Az utolsó hét roppant sűrűre sikeredett Ilónak és Nekem is. Őt a befogadó intézettől való búcsúzkodás köttötte le rendesen, engem meg a nyelvkurzus vizsgái (írásban és szóban) illetve az indulás előtti utolsó este egy közös vacsora a kurzus többi hallgatójával. A pakolászást még este majdnem teljesen sikerült befejezni, így reggelre már nem maradt túl sok minden, úgyhogy reménykedhettünk benne, hogy kényelmesen elérjük majd a 10:28-kor (Finse-n keresztül) Oslo felé induló vonatot.
Ugyan kicsit talán túl kényelmesre is vettük a figurát, de a buszmegállóba még így is úgy érkeztünk meg, hogy meg kell hogy legyen az a vonat. Tudtuk nagyon jól, hogy május 13. piros betűs ünnep a norvég kalendáriumban, ezért - mint mindig - vasárnapi menetrendre számoltunk, a Tide viszont láthatólag nem. Jó 25 percet álltunk a megállóban a nélkül, hogy akárcsak egyetlen buszt is láttunk volna, a végén már elkezdtünk kétségbeesésünkben stoppolással próbálkozni, mikor végül aztán nagy nehezen befutott egy 20-as a Sentrum felé. Állítom, hogy ha akárcsak egyel több piros lámpát kapunk el, akkor lekéssük a vonatot. Iló így is felállította a 70+30 literes zsákkal futás világrekordjárt 300 méteren, amíg keresztül rohantunk a StoreSenter-en a vasútállomásra. Amikor odaértünk a peron végébe, és nekiálltunk lihegni, az ott ácsorgó kalauz kedvesen megkérdezte, hogy csak idáig jöttünk-e, vagy be is szállunk, aztán miután felmásztunk a legközelebbi (legutolsó) kocsiba, nagyjából fél percen belül indult is a vonat.
Ezek után letelepedtünk a helyünkre, nagyot szuszogtunk, majd békésen elvonatoztunk Finse-be. A terv az volt, hogy itt leszállunk, letesszük a csomagokat, elsétálunk megnézni a közeli gleccsert, felvesszük a csomagokat, felszállunk a következő vonatra Oslo felé (17:51-kor talán) majd Oslo-ba megérkezve bevackoljuk magunkat az Anker Hostelbe. Azt gondoltuk, hogy lesz Finse-ben hó, de azért arra nem számítottunk, ami az érkezéskor fogadott. A fehér felhőkkel teljesen borított ég alatt egyetlen fa nélküli hatalmas hómező fogadott bennünket, lévén a helyi tó és a gleccserből aláfutó patak teljesen befagyott és a pontos helyét is csak találgatni tudtuk.
A csomagot sikerült lepakolni, ebédeltünk (szendvicset) szereztünk vizet (az eredeti terv szerint ezt még a bergeni vasútállomáson kellett volna megejteni...) és nekivágtunk a sétának. Aztán nagyjából 20 méter megtétele után vissza is fordultunk; egyikünk sem volt tapasztalt a síelésben-sífutásban, vagy a tökéletesen kopár, hóborította terepen gyaloglásban, így újdonságként hatott, hogy ha nincs az embernek napszemüvege, akkor tartós szemkárosodás nélkül hosszabb időt ilyen terepen tölteni lehetetlen. Ne feledjük, az ég teljesen felhős volt, a napot egyetlen egyszer sem pillantottuk meg az ott tartózkodásunk alatt! Mindenesetre jó kapitalisták módjára visszasétáltunk a hotelbe, ahol a csomagokat letettük, és vettünk magunknak egy-egy szemüveget.
Ugyan kicsit talán túl kényelmesre is vettük a figurát, de a buszmegállóba még így is úgy érkeztünk meg, hogy meg kell hogy legyen az a vonat. Tudtuk nagyon jól, hogy május 13. piros betűs ünnep a norvég kalendáriumban, ezért - mint mindig - vasárnapi menetrendre számoltunk, a Tide viszont láthatólag nem. Jó 25 percet álltunk a megállóban a nélkül, hogy akárcsak egyetlen buszt is láttunk volna, a végén már elkezdtünk kétségbeesésünkben stoppolással próbálkozni, mikor végül aztán nagy nehezen befutott egy 20-as a Sentrum felé. Állítom, hogy ha akárcsak egyel több piros lámpát kapunk el, akkor lekéssük a vonatot. Iló így is felállította a 70+30 literes zsákkal futás világrekordjárt 300 méteren, amíg keresztül rohantunk a StoreSenter-en a vasútállomásra. Amikor odaértünk a peron végébe, és nekiálltunk lihegni, az ott ácsorgó kalauz kedvesen megkérdezte, hogy csak idáig jöttünk-e, vagy be is szállunk, aztán miután felmásztunk a legközelebbi (legutolsó) kocsiba, nagyjából fél percen belül indult is a vonat.
