2010. február 24., szerda
Rossz pénz nem vész el...
Hosszabb hallgatás után most végre én is találtam egy kis időt alkotni. Szerencsére a szünetet egy páratlanul okos húzással - egy társszerző bevonásával - sikerült kevésbé feltűnővé tenni, legalábbis én így remélem =)
Valahol ott maradt el a szál, hogy 11. és 15. között otthon voltam pár napot, ami alatt több ízben, több társasággal megünnepelhettem a szülinapomat (köszönöm mindenkinek), segítettem Ilónak ideiglenesen kiköltözni a koleszból, megköszöntöttem a két öcsémet születés illetve névnap okán és vettem egy djembét is, amit már tényleg nagyon rég óta terveztem. Ezzel a gond a reptéren jött, ahol nem engedték fel a fedélzetre, mert a Norwegian-nél elkezdték nagyon szigorúan venni az "egy ember egy kézipoggyász" szabályt. Ennek örömére külön csomagdíjjal, feladott poggyászként érkezett a szentem, hála Istennek épségben. Azóta már bele is kezdtem a tanulgatásba, a szomszédok naaagy-nagy boldogságára =)
Miután megékreztünk, rendezkedtünk, fészkelődtünk, mozgolódtunk, de ezeket szerintem Iló kimerítő jelleggel leírta már ezeken a hasábokon. Ami engem illet, múlt szerdán megbeszéltem Ritske-vel, hogy most keddre töviről-hegyire kivizsgálom azt a szoftvert amit most használnom kellene, hogy valóban tudja-e azt, amire nekünk szükségünk van (merthogy még a birminghami gyorstalpaló alkalmával merültek fel súlyos kétségek a szoftver alkalmasságával kapcsolatban), vagy ne is vesztegessünk rá több időt, és keressünk gyorsan valami más megoldást. E mellé, még hétfő délelőttre esett az Etika kurzus (amiről csöndben jegyzem meg, hogy legalább annyira szólt, tudományszociológiáról és tudományfilozófiáról, mint etikáról, amit azért én egyáltalán nem bánok) utolsó felvonásaként elvárt esszé leadási határideje is, úgyhogy meglehetősen sűrűre sikeredett a hetem, és Iló a megmondhatója, hogy még hétvégén is "dolgozgattam", hogy mindennel időre készen legyek.
Vasárnap este feltöltöttem csodálatos esszémet, így hétfőn már csak a szoftverrel kellett foglalkoznom, és nagy örömömre úgy tűnik, hogy rá lehet venni a drágát arra, amire nekem használnom kell, úgyhogy =)
Fantasztikus lágyéksérülésem rejtélyének felderítésére tett kísérletem újabb állomásaként, mára kaptam időpontot ultrahangra, legalábbis én így gondoltam... Tegnap kaptam is róla egy automatikus emlékeztető sms-t (miket nem tud a helyi egészségügy...), hogy el ne felejtsek holnap ott lenni a Unilabs Bergen-ben a megbeszélt időpont előtt 10 perccel.
Ezek után ma, amikor ellenőriztem, hogy megvan-e minden papírom, és hogy biztosan jól emlékszem-e a helyre és az időre, felfedeztem, hogy valójában nem is ultrahangra utalt be a háziorvosom végül, hanem egyenesen egy MRI-re küldött tovább. Ettől aztán picit megilletődtem, mert még sosem kellett ilyen gép közelébe sem mennem és valahogy azért roppant feledékeny ember lévén azonnal elkezdtem aggódni, hogy nehogy magamon felejtsek valami fém tartalmú dolgot, amikor betolnak abba a fantasztikus hengerbe, mert azért a következményei meglehetősen kellemetlenül érintenének:
Bergenben átlagosan évente 2 napig marad meg a hó, ezzel szemben idén december 19. óta folyamatosan vastag hótakaró borítja be az egész várost és olyannyira nem mutatja jelét az elolvadásra való hajlandóságnak, hogy az elmúlt három napban újabb fél méter hullott az eddigiek tetejére =) És hogy ezt miért toldom ide, mintegy közbeékelt szösszenetet? Számomra nagyon úgy tűnik, hogy a bergeniek egyáltalán nincsennek felkészülve arra, hogy a városban tiszteletét teszi a tél (illetve, hogy ezt hó formájában teszi meg, és nem végeláthatatlan esőzés képében) és ennek megfelelően a városban a gyalogosközlekedés december óta katasztrofális. A Fantoft buszmegállója roppant forgalmat bonyolít le, és ennek ellenére nem voltak képesek felszabadítani a hozzá vezető utat, aminek eredményeként én személy szerint csak helikopterrel engedélyezném a megközelítését.
Hétfőn láttam egy komplett óvodás csoportot két óvónénivel és egy óvóbácsival gyakorlatilag elsüllyedni a sík jégpáncélra lerakódott hókása tengerében...
