A harmadik verőfényes napra virradtunk Bergenben, ami még a helyiek szerint is kuriózum. A szokásos borongós téli esők egyelőre elkerülnek és - bár egyik-másik tavon látszik, hogy napról-napra húzódik vissza a jégtakaró -, továbbra is piszkosul hideg van. Cserébe viszont a táj gyönyörű, majd megpróbálok fotókat is készíteni.
Az elmúlt két nap jórészt szaladgálással telt: csütörtökön megpróbáltam munkát keresni, összeszedtem a bátorságom és pofátlanul kérdezősködtem, ahol csak eszembe jutott. Voltam két munkaügynökségnél, az egyetem karrierközpontjában, ahol további munkaügynökségek címeit kaptam meg, beadtam a pályázatom két McDonaldsba és bekukkantottam a konkurens Burger Kingbe is, de hozzájuk mindenképpen kell norvég nyelvtudás (pedig mit hagynak ki… :P). Ezenkívül megengedtem magamnak néhány naiv próbálkoztást az akváriumban, a természettudományi múzeumban és egy ír kocsmában is. Az elsőben egy telefonszámot kaptam, a másodikban a fickó sajnálkozott, de nem tudott segíteni (cserébe megutttam, hogy ingyenes a belépés diákoknak, amikor pedig azt kérdeztem, hogy nemzetközi diák megfelel-e, mosolygós választ kaptam: ’A student is a student everywhere!’) Ami az ír kocsmát illeti, itt is nagyon kedvesek voltak, de mivel nincsen szezon, nem keresnek új alkalmazottakat.
Összességében mindenki nagyon kedves és jókedélyű volt. Alapvetően tök pofátlan dolognak tűnik, hogy csak úgy bemész valahova és munkáról érdeklődsz, de mindenhol vették a lapot és ha nem is tudtak segíteni, egy-egy mosolyt vagy jótanácsot mindig kaptam. Nem egyszer köszöntek el így: ’Good luck in Bergen!’
A séta közben is jól szórakoztam, sikerült néhány addig ismeretlen részre elbarangolnom. Láttam tengericsillagokat a kikötőben, hegedülő fodrászt a művészeti iskola mellett, a sok-sok színes-szűk utcáról nem is beszélve. Úgy gondoltam, nem megyek haza, amíg nem osztogatom el mind a 10 db kinyomtatott önéletrajzomat, de végül megelégedtem 2 vagy 3 elszórt példánnyal is. Visszavonultam tehát Zolihoz, akivel sunyi módon kivetettem egy könyvet az egyetemi könyvtárból. Jól bele is aludtam az olvasásba, amíg vártam, hogy végezzen az aznapi feladatokkal. Megerősítem, hogy tényleg hideg a szobája. Ha az ablak beugrójában fekszel, akkor különösen feltűnő, hogy mennyire jön be a hideg…
Tegnap volt az első nagy (de inkább kicsi) találkozásom Hilaryvel, vagy inkábbi Birks professzorral… Hogy miért is volt kicsi? Sikeresen félreértettem a levelezésünket és az első időpontot vettem figyelembe (délután kettő), amit ő szeretett volna délelőtt tízre áttenni egy PhD-védés miatt… Büszke voltam magamra és jobban nem is lehettem volna zavarban… Tehát a dolog úgy nézett ki, hogy én nagy nehezen megtaláltam a Marineholmen épületegyüttesét az egyetem mögött, ahol aztán vagy 10 percet bolyongtam, mire rájöttem, hogyan is jutok be a Høyteknologisenteret-en keresztül az 53A épülethez… A recepciós néni felkísért és mondta, hogy várjak, mert most éppen mindenki elment arra a bizonyos védésre…
Így hát leültem egy fotelbe és végignéztem a folyosón: dobozok és könyvek mindenütt, üres polcok várakoznak a szobák előtt, két rakodómunkás épp egy újabb adag midenfélét hoz. Mint később kiderült, az egész biológia tanszék most költözött át a teljesen új épületbe, újak a bútorok, a laborok, teljes a felfordulás. Még ők sem tudják pontosan, mi hogyan és hol lesz, ahogy később Hilary körbevezetése alatt ez kitűnt…
Hamarosan a költöztetők mellett megjelent valaki más is: egy alacsony, vékony nő, egérszürke hajjal, kockás ruhában, ide-oda pattogva. Bemutatkozott (sajnos a nevét nem sikerült megjegyeznem, de adminisztrátor a tanszéken) és közölte hogy sajnos nem tudja, mikor jönnek vissza a többiek… Rövid beszélgetésbe elegyedtünk, aztán mivel semmi dolgom nem volt, segítettem neki polcokat pakolni. Nagyon igyekeznem kellett, amilyen kicsi volt, olyan merészen kezdte el emelgetni a 15-20 kg-os, könyvekkel megpakolt dobozokat én meg alig győztem odaérni a következő célpontjához. Helyére tettünk 6 polcot és ezzel örömmel kijelenthetem, hogy a tanszéki könyvtár költöztetésében már aktív szerepet vállaltam! =)