Ezek után letelepedtünk a helyünkre, nagyot szuszogtunk, majd békésen elvonatoztunk Finse-be. A terv az volt, hogy itt leszállunk, letesszük a csomagokat, elsétálunk megnézni a közeli gleccsert, felvesszük a csomagokat, felszállunk a következő vonatra Oslo felé (17:51-kor talán) majd Oslo-ba megérkezve bevackoljuk magunkat az Anker Hostelbe. Azt gondoltuk, hogy lesz Finse-ben hó, de azért arra nem számítottunk, ami az érkezéskor fogadott. A fehér felhőkkel teljesen borított ég alatt egyetlen fa nélküli hatalmas hómező fogadott bennünket, lévén a helyi tó és a gleccserből aláfutó patak teljesen befagyott és a pontos helyét is csak találgatni tudtuk.
A csomagot sikerült lepakolni, ebédeltünk (szendvicset) szereztünk vizet (az eredeti terv szerint ezt még a bergeni vasútállomáson kellett volna megejteni...) és nekivágtunk a sétának. Aztán nagyjából 20 méter megtétele után vissza is fordultunk; egyikünk sem volt tapasztalt a síelésben-sífutásban, vagy a tökéletesen kopár, hóborította terepen gyaloglásban, így újdonságként hatott, hogy ha nincs az embernek napszemüvege, akkor tartós szemkárosodás nélkül hosszabb időt ilyen terepen tölteni lehetetlen. Ne feledjük, az ég teljesen felhős volt, a napot egyetlen egyszer sem pillantottuk meg az ott tartózkodásunk alatt! Mindenesetre jó kapitalisták módjára visszasétáltunk a hotelbe, ahol a csomagokat letettük, és vettünk magunknak egy-egy szemüveget.
Na ki a főnök?!
Ez nem is lehet kérdés =)Én bevallom néha még így is hunyorogtam egy picit séta közben, de legalább nyitva tudtam tartani a szemem =) A másik - számunkra elsőre meglepő - tulajdonsága eme havas tájnak, hogy meleg. A hó által visszavert sugarak egészen felhevítik a talaj közelében a levegőt, így bizony időről időre pólóra vetkőztünk a sétáláshoz. Állítom ekkor értettük meg mindketten azokat a képeket amiken mindenféle havas tájakon a különböző téli sportokat űző emberek nyári öltözetben flangálnak.
A helyí túrista egyesület (Den Norske Turistforening) kifejezetten szépen rendben tartja az utakat még télen is. A (sífutóknak) leszúrt ágakkal jelölték végig a népszerűbb útvonalakat. Egy ilyet követtünk mi is jó darabig, hogy aztán arról letérjünk bal felé, arra, amerre egy kékesebb folt személyében a gleccserünket sejtettük. A kis drága ebben a hóban igencsak elbújt, de azért a lábáig csak elverekedtük magunkat. A visszafelé úton futottunk aztán össze egy hölggyel, aki elárulta nekünk, hogy ha tovább mentünk volna egyenesen, akkor fel is tudtunk volna mászni rá, merthogy arra is nyúlik egy ág és bizony az a jobban járható. Erre persze már nem volt időnk, így inkább visszasbattyogtunk a hotelbe, és kicsit kifújtuk magunkat, mielőtt befutott a vonatunk. Képszólóóóó:
A helyí túrista egyesület (Den Norske Turistforening) kifejezetten szépen rendben tartja az utakat még télen is. A (sífutóknak) leszúrt ágakkal jelölték végig a népszerűbb útvonalakat. Egy ilyet követtünk mi is jó darabig, hogy aztán arról letérjünk bal felé, arra, amerre egy kékesebb folt személyében a gleccserünket sejtettük. A kis drága ebben a hóban igencsak elbújt, de azért a lábáig csak elverekedtük magunkat. A visszafelé úton futottunk aztán össze egy hölggyel, aki elárulta nekünk, hogy ha tovább mentünk volna egyenesen, akkor fel is tudtunk volna mászni rá, merthogy arra is nyúlik egy ág és bizony az a jobban járható. Erre persze már nem volt időnk, így inkább visszasbattyogtunk a hotelbe, és kicsit kifújtuk magunkat, mielőtt befutott a vonatunk. Képszólóóóó:
Út közben fenevadakkal is találkoztunk
Minden méretben
De voltak kik megvédtek...