Szóval ezen körülmények tudatában meglehetősen korán indultam el az MRI vizsgálatra, mert elképzelésem sem volt, hogy milyen borzalmak várnak majd rám az úton. Mit ne mondjak, nem kellett csalatkoznom... A járdákat képtelenek a lakók tisztán tartani, egyrészt mert többnyire nem rendelkeznek hólapáttal (minek is, ha sosincs hó?), másrészt mert az utakról az időnként megjelenő hótolóótók (amiknek az egyik fele terepjárókból lett kialakítva, a másik fele pedig mezei billenős teherautókból) mindent a járdákra nyomnak rá. Védelmükre szóljon, hogy záros határidőn belül azért megjelennek markolókkal is, és fellapátolnak mindent teherautókra, amik azután kitudja hová deportálják a havat. Az Ibsensgate mindkét oldala gyalogos forgalomra tökéletesen alkalmatlannak bizonyult, úgyhogy jóidőbe tellt mire elértem a rendelőintézetbe.
A fél óra heverészés az MRIben 210 koronámba került, amit ott, helyben, készpénzzel vagy kártyával ki is fizethettem. Mit ne mondjak, kényelmesebb időtöltést is el tudok képzelni, de azért az nagyon figyelmes volt, hogy a gépből éppencsak kikandikáló fejemre rányomtak egy fejhallgatót, amiben valami rádió szólt, hogy ne a gép Tesla-transzformátorra emlékeztető zaját kelljen hallgatnom egész idő alatt =)
Összességében azért még mindig meglehetősen elégedett vagyok az orvosi ellátásommal; nem a gyorsaság a legnagyobb erényük, az egyszer biztos, de azt nem lehet mondani, hogy egy legyintéssel elintézik az embert.
Valahol ott maradt el a szál, hogy 11. és 15. között otthon voltam pár napot, ami alatt több ízben, több társasággal megünnepelhettem a szülinapomat (köszönöm mindenkinek), segítettem Ilónak ideiglenesen kiköltözni a koleszból, megköszöntöttem a két öcsémet születés illetve névnap okán és vettem egy djembét is, amit már tényleg nagyon rég óta terveztem. Ezzel a gond a reptéren jött, ahol nem engedték fel a fedélzetre, mert a Norwegian-nél elkezdték nagyon szigorúan venni az "egy ember egy kézipoggyász" szabályt. Ennek örömére külön csomagdíjjal, feladott poggyászként érkezett a szentem, hála Istennek épségben. Azóta már bele is kezdtem a tanulgatásba, a szomszédok naaagy-nagy boldogságára =)
Miután megékreztünk, rendezkedtünk, fészkelődtünk, mozgolódtunk, de ezeket szerintem Iló kimerítő jelleggel leírta már ezeken a hasábokon. Ami engem illet, múlt szerdán megbeszéltem Ritske-vel, hogy most keddre töviről-hegyire kivizsgálom azt a szoftvert amit most használnom kellene, hogy valóban tudja-e azt, amire nekünk szükségünk van (merthogy még a birminghami gyorstalpaló alkalmával merültek fel súlyos kétségek a szoftver alkalmasságával kapcsolatban), vagy ne is vesztegessünk rá több időt, és keressünk gyorsan valami más megoldást. E mellé, még hétfő délelőttre esett az Etika kurzus (amiről csöndben jegyzem meg, hogy legalább annyira szólt, tudományszociológiáról és tudományfilozófiáról, mint etikáról, amit azért én egyáltalán nem bánok) utolsó felvonásaként elvárt esszé leadási határideje is, úgyhogy meglehetősen sűrűre sikeredett a hetem, és Iló a megmondhatója, hogy még hétvégén is "dolgozgattam", hogy mindennel időre készen legyek.
Vasárnap este feltöltöttem csodálatos esszémet, így hétfőn már csak a szoftverrel kellett foglalkoznom, és nagy örömömre úgy tűnik, hogy rá lehet venni a drágát arra, amire nekem használnom kell, úgyhogy =)
Fantasztikus lágyéksérülésem rejtélyének felderítésére tett kísérletem újabb állomásaként, mára kaptam időpontot ultrahangra, legalábbis én így gondoltam... Tegnap kaptam is róla egy automatikus emlékeztető sms-t (miket nem tud a helyi egészségügy...), hogy el ne felejtsek holnap ott lenni a Unilabs Bergen-ben a megbeszélt időpont előtt 10 perccel.
Ezek után ma, amikor ellenőriztem, hogy megvan-e minden papírom, és hogy biztosan jól emlékszem-e a helyre és az időre, felfedeztem, hogy valójában nem is ultrahangra utalt be a háziorvosom végül, hanem egyenesen egy MRI-re küldött tovább. Ettől aztán picit megilletődtem, mert még sosem kellett ilyen gép közelébe sem mennem és valahogy azért roppant feledékeny ember lévén azonnal elkezdtem aggódni, hogy nehogy magamon felejtsek valami fém tartalmú dolgot, amikor betolnak abba a fantasztikus hengerbe, mert azért a következményei meglehetősen kellemetlenül érintenének:
Bergenben átlagosan évente 2 napig marad meg a hó, ezzel szemben idén december 19. óta folyamatosan vastag hótakaró borítja be az egész várost és olyannyira nem mutatja jelét az elolvadásra való hajlandóságnak, hogy az elmúlt három napban újabb fél méter hullott az eddigiek tetejére =) És hogy ezt miért toldom ide, mintegy közbeékelt szösszenetet? Számomra nagyon úgy tűnik, hogy a bergeniek egyáltalán nincsennek felkészülve arra, hogy a városban tiszteletét teszi a tél (illetve, hogy ezt hó formájában teszi meg, és nem végeláthatatlan esőzés képében) és ennek megfelelően a városban a gyalogosközlekedés december óta katasztrofális. A Fantoft buszmegállója roppant forgalmat bonyolít le, és ennek ellenére nem voltak képesek felszabadítani a hozzá vezető utat, aminek eredményeként én személy szerint csak helikopterrel engedélyezném a megközelítését.
