójukat is.

A cél újfent meglehetősen összetett volt; az ügynökségnek a további akciók kivitelezéséhez a városról készült nagy látószögű képekre volt szüksége. Majom úgy ítélte meg, hogy ezek észrevétlen elkészítéséhez a Fløyen a legmegfelelőbb hely, ahova pedig mindenképpen föl kellett hogy menjenek, hiszen a helyi kő- és faarc maffia tagjainak törzshelye, és róluk mindenképpen friss információkra volt szükség.

A fölfelé vezető utat zökkenőmentesen sikerült megtenni, és gnuuu a fotókat is rövid idő alatt elkészítette.

Célterület

Megezis

Ezután a maffia már egy picit hosszadalmasabb elfoglaltságnak bizonyult, de gnuuu sajátos vallatási módszereit sikeresen alkalmazta.

Boldizsár

Sándor, József és Benedek

Kis Balázs is aluszik...

Vigyorik

A vallatás

Végül sikerült szóra bírni az egyik faarcot, aki elárulta, hogy a mai napon az egyik legkülönösebb akciójára készül a Norvég Titkosszolgálat. Így esett, hogy ügynökeink személyesen is megcsodálhatták a következő groteszk látványt.

"Az okos Vinetou megkapálja a vizet, míg a norvégok meg is locsolják azt"

Gnuuu és Majom nagyon nehezen tért napirendre a látottak fölött, és egyébként is későre járt már az idő, ezért úgy döntöttek, hogy a legrövidebb úton visszatérnek a hadműveleti központba. Mire odaértek, gnuuunak már nem maradt túl sok ideje indulásig, így septiben összepakolt, aztán majom kíséretében elköszönt akitől csak tudott, és a TogStasjon felé vették az irányt.
Amikor kiértek gnuuunak még maradt ideje arra is, hogy észrevétlenül átadja majomnak az egyik legújabb kísérleti telekinetikus kommunikációs eszköz prototípusát.

...

Aztán pontban 22:58-kor indult gnuuu vonata, és majom újfent magára maradt kiküldetésében, de legalább már nála volt a Kiskékelefánt!
(by majom)


Okt. 26., vasárnap, okt. 27., hétfő

Vonatom vasárnap este 22:58-kor hagyta el a bergeni állomást. A jármű telis-tele volt megfáradt ügynökökkel: mellettem például egy fiatal afrikai sorstárs utazott, aki történetesen a bergeni egyetem gyógyszerészeti intézetében folytatott kémkedés-jellegű tevékenységet. Mivel az aznapi kimerítő akció után igencsak elfáradtam, hamarosan el is szundítottam, csakúgy, mint útitársaim többsége. Nem kis örömömre a norvég vasúti társaság számít erre éjszakai járatain és minden utasának előkészít egy kis csomagban plédet, szemellenzőt, füldugót és egy felfújható kispárnát. Ezek közül a plédnek igen nagy hasznát vettem, főleg, amikor hajnalban igazán hűvösre fordult az idő és a vonat valahol Finse után járhatott, ahol már egy héttel korábban is kb. 40 cm hó volt.

Végül kora reggel, fél 7 körül megérkeztem Oslo Sentralstasjonra, ahol aztán felszálltam a Gardermoenre tartó járatra. Újfent elámultam azon, hogy milyen hatalmas is ez a reptér - bennfentesektől megtudtam, hogy több mint 600 járatot indítanak naponta. A szükséges adminisztrációk elvégzése után a hátralevő időt az épületben nézelődve és bóklászva töltöttem. Felmértem a különböző duty-free boltok pénztárcát nem kímélő ajánlatait, majd miután erre ráuntam, kerestem egy csendesebb padot, ahol nyugodtan elmerülhettem gondolataimban, értékelve az eddigi eseményeket és szövögetve további ördögi terveimet.

A gépem végül 15 perces késéssel indult el. Utazás közben továbbra is lelkesen tanulmányoztam a különböző felhőfajtákat, bár most sokkal egybefüggőbb és vastagabb, vattacukor-jellegű felhőzet fogadott. Izgalommal vártam, hogy végre ereszkedni kezdjünk és fejest ugorjunk a fehér habokba. Az egy hetes kiküldetés után is mosolyra húzódott a szám, mikor megpillantottam az itthoni ősz színeit.
Végül minden különösebb galiba anélkül, 13:46-kor értem földet. A szerencsés landolásról rögtön értesítettem majmot és itthoni főnökömet is.

Azt hiszem, mint azt rövidke beszámolónk is mutatja, teljesen sikeres küldetést tudhatunk magunk mögött, mely nélkülözhetetlen tapasztalatokkal szolgált, és mind az itthoni, mind a külhoni résztvevők számára felejthetetlen élmény marad. A sikeres akciót remélhetőleg fogják még követni hasonlók, és amennyiben ez így lesz, igyekszünk majd mind az Ügynökséget, mind a kedves Közönséget részletesen értesíteni az eseményekről!