...Színesek és Számosak
Ez itt a ker... izé... Gleccser
Ide szemetel a gleccserOslo-ban az Anker Hostelt, ahol már korábban is megszálltunk egyszer, igencsak rendbeszedték. Egészen komoly élet zajlott éjfél körül is, amikor megérkeztünk, rengeteg fiatallal, láthatóan a világ minden részéről. A recepciós lány közölte, hogy gondban vannak egy picit a foglalásokkal, nem bánnánk-e, ha azért az árért, amit a 8 ágyas szobában két ágyért fizettünk volna, kapnánk egy kétágyas fürdőszobás, kiskonyhás szobát. Kézzel-lábbal kapálódzva tiltakoztunk, elképzelhetitek =)
A pénteki napot egy az egyben Oslo-ban töltöttük. Bérelhettünk volna biciklit egész napra, de egy vagyonba került volna, és mivel nem olyan nagy a város, hogy ne lehessen gyalog közlekedni, ezért inkább ezt a lehetőséget kihagytuk, bármilyen szimplatikus is lett volna egyébként. Először a Vigeland szoborparkba látogattunk el. Azoknak akik nem ismerős ez a név, nagy vonalakban annyit, hogy egy Norvég szobrászművész többszáz bronz és kő szobra látható itt kiállítva, melyek gyakorlatilag mind meztelen emberi alakokat ábrázolnak különböző pozíciókban roppant élethűen és részletességgel. Egy kis ízelítő:
A pénteki napot egy az egyben Oslo-ban töltöttük. Bérelhettünk volna biciklit egész napra, de egy vagyonba került volna, és mivel nem olyan nagy a város, hogy ne lehessen gyalog közlekedni, ezért inkább ezt a lehetőséget kihagytuk, bármilyen szimplatikus is lett volna egyébként. Először a Vigeland szoborparkba látogattunk el. Azoknak akik nem ismerős ez a név, nagy vonalakban annyit, hogy egy Norvég szobrászművész többszáz bronz és kő szobra látható itt kiállítva, melyek gyakorlatilag mind meztelen emberi alakokat ábrázolnak különböző pozíciókban roppant élethűen és részletességgel. Egy kis ízelítő:
Innen a Viking múzeum felé vettük az irányt (elhaladva a királyi rezidencia mellett, aminek a közvetlen szomszédságában lévő lovarda eszményi illattal töltötte be a környék levegőjét; egy élmény lehet norvég királynak lenni =), ahol egy templom-szerű épületben három ásatás leletei voltak kiállítva. Három sírról van szó, méghozzá három előkelőség sírjáról. A jelek szerint a vikingek is igen erősen hittek a halál utáni életben, és abban, hogy amit a sírba tesznek a halottal, az a másvilágra is elkíséri őt. Ennek megfelelően az elhunyt magas rangú személyeket hajóstul temették el (nem vicc, használatban lévő 40 méteres hajókat áldoztak fel temetés céljából) lovakkal (akár féltucattal is), kutyákkal (szintén biztosra mentek, hogy legyen belőle elég), szolgálóval, ruhákkal, fegyverekkel, szerszámokkal, csónakokkal, szekerekkel, szánokkal(!), ételekkel, éppen csak egy palotát nem mellékeltek nekik (sátor azárt általában volt). A feltételezett kincseket, ékszereket, érméket, fegyvereket jellemző módon sírrablók már a "civilizált" feltárások előtt elvitték, de a hihetetlen finomsággal kidolgozott faragott tárgyak tömkelege azért nem hagy kétséget az emberben, hogy egy valóságos gazdasági csapást jelenthetett egy-egy befolyásosabb ember halála. A szép az, hogy ha nem agyagba temették volna el ezeket az embereket, akkor valószínűleg ezekből a feltárásokból semmi nem marad. Csak hogy lássátok, nem a levegőbe beszélünk:
Csing-ling-ling
Hammm...
Sajátos koporsó viking módra
De most komolyan, ezen én még mindig nem tudtam felülemelkedni...
Ezen a darabon is lehet érezni, hogy használatban állt miellőtt az elhunyttal a hajó-koporsóba került. Azért az nem úgy van, hogy "meghalt a Józsi, faragok neki egy ilyen kis ezüsttel vert fadarabkát darabkát"Egyébként egészen vicces volt egy angol ajkú hölgy reakciója, amikor felfedezte az egyik táblán, hogy állatokat is temettek a halottaikkal. Hogy hogy sikerült neki arra a következtetésre jutni hogy a 12 lóból álló ménest és a hat kutya alkotta falkát bizonyára élve temették el, az számomra az idők végezetéig rejtély marad, mindenesetre teljesen kiakadva, méltatlankodva hajtotta tovább gyermekeit a következő vitrin felé...
A Viking múzeum után a parton végig sétálva az erőd felé vettük az irányt. Itt el ücsörögtünk egyet a kikötőt bámulva (ahol egyébként épp egy eszméletlen méretű hajó forgolódott kifelé) majd elkészítettük a méltán híresnek ígérkező: "Variácók az ügynök halálára" című fényképsorozatunkat is =) Íme:
A Viking múzeum után a parton végig sétálva az erőd felé vettük az irányt. Itt el ücsörögtünk egyet a kikötőt bámulva (ahol egyébként épp egy eszméletlen méretű hajó forgolódott kifelé) majd elkészítettük a méltán híresnek ígérkező: "Variácók az ügynök halálára" című fényképsorozatunkat is =) Íme:
A végére pedig álljon itt még néhány kép amolyan ráadásknak:
MSc eh? Nálunk is így néz ki...
Egy kis kontrasztnak a kikötő egy másik arca
Több szögből is =)
Niels Holgerson-t hiába kerestükÉs mert egy ilyen szép bejegyzés nem lehetne kerek egy sirály nélkül:
