Meglehetősen hosszúra nyúlt szünetet sikerült megint összehoznom két blogbejegyzés között. Ennek részben lustaság, részben elfoglaltság az oka. Valahol ott maradt el a fonál, hogy Ilóval hazamentünk. Az otthon történt dolgokról - ahogyan eddig sem - most sem fogok itt szót ejteni; túl sok mesélnivaló, sok embernek túl sok ismerős részlettel =)
Miután visszajöttem két egészen sűrű hét következett, egy meglehetősen gyengén sikerült vizsgával és sok-sok előkészülettel a június 7 és 13 között Davosban, Svájcban megtartott nyáriegyetemre. A téma felszíni erózió modellezés volt, és újfent egészen kivételes előadói gárdát rántottak. Ezúttal társtémavezetőmön, Peter van der Beek-en és a már az előző nyáriegyetem kapcsán is agyonmagasztalt Jean Braun-on (mindketten Grenoble University) kívül Sean Willett (ETH-Zurich), Kelin Whipple(Arizona State University), Greg Tucker (University of Colorado), Frédéric Herman (ETH-Zurich), és Guy Simpson (University of Genova) beszéltek. Ezeknek az embereken az elmúlt 20 évben született cikkeit olvasgatom már egy éve, szóval tök jó volt személyesen is találkozni velük. Mint kiderült a legtöbbjük kifejezetten jó előadó és összességében nagyon nagyon hasznos volt végighallgatni őket, és végigcsinálni a számítógépes példákat, amikkel készültek, mert általuk egy sokkal komolyabb, mélyebb belátást nyertem a témában, mint a rengeteg elolvasott cikk által. Ennek örömére azért azóta újrakezdtem az olvasgatást, hogy frissen, más szemmel hátha mást látok és újat tanulok belőlük.
A Nyáriegyetem 5 nap 5 éjszakára szólt, amit én önkényesen megtoldottam két éjszakával, hogy - életemben először - kirándulhassak egyet az Alpokban! Ennek örömére ez a bejegyzés hosszú lesz ugyan, de legalább lesz benne sok kép =)
Hogy az elején kezdjük a mesét június 6-án, vasárnap kellett leutazni Davosba, ami Zürich-től délre, vonattal 3 órányira fekszik az Alpokban, egy kifejezetten tetszetős kis völgyben. Az repülőutat az SAS-nél foglaltam le, Koppenhágán keresztül, mivel így tudtam a lehető legolcsóbban kihozni. A többiek, akik Bergenből jöttek (Ritske, Charlotte és Ingjerd) KLM-mel jöttek (Ritske imád KLM-mel repülni, kvázi csak náluk foglal jegyet, ha teheti...) Amsterdamon át. A közös pont az volt, hogy mindannyian hajnalok hajnalán indultunk, az én gépem 6-kor, az övék 6:30-kor indult Bergenből, így eshetett meg, hogy Ingjerd-del már a reptéri buszon összefutottam. Végeredményben ez kifejezetten hasznosnak és szerencsésnek bizonyult. Azt beszéltük meg, hogy mivel menetrend szerint én egy bő órával előbb kell hogy Zürich-be érkezzek, mint ők ezért nem biztos, hogy megvárom őket a vonattal, úgyhogy majd jelzek nekik, hogy keressenek-e a pályaudvaron, vagy már úton vagyok.
Koppenhágáig minden rendben volt, kifejezetten klassz volt a repülőút, meglepő módon nem aludtam teljesen végig az egészet, nagyon szép fényekkel és számomra szokatlan felhőképződményekkel. A csavar Koppenhágában jött, amikor a Göteborgból érkező gépet, amivel nekem Zürichbe kellett volna repülnöm, szerelők és technikusok lepték el. Előbb fél óra, majd egy újabb fél óra, végül egy újabb óra várakozás után menetre késszé nyílvánították a repülőt. A kapitány elmondása szerint egy az egyben ki kellett cserélni az egyik repülésszabályozó fedélzeti számítógépet, de szerencsére volt belőle tartalék kéznél a reptéren...
A lényeg, hogy a bő két óra késés miatt fordult a kocka, és én értem később Zürichbe. A bizonytalanság miatt természetesen szó sem lehetett róla, hogy a többiek bevárnak engem ott, így egyedül vonatozhattam Davos felé.
A svájci vonatokról annyit, hogy tiszták, gyorsak belülről csöndesek és ha az 5 perces határon belül pontosnak vettek járatok aránya az összes járathoz képest 95 % alá kerül, akkor a vállalat vezetője hivatalosan kér bocsánatot az ország lakosságától (nem vicc, a helyiek elmondása szerint tavaly megesett az csúfság, hogy csak a vonatok 92 %-a volt pontos!).
Mivel a kurzus szervezése nem volt teljesen zökkenőmentes, és az olvasásra ajánlott cikkek listáját csak pénteken délután töltötték fel a kurzus honlapjára (összesen körülbelül 400 oldalnyi tudományos cikkről beszélünk...) így lett volna mit olvasni bőven, de a táj nem hagyta magát, így aztán elő sem nagyon vettem a dolgaimat, csak tapadtam az ablakra arccal mint egy tengericsillag az akvárium falára =)
Az átszállások során (merthogy abból azért volt kettő is) feltűnt egy lány, akinek gyanúsan geosz megjelenése volt. Davosban a pályaudvaron aztán jól meg is beszéltük, hogy mindketten gyanúsak voltunk a másiknak, és hogy valójában Koppenhága óta együtt jövünk. A leány Vivi névre hallgat, az aarhus-i egyetemen PhD-zik de éppen most töltött három hónapot Grenoble-ban Jean Braun mellett...