Hétfőn láttam egy komplett óvodás csoportot két óvónénivel és egy óvóbácsival gyakorlatilag elsüllyedni a sík jégpáncélra lerakódott hókása tengerében...
Szóval ezen körülmények tudatában meglehetősen korán indultam el az MRI vizsgálatra, mert elképzelésem sem volt, hogy milyen borzalmak várnak majd rám az úton. Mit ne mondjak, nem kellett csalatkoznom... A járdákat képtelenek a lakók tisztán tartani, egyrészt mert többnyire nem rendelkeznek hólapáttal (minek is, ha sosincs hó?), másrészt mert az utakról az időnként megjelenő hótolóótók (amiknek az egyik fele terepjárókból lett kialakítva, a másik fele pedig mezei billenős teherautókból) mindent a járdákra nyomnak rá. Védelmükre szóljon, hogy záros határidőn belül azért megjelennek markolókkal is, és fellapátolnak mindent teherautókra, amik azután kitudja hová deportálják a havat. Az Ibsensgate mindkét oldala gyalogos forgalomra tökéletesen alkalmatlannak bizonyult, úgyhogy jóidőbe tellt mire elértem a rendelőintézetbe.
A fél óra heverészés az MRIben 210 koronámba került, amit ott, helyben, készpénzzel vagy kártyával ki is fizethettem. Mit ne mondjak, kényelmesebb időtöltést is el tudok képzelni, de azért az nagyon figyelmes volt, hogy a gépből éppencsak kikandikáló fejemre rányomtak egy fejhallgatót, amiben valami rádió szólt, hogy ne a gép Tesla-transzformátorra emlékeztető zaját kelljen hallgatnom egész idő alatt =)
Összességében azért még mindig meglehetősen elégedett vagyok az orvosi ellátásommal; nem a gyorsaság a legnagyobb erényük, az egyszer biztos, de azt nem lehet mondani, hogy egy legyintéssel elintézik az embert.
2010. február 20., szombat
Iló jelenti: 'Good luck in Bergen!'
A harmadik verőfényes napra virradtunk Bergenben, ami még a helyiek szerint is kuriózum. A szokásos borongós téli esők egyelőre elkerülnek és - bár egyik-másik tavon látszik, hogy napról-napra húzódik vissza a jégtakaró -, továbbra is piszkosul hideg van. Cserébe viszont a táj gyönyörű, majd megpróbálok fotókat is készíteni.
Az elmúlt két nap jórészt szaladgálással telt: csütörtökön megpróbáltam munkát keresni, összeszedtem a bátorságom és pofátlanul kérdezősködtem, ahol csak eszembe jutott. Voltam két munkaügynökségnél, az egyetem karrierközpontjában, ahol további munkaügynökségek címeit kaptam meg, beadtam a pályázatom két McDonaldsba és bekukkantottam a konkurens Burger Kingbe is, de hozzájuk mindenképpen kell norvég nyelvtudás (pedig mit hagynak ki… :P). Ezenkívül megengedtem magamnak néhány naiv próbálkoztást az akváriumban, a természettudományi múzeumban és egy ír kocsmában is. Az elsőben egy telefonszámot kaptam, a másodikban a fickó sajnálkozott, de nem tudott segíteni (cserébe megutttam, hogy ingyenes a belépés diákoknak, amikor pedig azt kérdeztem, hogy nemzetközi diák megfelel-e, mosolygós választ kaptam: ’A student is a student everywhere!’) Ami az ír kocsmát illeti, itt is nagyon kedvesek voltak, de mivel nincsen szezon, nem keresnek új alkalmazottakat.
Összességében mindenki nagyon kedves és jókedélyű volt. Alapvetően tök pofátlan dolognak tűnik, hogy csak úgy bemész valahova és munkáról érdeklődsz, de mindenhol vették a lapot és ha nem is tudtak segíteni, egy-egy mosolyt vagy jótanácsot mindig kaptam. Nem egyszer köszöntek el így: ’Good luck in Bergen!’
A séta közben is jól szórakoztam, sikerült néhány addig ismeretlen részre elbarangolnom. Láttam tengericsillagokat a kikötőben, hegedülő fodrászt a művészeti iskola mellett, a sok-sok színes-szűk utcáról nem is beszélve. Úgy gondoltam, nem megyek haza, amíg nem osztogatom el mind a 10 db kinyomtatott önéletrajzomat, de végül megelégedtem 2 vagy 3 elszórt példánnyal is. Visszavonultam tehát Zolihoz, akivel sunyi módon kivetettem egy könyvet az egyetemi könyvtárból. Jól bele is aludtam az olvasásba, amíg vártam, hogy végezzen az aznapi feladatokkal. Megerősítem, hogy tényleg hideg a szobája. Ha az ablak beugrójában fekszel, akkor különösen feltűnő, hogy mennyire jön be a hideg…
Tegnap volt az első nagy (de inkább kicsi) találkozásom Hilaryvel, vagy inkábbi Birks professzorral… Hogy miért is volt kicsi? Sikeresen félreértettem a levelezésünket és az első időpontot vettem figyelembe (délután kettő), amit ő szeretett volna délelőtt tízre áttenni egy PhD-védés miatt… Büszke voltam magamra és jobban nem is lehettem volna zavarban… Tehát a dolog úgy nézett ki, hogy én nagy nehezen megtaláltam a Marineholmen épületegyüttesét az egyetem mögött, ahol aztán vagy 10 percet bolyongtam, mire rájöttem, hogyan is jutok be a Høyteknologisenteret-en keresztül az 53A épülethez… A recepciós néni felkísért és mondta, hogy várjak, mert most éppen mindenki elment arra a bizonyos védésre…
Így hát leültem egy fotelbe és végignéztem a folyosón: dobozok és könyvek mindenütt, üres polcok várakoznak a szobák előtt, két rakodómunkás épp egy újabb adag midenfélét hoz. Mint később kiderült, az egész biológia tanszék most költözött át a teljesen új épületbe, újak a bútorok, a laborok, teljes a felfordulás. Még ők sem tudják pontosan, mi hogyan és hol lesz, ahogy később Hilary körbevezetése alatt ez kitűnt…
Hamarosan a költöztetők mellett megjelent valaki más is: egy alacsony, vékony nő, egérszürke hajjal, kockás ruhában, ide-oda pattogva. Bemutatkozott (sajnos a nevét nem sikerült megjegyeznem, de adminisztrátor a tanszéken) és közölte hogy sajnos nem tudja, mikor jönnek vissza a többiek… Rövid beszélgetésbe elegyedtünk, aztán mivel semmi dolgom nem volt, segítettem neki polcokat pakolni. Nagyon igyekeznem kellett, amilyen kicsi volt, olyan merészen kezdte el emelgetni a 15-20 kg-os, könyvekkel megpakolt dobozokat én meg alig győztem odaérni a következő célpontjához. Helyére tettünk 6 polcot és ezzel örömmel kijelenthetem, hogy a tanszéki könyvtár költöztetésében már aktív szerepet vállaltam! =)
Ezek után tovább beszélgettünk, időjárásról, tanszékről, doktoranduszokról, miegyébről. Kiderült, hogy angol (ezen a ponton kicsit megnyugodtam, annyira tökéletes angolsággal beszélt, hogy kezdtem elszégyellni magam…) és 7-8 éve él itt. Az egész társalgás alatt, végig mosolygott és sokat nevetett, nekem pedig olyan érzésem volt, mintha egy kedves angol mesében lennék… Ez aztán csak tovább erősödött, amikor végre megjött Hilary, és férje, John. 60 év körüli házaspárt képzeljetek el, akik azon kívül, hogy a negyedidőszak ökológiájának igen neves kutatói (ahogy Hilary mondta, nagyon praktikus, hogy még az irodájuk is szomszédos…), leginkább kedves nagyszülőkre emlékeztetnek. Tök el tudom képzelni, ahogy John egy kandalló mellett ül és pipázik, miközben a felesége teát forral és skótkockás tálcán kínálja a friss aprósüteményt hozzá… Félreértés ne essék, nem parodizálni akarom őket, csak a hangulat lefestésére használtam az utóbbi képet. =)
Mivel nem az eredetileg megbeszélt időpontban találkoztunk, csak egy gyors körbevezetésre volt idő (láttam a könyvtárat újra, valamint két újdonatúj labort, köztük azt is, ahol az én kis mikroszkóppal felszerelt munkaasztalom lesz) és egyeztettük óráinkat, pontosabban megbeszéltük, hogy szólok és jöhetek, amint a Magyar Posta meghozza a mintáimat – remélhetőleg a jövő héten. Kicsit izgulok a munka miatt, de már nagyon várom. =)
Kora este még tettem egy felfedezőutat, futva, meglátogattam a Stavkirkét és megkerültem a legközelebbi tavat is. A hideg ellenére nagyon jól esett, és még csak nem is én voltam ez egyedüli sportoló. Ha nem is a Szarvasűzőkre, de a Novák Ádám hirdette marathonra egy 10 km erejére legalább formába kellene rázódni… (Reklám helye: nézzétek meg jelentkezzetek Ádámnál, ha szeretnétek jönni!)
íme egy picinyke térkép
Mára ennyi!
