Az előző bejegyzés óta tetemes idő telt el, és ez viszonylag sok különböző tényező összejátszásának tudható be.
Egyrészt nem szerettem volna megborítani az események megörökítésének időbeli sorrendiségét, másrészt az athens-i maraton-futás képes beszámolójához az én gépemmel készült közel 500 fénykép közül, hosszas válogatás után is több mint 70 maradt fönt az asztalon és ezeket a képeket bizony egy picit machinálni is kell (szeretek nagy felbontással fotózni, de a 4 Mb-s képeket annyira nem jó dolog az ingyenesen csak korlátozott tárhelyet kínáló oldalakra eredeti méretben föltölteni), másrészt a több mint 70 azért mégiscsak igen sok egy bejegyzéshez, úgyhogy ha már nem fér mind bele, de mégis meg akarom osztani őket akkor talán érdemes rá létrehozni egy külön Flickr albumot, hogy ne a Picasa-n fogják a helyet. Harmadrészt menet közben időlegesen áttettem székhelyemet Grenoble-ba, ami meglehetősen sok egyetemi elfoglaltsággal jár, negyedrészt belefogtam e mellett a blog mellett egy új
projektbe is, ötödrészt pedig egyszerűen csak lusta voltam ezzel foglalkozni.
A lényeg, hogy csak rávettem magamat, és legalább az alábbi három képet lekicsinyítettem annyira, hogy egy beharangozó-időhúzó bejegyzésbe beférjenek. Reményeim szerint egy-két napon belül a teljes mappát meg tudom dolgozni, feltenni Flickr-re és közzétenni itt az album linkjét. Addigis...