Davos 1500 méteren terül el egy völgyben, körülötte hatalmas síparadicsom rengeteg pályával, a város maga tele szállodákkal. A mi szállodánk szokatlan módon nem a városban volt, hanem fölötte jó 300 méterrel, az egyik hegyoldalban, és egy a Budai vár siklójához hasonló szerkezettel lehetett elérni. Erre a siklóra várva futottunk össze aztán egy Dirk nevű holland sráccal akit Vivi már ismert valahonnan, és aki később a kurzus során az én asztalomnál ült végig, így a gyakorlati feladatokat többnyire együtt rágtuk át.
A szállodánk neve Hotel Schatzalp, korábbi szanatórium és egy Thomas Mann regény színhelye; kifejezetten puccos, de tagadhatatlanul jó helyen van. Mondanám, hogy tudom ajánlani, de kifejezetten drága mulatság ott egy éjszaka, nem mellesleg a konyhájuk az előkelő éttermi szokásokat követve malomkerék méretű tányérokon picúr adag ételeket szolgál fel.
Mivel holtszezonban voltunk ott esténként a bárt nem nyitották ki számunkra, de annyit azért sikerült elérni, hogy legalább néhány rekesz sört üdítőt és bort tegyenek ki estére, meg egy résztvevőlistát, ahol mindenki húzgálhatta magának becsületkassza alapon a saját fogyasztását, amit aztán az utolsó napon a szobák elhagyásakor kellett egyenlíteni.
Mindenkit kétágyas, fürdőszobás erkélyes szobákban szállásoltak el. Én David Perreira-val osztoztam, Róla már szerintem írtam itt, az Oviedoi Egyetem fiatal professzora, a Pyrtec projekt (amiben én is vitézkedem) oszlopos tagja. Itt egy kis ízelítő, milyen volt a panoráma az ablakunkból:
Az erkélyem
És onnan a kilátás
Panorámában is
A környék kifejezetten szép, jól kiépített erdei ösvények hálózzák be a területet, igaz minden este olyan későn végeztünk, hogy vacsora előtt már ne legyen idő messzebb csámborogni, így nagyjából ugyanazt az útvonalat rótta mindenki; ki sétálva ki kocogva =) Hogy mindenkinek lehessen valami elképezelése milyen tájakról is áradozok, most gyorsan be is bökök ide néhány képet, kommentár nélkül:
Nagyon sok nagyon színes emberrel sikerült megismerkednem, tényleg nagyon-nagyon jó társaság jött össze, a közös étkezések, a kávészünetek, az esti séták és a sörözések egészen jó terepet biztosítottak az ismerkedéshez. A zürich-i egyetemről érkezett a legnépesebb küldöttség, de voltak ott a teljesség igénye nélkül spanyolok, amerikaiak, hollandok, németek, franciák, szlovákok, olaszok és britek is.
A svédasztalos reggelik után nappalok túlnyomó részét az előadások és a gyakorlatok töltötték ki. Jellemzően délelőtt és délután is volt egy-egy 15 perces kávé-cigi-frisslevegő szünet, ami sokszor életmentőnek bizonyult =) Annak ellenére, hogy előzetesen a következő két hétre esőt mondott az időjós honlap, amit találtam, csak egyetlen egyszer csepergett valami, de attól eltekintve túlnyomó többségben kellemes, szakadozottan felhős kirándulóidő volt egész héten.
Ennek örömére csütörtökre a délutáni programot "terepbejárás"-ra módosították, ami egy kellemes sétát jelentett, aminek során érintettünk néhány - a felszíni erózió szempontjából érdekes - geomorfológiai tereptárgyat, és egy sör erejéig egy alpesi fogadót is =) Ennek örömére jöhet néhány újabb kép, ezúttal a sétáról:
Ez ugyan az a völgy, mint amiben Davos fekszik; a képen sajnos nem jön át, hogy ez az áttörés valójában milyen mély is...
A híd másik oldalán: egy ilyen váltás egy völgy formavilágában fontos jel egy geomorfológusnak...
Csöppnyi földcsuszamlás...
Thibault a Fantoftot is megjárt Zürichben PhD-zó srác (aki egyébként nagggyonjó fényképeket csinál) a környéken jellegzetesnek számító templomok egyike előtt.
A koszorúfonó Vivi
És a koszorút felpróbáló Charlotte...
...és Ingjerd
Nagy-nagy diskurzus: Kelint fülöncsípte egy ETH-s (Zürich) kommandó
A csütörtöki este kifejezetten jól sikerült. Előszöris azért, mert végre sikerült este 10 és éjfél között leülni egy gyors egyeztetésre Charlotte-tal, Ritske-vel, Peter-rel és Jean-nal. Ez már nagyon-nagyon időszerű volt, bár én így utólag úgy érzem, hogy a fáradtság azért rányomta a béllyegét, és korántsem volt olyan eredményes, mint ahogy azt én szerettem volna, de legalább egy megbeszélés volt...