Mindenkinek pusz:i
Az elmúlt két nap jórészt szaladgálással telt: csütörtökön megpróbáltam munkát keresni, összeszedtem a bátorságom és pofátlanul kérdezősködtem, ahol csak eszembe jutott. Voltam két munkaügynökségnél, az egyetem karrierközpontjában, ahol további munkaügynökségek címeit kaptam meg, beadtam a pályázatom két McDonaldsba és bekukkantottam a konkurens Burger Kingbe is, de hozzájuk mindenképpen kell norvég nyelvtudás (pedig mit hagynak ki… :P). Ezenkívül megengedtem magamnak néhány naiv próbálkoztást az akváriumban, a természettudományi múzeumban és egy ír kocsmában is. Az elsőben egy telefonszámot kaptam, a másodikban a fickó sajnálkozott, de nem tudott segíteni (cserébe megutttam, hogy ingyenes a belépés diákoknak, amikor pedig azt kérdeztem, hogy nemzetközi diák megfelel-e, mosolygós választ kaptam: ’A student is a student everywhere!’) Ami az ír kocsmát illeti, itt is nagyon kedvesek voltak, de mivel nincsen szezon, nem keresnek új alkalmazottakat.
Összességében mindenki nagyon kedves és jókedélyű volt. Alapvetően tök pofátlan dolognak tűnik, hogy csak úgy bemész valahova és munkáról érdeklődsz, de mindenhol vették a lapot és ha nem is tudtak segíteni, egy-egy mosolyt vagy jótanácsot mindig kaptam. Nem egyszer köszöntek el így: ’Good luck in Bergen!’
A séta közben is jól szórakoztam, sikerült néhány addig ismeretlen részre elbarangolnom. Láttam tengericsillagokat a kikötőben, hegedülő fodrászt a művészeti iskola mellett, a sok-sok színes-szűk utcáról nem is beszélve. Úgy gondoltam, nem megyek haza, amíg nem osztogatom el mind a 10 db kinyomtatott önéletrajzomat, de végül megelégedtem 2 vagy 3 elszórt példánnyal is. Visszavonultam tehát Zolihoz, akivel sunyi módon kivetettem egy könyvet az egyetemi könyvtárból. Jól bele is aludtam az olvasásba, amíg vártam, hogy végezzen az aznapi feladatokkal. Megerősítem, hogy tényleg hideg a szobája. Ha az ablak beugrójában fekszel, akkor különösen feltűnő, hogy mennyire jön be a hideg…
Tegnap volt az első nagy (de inkább kicsi) találkozásom Hilaryvel, vagy inkábbi Birks professzorral… Hogy miért is volt kicsi? Sikeresen félreértettem a levelezésünket és az első időpontot vettem figyelembe (délután kettő), amit ő szeretett volna délelőtt tízre áttenni egy PhD-védés miatt… Büszke voltam magamra és jobban nem is lehettem volna zavarban… Tehát a dolog úgy nézett ki, hogy én nagy nehezen megtaláltam a Marineholmen épületegyüttesét az egyetem mögött, ahol aztán vagy 10 percet bolyongtam, mire rájöttem, hogyan is jutok be a Høyteknologisenteret-en keresztül az 53A épülethez… A recepciós néni felkísért és mondta, hogy várjak, mert most éppen mindenki elment arra a bizonyos védésre…
Így hát leültem egy fotelbe és végignéztem a folyosón: dobozok és könyvek mindenütt, üres polcok várakoznak a szobák előtt, két rakodómunkás épp egy újabb adag midenfélét hoz. Mint később kiderült, az egész biológia tanszék most költözött át a teljesen új épületbe, újak a bútorok, a laborok, teljes a felfordulás. Még ők sem tudják pontosan, mi hogyan és hol lesz, ahogy később Hilary körbevezetése alatt ez kitűnt…
Hamarosan a költöztetők mellett megjelent valaki más is: egy alacsony, vékony nő, egérszürke hajjal, kockás ruhában, ide-oda pattogva. Bemutatkozott (sajnos a nevét nem sikerült megjegyeznem, de adminisztrátor a tanszéken) és közölte hogy sajnos nem tudja, mikor jönnek vissza a többiek… Rövid beszélgetésbe elegyedtünk, aztán mivel semmi dolgom nem volt, segítettem neki polcokat pakolni. Nagyon igyekeznem kellett, amilyen kicsi volt, olyan merészen kezdte el emelgetni a 15-20 kg-os, könyvekkel megpakolt dobozokat én meg alig győztem odaérni a következő célpontjához. Helyére tettünk 6 polcot és ezzel örömmel kijelenthetem, hogy a tanszéki könyvtár költöztetésében már aktív szerepet vállaltam! =)
Ezek után tovább beszélgettünk, időjárásról, tanszékről, doktoranduszokról, miegyébről. Kiderült, hogy angol (ezen a ponton kicsit megnyugodtam, annyira tökéletes angolsággal beszélt, hogy kezdtem elszégyellni magam…) és 7-8 éve él itt. Az egész társalgás alatt, végig mosolygott és sokat nevetett, nekem pedig olyan érzésem volt, mintha egy kedves angol mesében lennék… Ez aztán csak tovább erősödött, amikor végre megjött Hilary, és férje, John. 60 év körüli házaspárt képzeljetek el, akik azon kívül, hogy a negyedidőszak ökológiájának igen neves kutatói (ahogy Hilary mondta, nagyon praktikus, hogy még az irodájuk is szomszédos…), leginkább kedves nagyszülőkre emlékeztetnek. Tök el tudom képzelni, ahogy John egy kandalló mellett ül és pipázik, miközben a felesége teát forral és skótkockás tálcán kínálja a friss aprósüteményt hozzá… Félreértés ne essék, nem parodizálni akarom őket, csak a hangulat lefestésére használtam az utóbbi képet. =)
Mivel nem az eredetileg megbeszélt időpontban találkoztunk, csak egy gyors körbevezetésre volt idő (láttam a könyvtárat újra, valamint két újdonatúj labort, köztük azt is, ahol az én kis mikroszkóppal felszerelt munkaasztalom lesz) és egyeztettük óráinkat, pontosabban megbeszéltük, hogy szólok és jöhetek, amint a Magyar Posta meghozza a mintáimat – remélhetőleg a jövő héten. Kicsit izgulok a munka miatt, de már nagyon várom. =)
Kora este még tettem egy felfedezőutat, futva, meglátogattam a Stavkirkét és megkerültem a legközelebbi tavat is. A hideg ellenére nagyon jól esett, és még csak nem is én voltam ez egyedüli sportoló. Ha nem is a Szarvasűzőkre, de a Novák Ádám hirdette marathonra egy 10 km erejére legalább formába kellene rázódni… (Reklám helye: nézzétek meg jelentkezzetek Ádámnál, ha szeretnétek jönni!)
íme egy picinyke térkép
Mára ennyi!
Mindenkinek pusz:i
2010. február 18., csütörtök
Iló jelenti...
Hahópihe!
Következzen tehát az első jelentés, melyet – remélhetőleg – három hónapra rugó itt-tartózkodásom és Zoli-borzasztásom alatt adok. Remélhetőleg lesz tennivalóm is és így mesélnivalóm is, úgyhogy reszkessetek!!!
Az elmúlt pár nap érdemleges eseményei tehát a következők voltak:
Hétfőn délelőtt a hozzám illő utolsópillanatbanpakolás után nagy nehezen útnak indultunk, hogy sikeres felszállást hajtsunk végre Ferihegy I terminálról. A repülőút zökkenőmentes volt, sem késés, sem turbulencica, sem csomagelkeveredés (a dzsembe is túlélt!!!), semmi bonyodalom nem akadt. Még a felhőzet is szokványosnak tetszett: összefüggő vattaterítő borította Európa azon részét, ami felett repültünk, néha lehetett csak elkapni egy-egy pillantásra szééép, magas-havas csúcsokat. Az út vége felé mégis akadt egy kis látnivaló (Dani most figyelj!!!), ugyanis 20 perccel a leszállás előtt feltűnt egy teljes szivárványkör ('plainbow'), ami makacsul követett minket. ahogy egyre közelebb kerültünk a felhőzethez, egyre élesebben rajzolódott ki, aztán középen feltűnt a mi árnyékunk is, valahogy így (sajnos saját képünk nincs róla...):
Ha valakit érdekel, íme egy kis magyarázat: itt.
Délután fél négy körül szálltunk le Oslo Gardemoenben, egy karakteres kalauzlány tanácsára pedig egy korábbi vonattal eljutottunk Oslo Sentralstasjon-ra. Még mindig teljesen meg vagyok döbbenve attól, csakúgy, mint tavaly, hogy mennyi a nemnorvég. A vonaton egy muszlim bácsi mellett utaztunk, Oslo utcáin lépten nyomon a legkülönfélébb nemzetiségekkel futottunk össze. Maga a város is valahogy egy ilyen kulturális kavarcként él bennem, jobban megmaradt a sokfélesége, világváros jellege, mint norvég volta. Kétségtelenül vannak szép épületei – a nemzeti színház (előtte koripálya!!!) vagy a Jogi Kar nagggyon burzsuj épületegyüttese, nincs bennem egy egységes kép a városról, nem ragadt meg bennem valami összetéveszthetetlenül osloi hangulat.
Kedves kávézók, a hidegben is kint ülő, plédekbe burkolózó emberekkel, sok helyen az utcán is zene szól, kicitkacatboltok, szuvenírüzletek vikingsisakokkal és trollokkal, egy naaaaaagy kikötő, amiből csak kicsit láttam, de ezen kívül háendem, zara, benetton, hárdrokk-káfé… egyszer jó lenne napfényben is látni a várost, legutóbb is csak sötétben sikerült... :P
Mindenki örömére és okulására egy kis ajándék osloi kirakatokból:
hello coca!
hmm... nice beaver!
ez egy military bolt kirakatában volt ork-kardok és tündepajzsok mellett...
A vonatunk este 11-kor indult tovább, de mi már 2 órával előtte a váróteremben gubbasztottunk. Én hódoltam egy kicsit a világutazó-életérzésnek és amíg Zoli a peront leste és vigyázott a cuccainkra, bevackoltam magam a táskáink mellé és szundítottam egyet. A vonaton is hasonlót próbáltam művelni, több-kevesebb sikerrel. Kb. 500 km hosszú ez a vonal, kb. 0m a rajt és a cél is, közben egy 1222m-es csúcsponttal Finsében – ezzel a szintkülönbséggel talán az egyik legelső Európában. Egyébként a táj is gyönyörű – ebből mi természetesen semmit nem láttunk. A mienk kifejezetten alvós vonat volt: adtak plédet, szemtakarómicsodát, füldugót meg felfújható kispárnát is. Vicces, amikor hajnali háromkor kinézel a folyosóra – az elülső szomszédod horkol, a melletted lévő dörzsölt alak saját kispárnát hozott, hátrébb néhány lepottyant alvó-szett kibontatlanul és mindenfelé kilógó lábak. Aki csak teheti, két ülésen terül el. Vagy egy másik utason. Ahogy jólesik.
7 órára meg is érkeztünk Bergenbe, mire 8-9 között a sok-sok csomagunkkal elvergődtünk a Fantoftig és szusszantunk egyet, ki is világosodott. Még délelőtt elvackoltuk magunkat – helyet kerestünk minden apró-cseprő dolognak, aztán megpróbáltuk bepótolni az alváshiányunkat. Kedden nem is nagyon csináltunk semmi érdemlegeset, a vacsorán és egy kis filmnézésen kívül (Shawsank Redemption – A remény rabjai; Morgan Freeman, Tim Robbins, úgy jó, ahogy van, ha tehetitek, nézzétek meg!).
Ami a vacsorát illeti – megpróbálom beindítani a zöldfülűkiskukta-projektet, hátha a kísérleti alany is életben marad. Mellesleg ma is és tegnap is beszélgettem a szomszédokkal, Umbertoval és Chiarával (olasz testvérpár), úgyhogy a konyha tényleg jó hely az ismerkedésre.
A koli egyébként nagyon tetszik, kényelmes, korrekt, a szoba tök kellemes. Kívülről nem egy nagy wasistdas: szoctömbök a hegylábnál, de a kilátás nagyon klassz. Van sportcentrumunk, klubunk, kisboltunk - ahogy Zoli már írta -, és a centrum 15 perc busszal. Azért nem ér a Ménesi út nyomába, de én elégedett vagyok! =)
valami ilyesmi a kilátás a 624-ből
Tegnap Zoli tiszteletét tette az egyetemen, egészen hosszasan, előtte azért még szerzett nekem egy norvég SIM-kártyát (viiiiiiii), ami hasznos lehet, például, ha sikeresen kizárom magam… Az ajtók ugyanis maguktól záródnak, ami olykor páni félelemmel tölt el – ilyenkor a zsebemhez kapok és észlelem, hogy megvan a kulcs… No, tehát egyedül lettem hagyva, olyan küldetésekkel, mint kisbevásárlás, bérletszerzés, regisztráció a rendőrségen.
Sikeresen teljesítettem is a kitűzött célokat, amit érdemes megjegyezni: ha ide látogattok, váltsatok nemzetközi diákot, mert érvényes pl. bérletvásárlásnál és a diák feleannyi, mint a felnőttjegy. Ezen kívül kicsit meglepő volt nekem az is, mikor bementem érdeklődni a bevándorlási hivatalba, hogy megkérdezzem, kell-e valamit intézkednem, hogy a tartózkodásom legális legyen és dolgozhassak is, és erre jóindulatú mosollyal közölték, hogy mivel 3 hónapnál nem szándékozom hosszabb időt itt tölteni és EU-állampolgár vagyok, majd jöjjek vissza regisztrálni, ha megvan a munkaszerződésem. Én azt hittem, ez fordítva logikus, de úgy tűnik, szívesen látják a munkaerőt.
Ezek után elégedetten nekiálltam csavarogni, Bryggen mellett, erőd felé, kikötőben, dombon fel és dombon le. Láttam hajókat és még hajókat, kicsiket és háztömbnyiket;
sok-sok sirályt, cserfes-beszédes szarkákat,szűk utcácskákat, színes faházakat (nagyon jópofák!!!) és találtam egy antikvárkacatost (az a bolt hihetetlen jó fotótéma!), ahol talán sikerül egészen emberi áron biciklit szereznem. Talán a buszbérleten is tudnék spórolni és sokkal jobb lenne biciklin bolyongani és bejárni a várost, több helyre jutnék el. A délutánom aztán jórészt e-mail-írogatással telt és belefért még egy félresikeredett pogácsasütési merénylet is (ugye nincs a pogácsára angol szó?),aminek a végét a norvégóráról hazaesve Zoli és élvezhette.
Ilyen volt a kilátás, az egyik sziklán, ahova felcaplattam (picit bajos az illesztés, de így sikerült...)