TÁPP!

Küldetés teljesítve: 2008. okt. 27., 13:47
Jelentés leadva: 2008. nov. 9., 19:15

Trailer

"You think You're safe."

"You think You're protected."

"You think You're alone."

"You're wrong."

Egy egészen fenomenálisan-hihetetlenül-különlegesen szokatlan bejegyzés
(Part III. The Gnuuu Ultimatum)

Jön...

Igen...

Bizony...

A megjelenés várható időpontja: 2008.11.09.
Ne szalassza el!

Csak egy aranyos video

Mosolyt kérek! Muppets!



Vajon csak engem emlékeztet a szólistánk kicsit Presszer Gábor és Charlie egyvelegére?

Tara-rara-rap-ta-rap...

...Tequila! Mert minden így kezdődött. Csütörtökön hívtak Ritáék, hogy menjek át velük Zoliék közös konyhájába iszogatni. Este bulizni készültek. Én úgy voltam vele, hogy a melegítésre átmegyek, de a városba már nem megyek velük be. Egész népes társaság gyűlt össze a konyhában, de nevekkel most inkább nem szórakoztatom a nagyközönséget, elég annyi, hogy körülbelül tizen lehettünk. Zoli sütött egy pizzát, azt seperc alatt elpusztítottuk, ezzel remek alapot biztosítva a további mulatozásnak.
Volt ugyan mindenféle "frissítő-üdítő-kedvcsináló" az asztalon, de egyértelműen egy üveg Tequila volt az est favoritja...

A zenét egy üttött kopott rádió biztosította. Figyelem! A villa bizony az antennát helyettesíti :D

Szőrmók a jobb szélen...

Az est Sztárvendége, és udvarhölgyei

Nem beállított, ám...

A beszélgetős-iddogálós est meghozta az én kedvemet is egy kis kalandhoz, úgyhogy végül korábbi kategórikusan elutasító megnyílvánulásom ellenére a többiekkel tartottam a bergeni éjszakába (csak halkan jegyzem meg, hogy nem kevés motivációt adott, hogy a város ilyen irányú felderítésére már nagyon régen nem tettem olyan Istenes kísérletet).

Bebuszoztunk a városba, majd némi bizonytalankodás után a Studenten nevű helyet vettük célba. Csütörtökönként a legtöbb helyre ingyenes a belépés a diákok számára, és ez alól a mi választottunk sem volt kivétel, ami egy kis könnyebbséget is jelentett számunkra - igaz halkan megjegyzem Peti úgy csempészte be magát, az otthoni személyi igazolványát diákként bemutatva, mert ő ugye csak dolgozni van itt, nincs tanulói jogviszonya... A Studenten nagy előnyeként tartják számon, hogy viszonylag olcsó, és időnként állítólag még táncolható zenét is játszanak, de ebből én ekkor csak az előbbit vettem észre. Elég üres volt a hely, itt-ott iszogattak ugyan az asztaloknál, de a táncparketten csak a képzeletbeli ördögszekerek kergették egymást.

Egy kis háttérinformációként azért ejtenék pár szót a helyi fiatalság mulatozási szokásairól, mert azok bizony időnként igencsak eltérnek a kishazánkban megszokottaktól. Az ugye közismert, hogy Norvégiát az emberek nem azért szeretik, mert olyan olcsó volna... Nos az alkohol tartalmú italok tekintetében a különbség ha lehet mégnagyobb, mint bármilyen más pénzért kapható termék esetében. Ezt csak tetézik a helyi jogszabályok, melyek horribilis adókkal terhelik meg a szórakozóhelyeken mért italokat, és ha ebből a szempontból vizsgáljuk a dolgot, akkor egészen érthető, hogy az itteni kocsmáknak megfelelő helyek hétköznap délután többnyire kihaltak, míg például Pesten nagyon nehezen tévedhet be az ember ebben a napszakban olyan vendéglátóipari egységbe, ahol ne lézengne legalább egy egyetemista társaság... Ez a kihalt időszak úgy húzódik el egészen éjfél környékéig, hogy az itteni diákság rém cseles módon házibulikon megbújva alapozza meg az éjszakáját, és így adott esetben egy táncos ramazuriban már csak egyetlen könnyed sört kell felhajtani a véralkoholszint szintentartása végett... A teljesség kedvéért már most megjegyzem, hogy legkésőbb fél háromkor óramű pontossággal felkapcsolják a villanyokat, kikapcsolják a zenét, és szélnek eresztik a mulatni vágyókat, még akkor is, ha az évszázad táncfesztiválja zajlik épp a parketten.

Ezen apróságok tudatában már bárki láthatja, hogy a mi 11 órás érkezésünk még meglehetősen korai volt, de becsületére váljon a magyarságnak, azért megpróbáltunk valami hangulatot varázsolni a rossz zene ellenére is...

Egy olyan igazi, hamisítatlan bulisanbeállított-fotó

Nincs itt semmi különös, csak néhány magyar...

Buli, magyar módra

Mert dobogó is volt ám...

És persze oszlop is...

És ha már volt oszlop...

Némi tanakodás után, úgy döntöttünk, hogy a zene annyira azért nem feledhetetlenül jó, ezért megpróbálkozunk egy másik hellyel. A Tiger-Tiger nevű mulató nem esik messze a Studenten-től, így seperc alatt átbattyogtunk. Itt ért minket az est első kellemetlen meglepetése, nevezetesen az est házi-szabálya, mely szerint sportcipőben tilos a belépés... Ez nem is zavart volna minket, ha Rita és Peti nem edzőcipőben tartottak volna velünk aznap este. Így persze újra mozgásba lendültünk, és egy harmadik hely, a Metro felé vettük az irányt. Ide már különösebb gond nélkül bejutottunk. A zene a változattoság kedvéért itt is meglehetősen feledhetőnek bizonyult. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy megállapodunk itt egy kicsit; igaz ebben nem kevés szerepet játszott Alex, a hozzánk csapódott román srác, aki nagy jókedvében kirendelt nagyjából 20 pohár sört az asztalunkhoz...

Ez a kép így van jól, nincs mese!

Klasszikus képcím: Hölgyek sörrel

"Mmmmm... Sörikeee" (Homer Simpson)

Bár minden buli ilyen lenne...

Hogy ezzel a képpel mennyit szenvedtem, és mégsem...

Ott bújiiik!

Egészen jó hangulat kerekedett, és szépen lassan mindenki elszivárgott az asztaltól táncolni. Ennek eredménye képpen valami igazán kedves-tündéri-ártatlan-jószándékú norvég fiatal elorozta az ott maradt nagyjából 7-8 pohár sört. Amikor Alex szóvátette neki, hogy ez talán nem a létező legetikusabb eljárás, akkor majdnem nekiment. Ennek örömére ráadásul Alexet tiltották ki a helyről, mint "agresszív elemet". No comment...

Természetesen az egész társaság seperc alatt távozott a Metro berkeiből, személy szerint én nem is tudom, hogy megyek-e még arra valaha... Hogy valami furcsa karikába fogjuk a belváros szórakozóhelyein töltött óráinkat, újra a Studentenben találtuk magunkat, ahol immár jóval több ember csoportosult a táncparketten, annak ellenére, hogy a zene még mindig nem volt köszönő viszonyban sem azzal, amit - mi magyarok - bulizós zenének gondoltunk.

Mint már említettem, fél háromkor a japán vonatokat és svájci órákat meghazudtoló pontossággal hallgatott el a zene. Az utolsó busz már elment, az éjszakai buszok, és a taxik pedig nem olcsók, de nekünk ezúttal nem kellett azon agyalni, hogy hogyan is jutunk haza.
Alex még kettő körül intézett néhány telefonhívást, így zárás után már várt minket egy csodás kisteherautó, hogy megutaztasson egy kicsit. A zárt raktérben ott gugoltunk vagy hatan, mindenféle kőműves felszerelések között, miközben a járgány átrepített minket Alexhez. A többség annyira nem tervezte ezt a kitérőt, dehát Alex intézte a kocsit, Ő fizetett egy vagon sört szóval igazából senkinek nem volt elég vastag a bőr a képén, hogy ezt szóvátegye. Mindenesetre mielőtt haza indultunk volna - ha már így alakult alapon - ittunk valamit vendéglátónk egészen komolynak mondható készletéből is.

Támaszt minket a pult, vagy hogy is mondják ezt szépen

Egy cigi azért még belefért...

Házigazdánk Alex

Hopp, egy Rita

Ha az alkohol mankó, akkor ez bizony tolószék...

Alexnél elbeszélgettünk ugyan valameddig, de már nem maradtunk nagyon soká, hiszen a többség azért már meglehetősen fáradt volt. Szerencsénkre a kisbusz hazafuvarozott minket a Fantoftba, de így is öt óra körül járt az idő, mire összetalálkoztam az ágyammal.
Frappáns zárszó sajnos nem jut eszembe, de úgy érzem, annyit bátran kijelenthetek, hogy kalandos, nehezen felejthető este volt...

Színkavalkád

Mindenki nagy örömére az utóbbi időben felkerült eposzi hosszúságú bejegyzések után most úgy döntöttem, hogy felteszek néhány képet. Nem kell közöttük keresni semmi összefüggést, pusztán a színviláguk az, ami miatt bemutatásra érdemesnek érzem őket. Aztán persze lehet ezzel is vitatkozni...

Egy kis nyár az őszben

Egy kis ősz a télben

És egy kis ősz magában

Szivárvány a szürkeségben

Úgy gondoltam, ezzel játszom is egy picit...

Utózönge, mert talán kapcsolódik is:
Kaptam egy linket Szanditól - Rita barátnőjétől, aki itt vendégeskedett a hét folyamán - ami a színek nyomán pont témába vág: Jó Játékot!