A többség ezalatt már belekezdett az iszogatásba és mindenféle közös játszadozásba, amihez éjfélkor Charlotte és én is nagy lelkesédéssel csatlakoztunk. Ez a két óra késedelem elég volt aztán ahhoz, hogy a sokak számára másnap beköszöntő másnapot mi elkerüljük, de így is jól leírja az estét, hogy éjjeli kettő körül zenei műveltséggel nem rendelkezők kicsiny négyfős csoportját (köztük engem, mint a helyszínen békésen söröző szemlélődőt) fülelt le egy roppant csendesen közlekedő ijesztően férfias megjelenésű nő amit a zongorából igyekeztek jazz-melódiákat előcsalni. Kiderült, hogy másnaptól egy két napos nagyszabású múltidéző rendezvény lesz, ahol mindenki a harmincas éveket idézve töltheti az idejét, és ezen alkalomból bizony ezt a zongorát is szeretnék majd használni...
Az utolsó - pénteki nap félnap volt, hiszen még ebéd előtt ki kellett jelentkezni a szobákból (itt jegyzem meg, hogy valami adminisztrációs hiba miatt az én italfogyasztásomat nem kellett kifizetnem; azt mondták nekem, hogy David - aki előbb kijelentkezett - már mindent kifizetett köztük az én számláimat is, majd amikor David-ot később az ebédnél kérdeztem, hogy mennyivel is jövök, akkor közölte, hogy ő bizony csak a saját számláit fizette...). Sokan már az ebédet sem tudták megvárni, mert a sietniük kellett valamilyen repülőhöz (többek között így járt Ritske, Ingjerd és Charlotte is), de azért maradtunk néhányan, akik úgy gondoltuk, hogy majd szépen lassan hagyjuk csak el a terepet, így én csak fél kettő körül búcsúztam el az utolsó emberektől a vasútállomáson.
Mivel a Hotel Schatzalp nem éppen olcsó hely, még Davoson belül sem, ezért én a két plusz éjszakámra egy másik szálláson foglaltam helyet a Sporthotel Clavadel-ben. Erről a helyről azt kell tudni, hogy szintén Davos-on kívül található, az egyik mellékvölgy oldalában, a később általam is "meghódított" Jakobshorn tövében. Egy bő óra séta volt, természetesen tűző napon, mire az öltönytáskámmal meg a hátizsákommal átbandukoltam és bejelentkeztem. Kellőképpen el is fáradtam, és miután kiderült, hogy az olcsó szállás egyik ára, hogy nincs net, eldőltem az ágyon, és beböktem a TV-t, amin rögtön az első csatornán a vb-t első mérkőzésének kezdőrúgását volt szerencsém elcsípni. Gondoltam, ha már itt járok, akkor pihenésképpen jól meg is nézem a meccset. Félidőben elviharzottam lezuhanyozni, majd a meccs után úgy döntöttem, hogy nem vesztegetem az időt, meg is rohamozom az első hegyet ami útba esik, jutok ameddig jutok rajta alapon =) Persze nem jutottam magasra, de legalább a fahatár fölé fölkapaszkodtam, hogy körbenézzek egy picit.
Másnap reggel korai reggeli után nekiindultam, azzal az egyszerű tervvel, hogy ha esik ha fúj annyi csúcsot mászok meg, amennyit tudok. A délelőtt elég borongósan telt, felkapaszkodtam a Jakobshorn-ra (2590 m) majd úgy gondoltam, hogy a mögötte viszonylag közel lévő Jatzhorn lesz a következő célpont. Ebben a tervemben aztán a terepviszonyok meggátoltak. Mint már említettem, még sosem túráztam sem az Alpokban, sem más ehhez hasonló magasságú csúcsokkal kecsegtető terepen. A fahatár felett a terep kicsit olyan, mintha egy építkezésen, vagy vasúti töltésen mászkálna az ember. Különösen igaz ez akkor, ha letér a jelzett ösvényről, ami alapállapotban nem nagyon fordul elő, mert az ösvények kifejezetten jól jelzettek, és jól kiépítettek. A gond akkor jön, amikor eléri az ember azt a magasságot, ahol nagyobb, makacs hófoltok takarják be a hegyoldalt. Mivel - megfigyelésem szerint - a svájciak nem nagyon túráznak ezen a környéken az év ezen szakaszában (érsd: 4 óra alatt két emberrel találkoztam, velük is már egy alacsonyabban lévő ösvényen), ezért a hófoltok fedése tökéletes, még veletlenül sem tudja az ember, hogy merre halad az ösvény. Egy tekintélyes méretű esés után be is láttam, hogy ez bizony nem jó dolog...
A kis kitérő után úgy döntöttem, hogy Davos felé veszem az irányt, veszek-eszek ebédet, meg veszek kaját vacsorára, esetleg néhány tábla csokit is, ha úgy hozza a sors. Az elsődlegesen kiválasztott útról végül újracsak le kellett mondanom, egy hatalmas méretű hófolt nyomására, szóval némi off-road bóklászás után találtam egy másik ösvényt, ami levitt Davosba (1560 m). Itt jól bevásároltam, ebédeltem, aztán nekiiramodtam a völgy másik oldalának, a Schatzalp Hotel fölötti csúcsokat célbavéve.
Ekkorra már a kezdeti borngós-csepergős-ködösfelhős időnek nyoma sem volt, helyette az erősen felszakadozott felhőzet mellett hosszú, napsütéses időszakok jellemezték az időt. Ennek megfelelően a következő 5 órában le is égtem, mint a kutya, de sikerült felcaplatnom a Strelapass nevű hágóhoz (2352 m). Innen több lehetőségem is volt: a legközelebbi - igencsak hívogató - csúcs a Schiahorn (2709 m) volt, amire azonban a kis térképem egyetlen felfelé vezető utat jelzett. A jelmagyarázat a környéken könnyű, közepes, és 'High Alpine' fokozatú ösvényeket különböztetett meg narancs, piros és fekete színnel. A Schiahorn-ra fekete-szaggatott vonal jelölte az ösvényt...