Ma megpróbálok munkát vadászni, nagyon lelkes vagyok, hirtelen rájöttem, hogy ezerféle állást szívesen kipróbálnék a postástól a kertészig! =) Bár valószínűleg leginkább a gyorséttermi krumplisütőről kéne álmodoznom… =)
Holnap pedig az egyetemre vezet majd az utam, ahol találkozok azzal az angol proffal, aki – remélem – hajlandó lesz segíteni nekem a friss TDK-témámban…
Egyelőre ennyi, friss hírekkel nemsokára jelentkezünk addig is szép napokat mindenkinek és pusz:iló (alias gnuuu)
2010. február 9., kedd
Egészségügy, norvég módra
Merthogy nem ám a bab is hús! Mint kiderült, itt picit más az egészségbiztosítási rendszer, mint otthon. Itt is levonnak az adókkal együtt valami egészen minimális összeget talán az egészségüggyel kapcsolatban, de ha Erling igazat mond, akkor az nem a nálunk használt TB megfelelője.
Itt, ha elmész az orvoshoz, utána küldik neked a számlát ami a vizit költségeit fedezi. És minden egyes alkalommal küldik a számlát, egészen addig, amíg el nem ér az általad az adott naptári évben különböző orvosoknál hagyott összeg egy limitet, ami jelenleg 1800 Nok körül van. Amint elérted ezt az összeget, igényelhetsz egy kártyát, ami azt jelzi, hogy az adott évben már nem kell a további orvosi kezelésekért fizetned.
Ez a rendszer olyan szempontból jó, hogy ha nem kell orvoshoz menned, akkor nem kell fizetned sem. Az 1800 Nok a helyi fizetések mellett nem jelentős összeg, úgyhogy az a probléma nem áll fent, hogy a helyi "szegények" ne tudnák kifizetni az ellátásukat. Mindeközben, így ezen a témán a bejegyzés megírása alatt is rágódva arra kellett rájönnöm, hogy az is igaz kell hogy legyen azonban, hogy ha valaki sokat betegeskedik, költséges kezelésekre van szüksége, akkor annak a gyógykezelését az állam, és így végsősoron megint az adófizetők állják.
Ki tudja mi a jobb? Ha belegondolunk, a bevezető mondatom ennek tükrében egyáltalán nem biztos, hogy igazolható =)
Itt, ha elmész az orvoshoz, utána küldik neked a számlát ami a vizit költségeit fedezi. És minden egyes alkalommal küldik a számlát, egészen addig, amíg el nem ér az általad az adott naptári évben különböző orvosoknál hagyott összeg egy limitet, ami jelenleg 1800 Nok körül van. Amint elérted ezt az összeget, igényelhetsz egy kártyát, ami azt jelzi, hogy az adott évben már nem kell a további orvosi kezelésekért fizetned.
Ez a rendszer olyan szempontból jó, hogy ha nem kell orvoshoz menned, akkor nem kell fizetned sem. Az 1800 Nok a helyi fizetések mellett nem jelentős összeg, úgyhogy az a probléma nem áll fent, hogy a helyi "szegények" ne tudnák kifizetni az ellátásukat. Mindeközben, így ezen a témán a bejegyzés megírása alatt is rágódva arra kellett rájönnöm, hogy az is igaz kell hogy legyen azonban, hogy ha valaki sokat betegeskedik, költséges kezelésekre van szüksége, akkor annak a gyógykezelését az állam, és így végsősoron megint az adófizetők állják.
Ki tudja mi a jobb? Ha belegondolunk, a bevezető mondatom ennek tükrében egyáltalán nem biztos, hogy igazolható =)
2010. február 7., vasárnap
menetrend
Röviden, tömören:
Szerda (10.02.10) este elindulok hazafelé, az éjszakai vonattal Oslo-ba, aztán onnan csütörtökön (10.02.11) repülök Pestre. Szombaton (10.02.13) hajnalban az első vonattal utazom haza Böszörménybe, majd onnan vagy vasárnap (10.02.14) este az utolsó vonnattal, vagy - ami még valószínűbb - hétfőn (10.02.15) hajnalban az első vonattal vissza Pestre, ahonnan kora délután indulunk - Ilóval - Oslo-n keresztül Bergenbe.
Szerda (10.02.10) este elindulok hazafelé, az éjszakai vonattal Oslo-ba, aztán onnan csütörtökön (10.02.11) repülök Pestre. Szombaton (10.02.13) hajnalban az első vonattal utazom haza Böszörménybe, majd onnan vagy vasárnap (10.02.14) este az utolsó vonnattal, vagy - ami még valószínűbb - hétfőn (10.02.15) hajnalban az első vonattal vissza Pestre, ahonnan kora délután indulunk - Ilóval - Oslo-n keresztül Bergenbe.
2010. február 5., péntek
Szökőkút
A hét elején felfedeztem, hogy az egyetem mögötti közparkban (ahol egyébként reggelente eldobált fecskendők tömegébe botlik a gyanútlan ember), a tavakban létesített szökőkutakat nem zárják el télre sem. Már hamarabb fel szerettem volna tölteni egy sorozat képet róla, de első körben sikeresen megtréfált a hó, és csak a gépre feltöltve vettem észre, hogy a képeim bizony kékes színben tetszelegnek, és mivel nem vagyok még olyan ügyes a képek utópolírozásában, ezért úgy döntöttem, hogy másodszor is nekifutok a fotózásnak. Íme az eredmény (sajna az első kép az első sorozatból van, mert azt elfeledtem megismételni):
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)