Tekintettel tapasztalatlanságomra, egyedüllétemre és a két hófolt tanulságára, úgy döntöttem, hogy ezt az opciót fájó szívvel inkább elvetem, de ha egyszer még erre fúj a szél, akkor mindenképpen bepótolom. A b) opció az eggyel távolabb lévő, könnyen megjegyezhető, egyszerű, frappáns és hangzatos nevű Weissfluhjoch csúcs (2662 m) volt, a valamivel magasabb, de hasonló nevű Weissfluhgipfel (2844 m) előterében. Úgy döntöttem hát, hogy ez lesz a következő becserkészendő cél. Hogy aztán mégis meghátráltam, az annak köszönhető, hogy a hegy árnyékos oldalában vezetett az út, előbb a sziklafalba-vájt folyosószerű szakasszal, amiben méteres hótorlaszok fogadtak, majd egy újabb, nagy kiterjedéső (értsd az ösvényt kilóméterekre eltüntető) hófolttal fedett rész következett volna...
Következett hát a c) terv, ami a Schiahorn napos oldalában a Panoramawegen nevezetű úton vezetett keresztül a Weissluhjoch oldalába: gondoltam ha úgy adódik és erről az oldalról jobb a terep, akkor csak próbálkozom még. A terep sajnos nem volt jobb, és az idő is erősen fogyott már, ezért úgy döntöttem, hogy visszaindulok Davoson keresztül Clavandel-be, a hotelba. Lefelé menet még kacérkodtam a gondolattal, hogy egy kevésbé havas csúcsot, a Seehorn-t még talán becserkészem, de aztán hiába számolgattam, nem fért bele a sötétedésig hátralévő időbe a dolog. Később aztán kiderült, hogy ez volt a szerencsém, mert így is először szemerkélő esőben sétáltam vissza, majd mire visszaértem és leültem a szobámban újra a falábú fiúkat bámulni, addigra komplett vihar és jégeső kerekedett ki a dologból...
Vasárnap reggel kis számolgatás után úgy döntöttem, hogy korán egyből Zürich felé veszem az irányt, ott majd jól feladok képeslapokat, veszek még csokit, bámészkodom egy órát, aztán irány a reptér. Ebből az lett, hogy csokit sem kaptam (illetve négyszer annyiért, mint amennyiért Davosban vettem, már nem volt kedvem hozzávásárolni a készletemhez), az esős idő örömére várost sem néztem, és a képeslapjaimat sem tudtam feladni.
Előbb kifogyott a jó tollam, a tartalék pedig folyt (és jó balkezes módjára el is kentem mindent amit írtam), majd nem találtam postát, ahol bélyeget szerezhettem volna. Találtam ellenben postaládát és egy posta-automatát, ami arra hivatott, hogy bélyeget adjon. Figyelem: a svájci posta-automatával ÓVATOSAN tessék kacérkodni. 5 darab, egyenként 1.3 Frankos bélyegre lett volna szükségem, és számomra máig ismeretlen oknál fogva az automatából sikerült megkaparintanom egy darab 7.7 Frank (~1600 Forint) értékű bélyeget. Természetesen apróm már nem maradt, nomeg ezek után kedvem sem, hogy újra próbálkozzam, így a képeslapok is maradtak a táskában...
A repülőúttal aztán minden rendben volt, az erős hátszélnek köszönhetően mindkét út még egy fél órával rövidebb is volt, mint a tervezett, és a csomag is rendben megérkezett, úgyhogy minden jó ha a vége jó alapon, térjünk át újra a képekre =)
Sporthotel Clavadel: csak ajánlani tudom, már ha nem zavar hogy nincs net. A személyzet rendes, a hely emberi léptékű és rendezett, nem utolsó sorban pedig a környéken talán a legolcsóbb
Péntek esti séta
Erdészeti úton
Mormota-show!
Ők ketten párban voltak és amikor összefutottunk egy gazdasági épület mellett, akkor nagyon ledermedtek...
Ezt a harmadik jószágot valamivel később fotóztam: meg kell hogy állapítsam, rengeteg van belőlük, és kifejezetten félnek az embertől...
Ilyen klassz idő volt egész délelőtt
Ti láttatok már két felhőalapot egymás felett?
Kiskék a Jakobshornon =)
Nos izé: ez vagy Davos, vagy az egész Kanton zászlója...
Egy panorámakép a Jakobshorn fölöttről
És egy majdnem teljes kör a Jakobshornról =)
A Schatzalp Hotel felé vezető ösvény mentén jópár ilyen törpe áll, és úgy általában: szeretnek fából faragott szobrokkal díszíteni - még faragott tartálykocsit is láttam =)
Panoráma Strelapass oldalából
És a völgy a hágó túloldalán
Hogy innen is legyen egy panoráma
És ahol visszafordultam...
Panoramawegen: ezek a barikádok fedik gyakorlatilag ezt az egész csúcsot
És még így is hullik róla a kő rendesen
Csak csendben jegyzem meg, hogy valaki ezen áthozott egy biciklit. Számomra máig rejtély, hogy hogy csinálta...
Davos
Zöldike
Davos ugyan tele van panelszerű szögletes 2-3 emeletes társasházakkal, de a környék azért alpesi...
...békésen legelésző tehenekkel...
...és nemannyira békésen legelészőkkel; ez a példány "őrt állt" az erdei ősvény egy szűk, fenyőkkel szorosan körbezárt folyosószerű része előtt, amiben 2-3 másik tehén feküdt. Komolyan jobbnak láttam megkerülni az egész részt...
Miután visszajöttem két egészen sűrű hét következett, egy meglehetősen gyengén sikerült vizsgával és sok-sok előkészülettel a június 7 és 13 között Davosban, Svájcban megtartott nyáriegyetemre. A téma felszíni erózió modellezés volt, és újfent egészen kivételes előadói gárdát rántottak. Ezúttal társtémavezetőmön, Peter van der Beek-en és a már az előző nyáriegyetem kapcsán is agyonmagasztalt Jean Braun-on (mindketten Grenoble University) kívül Sean Willett (ETH-Zurich), Kelin Whipple(Arizona State University), Greg Tucker (University of Colorado), Frédéric Herman (ETH-Zurich), és Guy Simpson (University of Genova) beszéltek. Ezeknek az embereken az elmúlt 20 évben született cikkeit olvasgatom már egy éve, szóval tök jó volt személyesen is találkozni velük. Mint kiderült a legtöbbjük kifejezetten jó előadó és összességében nagyon nagyon hasznos volt végighallgatni őket, és végigcsinálni a számítógépes példákat, amikkel készültek, mert általuk egy sokkal komolyabb, mélyebb belátást nyertem a témában, mint a rengeteg elolvasott cikk által. Ennek örömére azért azóta újrakezdtem az olvasgatást, hogy frissen, más szemmel hátha mást látok és újat tanulok belőlük.
A Nyáriegyetem 5 nap 5 éjszakára szólt, amit én önkényesen megtoldottam két éjszakával, hogy - életemben először - kirándulhassak egyet az Alpokban! Ennek örömére ez a bejegyzés hosszú lesz ugyan, de legalább lesz benne sok kép =)
Hogy az elején kezdjük a mesét június 6-án, vasárnap kellett leutazni Davosba, ami Zürich-től délre, vonattal 3 órányira fekszik az Alpokban, egy kifejezetten tetszetős kis völgyben. Az repülőutat az SAS-nél foglaltam le, Koppenhágán keresztül, mivel így tudtam a lehető legolcsóbban kihozni. A többiek, akik Bergenből jöttek (Ritske, Charlotte és Ingjerd) KLM-mel jöttek (Ritske imád KLM-mel repülni, kvázi csak náluk foglal jegyet, ha teheti...) Amsterdamon át. A közös pont az volt, hogy mindannyian hajnalok hajnalán indultunk, az én gépem 6-kor, az övék 6:30-kor indult Bergenből, így eshetett meg, hogy Ingjerd-del már a reptéri buszon összefutottam. Végeredményben ez kifejezetten hasznosnak és szerencsésnek bizonyult. Azt beszéltük meg, hogy mivel menetrend szerint én egy bő órával előbb kell hogy Zürich-be érkezzek, mint ők ezért nem biztos, hogy megvárom őket a vonattal, úgyhogy majd jelzek nekik, hogy keressenek-e a pályaudvaron, vagy már úton vagyok.
Koppenhágáig minden rendben volt, kifejezetten klassz volt a repülőút, meglepő módon nem aludtam teljesen végig az egészet, nagyon szép fényekkel és számomra szokatlan felhőképződményekkel. A csavar Koppenhágában jött, amikor a Göteborgból érkező gépet, amivel nekem Zürichbe kellett volna repülnöm, szerelők és technikusok lepték el. Előbb fél óra, majd egy újabb fél óra, végül egy újabb óra várakozás után menetre késszé nyílvánították a repülőt. A kapitány elmondása szerint egy az egyben ki kellett cserélni az egyik repülésszabályozó fedélzeti számítógépet, de szerencsére volt belőle tartalék kéznél a reptéren...
A lényeg, hogy a bő két óra késés miatt fordult a kocka, és én értem később Zürichbe. A bizonytalanság miatt természetesen szó sem lehetett róla, hogy a többiek bevárnak engem ott, így egyedül vonatozhattam Davos felé.
A svájci vonatokról annyit, hogy tiszták, gyorsak belülről csöndesek és ha az 5 perces határon belül pontosnak vettek járatok aránya az összes járathoz képest 95 % alá kerül, akkor a vállalat vezetője hivatalosan kér bocsánatot az ország lakosságától (nem vicc, a helyiek elmondása szerint tavaly megesett az csúfság, hogy csak a vonatok 92 %-a volt pontos!).
Mivel a kurzus szervezése nem volt teljesen zökkenőmentes, és az olvasásra ajánlott cikkek listáját csak pénteken délután töltötték fel a kurzus honlapjára (összesen körülbelül 400 oldalnyi tudományos cikkről beszélünk...) így lett volna mit olvasni bőven, de a táj nem hagyta magát, így aztán elő sem nagyon vettem a dolgaimat, csak tapadtam az ablakra arccal mint egy tengericsillag az akvárium falára =)
Az átszállások során (merthogy abból azért volt kettő is) feltűnt egy lány, akinek gyanúsan geosz megjelenése volt. Davosban a pályaudvaron aztán jól meg is beszéltük, hogy mindketten gyanúsak voltunk a másiknak, és hogy valójában Koppenhága óta együtt jövünk. A leány Vivi névre hallgat, az aarhus-i egyetemen PhD-zik de éppen most töltött három hónapot Grenoble-ban Jean Braun mellett...
Davos 1500 méteren terül el egy völgyben, körülötte hatalmas síparadicsom rengeteg pályával, a város maga tele szállodákkal. A mi szállodánk szokatlan módon nem a városban volt, hanem fölötte jó 300 méterrel, az egyik hegyoldalban, és egy a Budai vár siklójához hasonló szerkezettel lehetett elérni. Erre a siklóra várva futottunk össze aztán egy Dirk nevű holland sráccal akit Vivi már ismert valahonnan, és aki később a kurzus során az én asztalomnál ült végig, így a gyakorlati feladatokat többnyire együtt rágtuk át.
A szállodánk neve Hotel Schatzalp, korábbi szanatórium és egy Thomas Mann regény színhelye; kifejezetten puccos, de tagadhatatlanul jó helyen van. Mondanám, hogy tudom ajánlani, de kifejezetten drága mulatság ott egy éjszaka, nem mellesleg a konyhájuk az előkelő éttermi szokásokat követve malomkerék méretű tányérokon picúr adag ételeket szolgál fel.
Mivel holtszezonban voltunk ott esténként a bárt nem nyitották ki számunkra, de annyit azért sikerült elérni, hogy legalább néhány rekesz sört üdítőt és bort tegyenek ki estére, meg egy résztvevőlistát, ahol mindenki húzgálhatta magának becsületkassza alapon a saját fogyasztását, amit aztán az utolsó napon a szobák elhagyásakor kellett egyenlíteni.
Mindenkit kétágyas, fürdőszobás erkélyes szobákban szállásoltak el. Én David Perreira-val osztoztam, Róla már szerintem írtam itt, az Oviedoi Egyetem fiatal professzora, a Pyrtec projekt (amiben én is vitézkedem) oszlopos tagja. Itt egy kis ízelítő, milyen volt a panoráma az ablakunkból:
Az erkélyem
És onnan a kilátás
Panorámában isA környék kifejezetten szép, jól kiépített erdei ösvények hálózzák be a területet, igaz minden este olyan későn végeztünk, hogy vacsora előtt már ne legyen idő messzebb csámborogni, így nagyjából ugyanazt az útvonalat rótta mindenki; ki sétálva ki kocogva =) Hogy mindenkinek lehessen valami elképezelése milyen tájakról is áradozok, most gyorsan be is bökök ide néhány képet, kommentár nélkül:
Nagyon sok nagyon színes emberrel sikerült megismerkednem, tényleg nagyon-nagyon jó társaság jött össze, a közös étkezések, a kávészünetek, az esti séták és a sörözések egészen jó terepet biztosítottak az ismerkedéshez. A zürich-i egyetemről érkezett a legnépesebb küldöttség, de voltak ott a teljesség igénye nélkül spanyolok, amerikaiak, hollandok, németek, franciák, szlovákok, olaszok és britek is.
A svédasztalos reggelik után nappalok túlnyomó részét az előadások és a gyakorlatok töltötték ki. Jellemzően délelőtt és délután is volt egy-egy 15 perces kávé-cigi-frisslevegő szünet, ami sokszor életmentőnek bizonyult =) Annak ellenére, hogy előzetesen a következő két hétre esőt mondott az időjós honlap, amit találtam, csak egyetlen egyszer csepergett valami, de attól eltekintve túlnyomó többségben kellemes, szakadozottan felhős kirándulóidő volt egész héten.
Ennek örömére csütörtökre a délutáni programot "terepbejárás"-ra módosították, ami egy kellemes sétát jelentett, aminek során érintettünk néhány - a felszíni erózió szempontjából érdekes - geomorfológiai tereptárgyat, és egy sör erejéig egy alpesi fogadót is =) Ennek örömére jöhet néhány újabb kép, ezúttal a sétáról:
Ez ugyan az a völgy, mint amiben Davos fekszik; a képen sajnos nem jön át, hogy ez az áttörés valójában milyen mély is...
A híd másik oldalán: egy ilyen váltás egy völgy formavilágában fontos jel egy geomorfológusnak...
Csöppnyi földcsuszamlás...
Thibault a Fantoftot is megjárt Zürichben PhD-zó srác (aki egyébként nagggyonjó fényképeket csinál) a környéken jellegzetesnek számító templomok egyike előtt.
A koszorúfonó Vivi
És a koszorút felpróbáló Charlotte...
...és Ingjerd
Nagy-nagy diskurzus: Kelint fülöncsípte egy ETH-s (Zürich) kommandóA többség ezalatt már belekezdett az iszogatásba és mindenféle közös játszadozásba, amihez éjfélkor Charlotte és én is nagy lelkesédéssel csatlakoztunk. Ez a két óra késedelem elég volt aztán ahhoz, hogy a sokak számára másnap beköszöntő másnapot mi elkerüljük, de így is jól leírja az estét, hogy éjjeli kettő körül zenei műveltséggel nem rendelkezők kicsiny négyfős csoportját (köztük engem, mint a helyszínen békésen söröző szemlélődőt) fülelt le egy roppant csendesen közlekedő ijesztően férfias megjelenésű nő amit a zongorából igyekeztek jazz-melódiákat előcsalni. Kiderült, hogy másnaptól egy két napos nagyszabású múltidéző rendezvény lesz, ahol mindenki a harmincas éveket idézve töltheti az idejét, és ezen alkalomból bizony ezt a zongorát is szeretnék majd használni...
Az utolsó - pénteki nap félnap volt, hiszen még ebéd előtt ki kellett jelentkezni a szobákból (itt jegyzem meg, hogy valami adminisztrációs hiba miatt az én italfogyasztásomat nem kellett kifizetnem; azt mondták nekem, hogy David - aki előbb kijelentkezett - már mindent kifizetett köztük az én számláimat is, majd amikor David-ot később az ebédnél kérdeztem, hogy mennyivel is jövök, akkor közölte, hogy ő bizony csak a saját számláit fizette...). Sokan már az ebédet sem tudták megvárni, mert a sietniük kellett valamilyen repülőhöz (többek között így járt Ritske, Ingjerd és Charlotte is), de azért maradtunk néhányan, akik úgy gondoltuk, hogy majd szépen lassan hagyjuk csak el a terepet, így én csak fél kettő körül búcsúztam el az utolsó emberektől a vasútállomáson.
Mivel a Hotel Schatzalp nem éppen olcsó hely, még Davoson belül sem, ezért én a két plusz éjszakámra egy másik szálláson foglaltam helyet a Sporthotel Clavadel-ben. Erről a helyről azt kell tudni, hogy szintén Davos-on kívül található, az egyik mellékvölgy oldalában, a később általam is "meghódított" Jakobshorn tövében. Egy bő óra séta volt, természetesen tűző napon, mire az öltönytáskámmal meg a hátizsákommal átbandukoltam és bejelentkeztem. Kellőképpen el is fáradtam, és miután kiderült, hogy az olcsó szállás egyik ára, hogy nincs net, eldőltem az ágyon, és beböktem a TV-t, amin rögtön az első csatornán a vb-t első mérkőzésének kezdőrúgását volt szerencsém elcsípni. Gondoltam, ha már itt járok, akkor pihenésképpen jól meg is nézem a meccset. Félidőben elviharzottam lezuhanyozni, majd a meccs után úgy döntöttem, hogy nem vesztegetem az időt, meg is rohamozom az első hegyet ami útba esik, jutok ameddig jutok rajta alapon =) Persze nem jutottam magasra, de legalább a fahatár fölé fölkapaszkodtam, hogy körbenézzek egy picit.
Másnap reggel korai reggeli után nekiindultam, azzal az egyszerű tervvel, hogy ha esik ha fúj annyi csúcsot mászok meg, amennyit tudok. A délelőtt elég borongósan telt, felkapaszkodtam a Jakobshorn-ra (2590 m) majd úgy gondoltam, hogy a mögötte viszonylag közel lévő Jatzhorn lesz a következő célpont. Ebben a tervemben aztán a terepviszonyok meggátoltak. Mint már említettem, még sosem túráztam sem az Alpokban, sem más ehhez hasonló magasságú csúcsokkal kecsegtető terepen. A fahatár felett a terep kicsit olyan, mintha egy építkezésen, vagy vasúti töltésen mászkálna az ember. Különösen igaz ez akkor, ha letér a jelzett ösvényről, ami alapállapotban nem nagyon fordul elő, mert az ösvények kifejezetten jól jelzettek, és jól kiépítettek. A gond akkor jön, amikor eléri az ember azt a magasságot, ahol nagyobb, makacs hófoltok takarják be a hegyoldalt. Mivel - megfigyelésem szerint - a svájciak nem nagyon túráznak ezen a környéken az év ezen szakaszában (érsd: 4 óra alatt két emberrel találkoztam, velük is már egy alacsonyabban lévő ösvényen), ezért a hófoltok fedése tökéletes, még veletlenül sem tudja az ember, hogy merre halad az ösvény. Egy tekintélyes méretű esés után be is láttam, hogy ez bizony nem jó dolog...
A kis kitérő után úgy döntöttem, hogy Davos felé veszem az irányt, veszek-eszek ebédet, meg veszek kaját vacsorára, esetleg néhány tábla csokit is, ha úgy hozza a sors. Az elsődlegesen kiválasztott útról végül újracsak le kellett mondanom, egy hatalmas méretű hófolt nyomására, szóval némi off-road bóklászás után találtam egy másik ösvényt, ami levitt Davosba (1560 m). Itt jól bevásároltam, ebédeltem, aztán nekiiramodtam a völgy másik oldalának, a Schatzalp Hotel fölötti csúcsokat célbavéve.
Ekkorra már a kezdeti borngós-csepergős-ködösfelhős időnek nyoma sem volt, helyette az erősen felszakadozott felhőzet mellett hosszú, napsütéses időszakok jellemezték az időt. Ennek megfelelően a következő 5 órában le is égtem, mint a kutya, de sikerült felcaplatnom a Strelapass nevű hágóhoz (2352 m). Innen több lehetőségem is volt: a legközelebbi - igencsak hívogató - csúcs a Schiahorn (2709 m) volt, amire azonban a kis térképem egyetlen felfelé vezető utat jelzett. A jelmagyarázat a környéken könnyű, közepes, és 'High Alpine' fokozatú ösvényeket különböztetett meg narancs, piros és fekete színnel. A Schiahorn-ra fekete-szaggatott vonal jelölte az ösvényt...
Tekintettel tapasztalatlanságomra, egyedüllétemre és a két hófolt tanulságára, úgy döntöttem, hogy ezt az opciót fájó szívvel inkább elvetem, de ha egyszer még erre fúj a szél, akkor mindenképpen bepótolom. A b) opció az eggyel távolabb lévő, könnyen megjegyezhető, egyszerű, frappáns és hangzatos nevű Weissfluhjoch csúcs (2662 m) volt, a valamivel magasabb, de hasonló nevű Weissfluhgipfel (2844 m) előterében. Úgy döntöttem hát, hogy ez lesz a következő becserkészendő cél. Hogy aztán mégis meghátráltam, az annak köszönhető, hogy a hegy árnyékos oldalában vezetett az út, előbb a sziklafalba-vájt folyosószerű szakasszal, amiben méteres hótorlaszok fogadtak, majd egy újabb, nagy kiterjedéső (értsd az ösvényt kilóméterekre eltüntető) hófolttal fedett rész következett volna...
Következett hát a c) terv, ami a Schiahorn napos oldalában a Panoramawegen nevezetű úton vezetett keresztül a Weissluhjoch oldalába: gondoltam ha úgy adódik és erről az oldalról jobb a terep, akkor csak próbálkozom még. A terep sajnos nem volt jobb, és az idő is erősen fogyott már, ezért úgy döntöttem, hogy visszaindulok Davoson keresztül Clavandel-be, a hotelba. Lefelé menet még kacérkodtam a gondolattal, hogy egy kevésbé havas csúcsot, a Seehorn-t még talán becserkészem, de aztán hiába számolgattam, nem fért bele a sötétedésig hátralévő időbe a dolog. Később aztán kiderült, hogy ez volt a szerencsém, mert így is először szemerkélő esőben sétáltam vissza, majd mire visszaértem és leültem a szobámban újra a falábú fiúkat bámulni, addigra komplett vihar és jégeső kerekedett ki a dologból...
Vasárnap reggel kis számolgatás után úgy döntöttem, hogy korán egyből Zürich felé veszem az irányt, ott majd jól feladok képeslapokat, veszek még csokit, bámészkodom egy órát, aztán irány a reptér. Ebből az lett, hogy csokit sem kaptam (illetve négyszer annyiért, mint amennyiért Davosban vettem, már nem volt kedvem hozzávásárolni a készletemhez), az esős idő örömére várost sem néztem, és a képeslapjaimat sem tudtam feladni.
Előbb kifogyott a jó tollam, a tartalék pedig folyt (és jó balkezes módjára el is kentem mindent amit írtam), majd nem találtam postát, ahol bélyeget szerezhettem volna. Találtam ellenben postaládát és egy posta-automatát, ami arra hivatott, hogy bélyeget adjon. Figyelem: a svájci posta-automatával ÓVATOSAN tessék kacérkodni. 5 darab, egyenként 1.3 Frankos bélyegre lett volna szükségem, és számomra máig ismeretlen oknál fogva az automatából sikerült megkaparintanom egy darab 7.7 Frank (~1600 Forint) értékű bélyeget. Természetesen apróm már nem maradt, nomeg ezek után kedvem sem, hogy újra próbálkozzam, így a képeslapok is maradtak a táskában...
A repülőúttal aztán minden rendben volt, az erős hátszélnek köszönhetően mindkét út még egy fél órával rövidebb is volt, mint a tervezett, és a csomag is rendben megérkezett, úgyhogy minden jó ha a vége jó alapon, térjünk át újra a képekre =)
Sporthotel Clavadel: csak ajánlani tudom, már ha nem zavar hogy nincs net. A személyzet rendes, a hely emberi léptékű és rendezett, nem utolsó sorban pedig a környéken talán a legolcsóbb
Péntek esti séta
Erdészeti úton
Mormota-show!
Ők ketten párban voltak és amikor összefutottunk egy gazdasági épület mellett, akkor nagyon ledermedtek...
Ezt a harmadik jószágot valamivel később fotóztam: meg kell hogy állapítsam, rengeteg van belőlük, és kifejezetten félnek az embertől...
Ilyen klassz idő volt egész délelőtt
Ti láttatok már két felhőalapot egymás felett?
Kiskék a Jakobshornon =)
Nos izé: ez vagy Davos, vagy az egész Kanton zászlója...
Egy panorámakép a Jakobshorn fölöttről
És egy majdnem teljes kör a Jakobshornról =)
A Schatzalp Hotel felé vezető ösvény mentén jópár ilyen törpe áll, és úgy általában: szeretnek fából faragott szobrokkal díszíteni - még faragott tartálykocsit is láttam =)
Panoráma Strelapass oldalából
És a völgy a hágó túloldalánHogy innen is legyen egy panoráma
És ahol visszafordultam...
Panoramawegen: ezek a barikádok fedik gyakorlatilag ezt az egész csúcsot
És még így is hullik róla a kő rendesen
Csak csendben jegyzem meg, hogy valaki ezen áthozott egy biciklit. Számomra máig rejtély, hogy hogy csinálta...
Davos
Zöldike
Davos ugyan tele van panelszerű szögletes 2-3 emeletes társasházakkal, de a környék azért alpesi...
...békésen legelésző tehenekkel...
...és nemannyira békésen legelészőkkel; ez a példány "őrt állt" az erdei ősvény egy szűk, fenyőkkel szorosan körbezárt folyosószerű része előtt, amiben 2-3 másik tehén feküdt. Komolyan jobbnak láttam megkerülni az egész részt...