Ezek után tovább beszélgettünk, időjárásról, tanszékről, doktoranduszokról, miegyébről. Kiderült, hogy angol (ezen a ponton kicsit megnyugodtam, annyira tökéletes angolsággal beszélt, hogy kezdtem elszégyellni magam…) és 7-8 éve él itt. Az egész társalgás alatt, végig mosolygott és sokat nevetett, nekem pedig olyan érzésem volt, mintha egy kedves angol mesében lennék… Ez aztán csak tovább erősödött, amikor végre megjött Hilary, és férje, John. 60 év körüli házaspárt képzeljetek el, akik azon kívül, hogy a negyedidőszak ökológiájának igen neves kutatói (ahogy Hilary mondta, nagyon praktikus, hogy még az irodájuk is szomszédos…), leginkább kedves nagyszülőkre emlékeztetnek. Tök el tudom képzelni, ahogy John egy kandalló mellett ül és pipázik, miközben a felesége teát forral és skótkockás tálcán kínálja a friss aprósüteményt hozzá… Félreértés ne essék, nem parodizálni akarom őket, csak a hangulat lefestésére használtam az utóbbi képet. =)
Mivel nem az eredetileg megbeszélt időpontban találkoztunk, csak egy gyors körbevezetésre volt idő (láttam a könyvtárat újra, valamint két újdonatúj labort, köztük azt is, ahol az én kis mikroszkóppal felszerelt munkaasztalom lesz) és egyeztettük óráinkat, pontosabban megbeszéltük, hogy szólok és jöhetek, amint a Magyar Posta meghozza a mintáimat – remélhetőleg a jövő héten. Kicsit izgulok a munka miatt, de már nagyon várom. =)
Kora este még tettem egy felfedezőutat, futva, meglátogattam a Stavkirkét és megkerültem a legközelebbi tavat is. A hideg ellenére nagyon jól esett, és még csak nem is én voltam ez egyedüli sportoló. Ha nem is a Szarvasűzőkre, de a Novák Ádám hirdette marathonra egy 10 km erejére legalább formába kellene rázódni… (Reklám helye: nézzétek meg jelentkezzetek Ádámnál, ha szeretnétek jönni!)
íme egy picinyke térkép
Mára ennyi!
Mindenkinek pusz:i
Az elmúlt két nap jórészt szaladgálással telt: csütörtökön megpróbáltam munkát keresni, összeszedtem a bátorságom és pofátlanul kérdezősködtem, ahol csak eszembe jutott. Voltam két munkaügynökségnél, az egyetem karrierközpontjában, ahol további munkaügynökségek címeit kaptam meg, beadtam a pályázatom két McDonaldsba és bekukkantottam a konkurens Burger Kingbe is, de hozzájuk mindenképpen kell norvég nyelvtudás (pedig mit hagynak ki… :P). Ezenkívül megengedtem magamnak néhány naiv próbálkoztást az akváriumban, a természettudományi múzeumban és egy ír kocsmában is. Az elsőben egy telefonszámot kaptam, a másodikban a fickó sajnálkozott, de nem tudott segíteni (cserébe megutttam, hogy ingyenes a belépés diákoknak, amikor pedig azt kérdeztem, hogy nemzetközi diák megfelel-e, mosolygós választ kaptam: ’A student is a student everywhere!’) Ami az ír kocsmát illeti, itt is nagyon kedvesek voltak, de mivel nincsen szezon, nem keresnek új alkalmazottakat.
Összességében mindenki nagyon kedves és jókedélyű volt. Alapvetően tök pofátlan dolognak tűnik, hogy csak úgy bemész valahova és munkáról érdeklődsz, de mindenhol vették a lapot és ha nem is tudtak segíteni, egy-egy mosolyt vagy jótanácsot mindig kaptam. Nem egyszer köszöntek el így: ’Good luck in Bergen!’
A séta közben is jól szórakoztam, sikerült néhány addig ismeretlen részre elbarangolnom. Láttam tengericsillagokat a kikötőben, hegedülő fodrászt a művészeti iskola mellett, a sok-sok színes-szűk utcáról nem is beszélve. Úgy gondoltam, nem megyek haza, amíg nem osztogatom el mind a 10 db kinyomtatott önéletrajzomat, de végül megelégedtem 2 vagy 3 elszórt példánnyal is. Visszavonultam tehát Zolihoz, akivel sunyi módon kivetettem egy könyvet az egyetemi könyvtárból. Jól bele is aludtam az olvasásba, amíg vártam, hogy végezzen az aznapi feladatokkal. Megerősítem, hogy tényleg hideg a szobája. Ha az ablak beugrójában fekszel, akkor különösen feltűnő, hogy mennyire jön be a hideg…
Tegnap volt az első nagy (de inkább kicsi) találkozásom Hilaryvel, vagy inkábbi Birks professzorral… Hogy miért is volt kicsi? Sikeresen félreértettem a levelezésünket és az első időpontot vettem figyelembe (délután kettő), amit ő szeretett volna délelőtt tízre áttenni egy PhD-védés miatt… Büszke voltam magamra és jobban nem is lehettem volna zavarban… Tehát a dolog úgy nézett ki, hogy én nagy nehezen megtaláltam a Marineholmen épületegyüttesét az egyetem mögött, ahol aztán vagy 10 percet bolyongtam, mire rájöttem, hogyan is jutok be a Høyteknologisenteret-en keresztül az 53A épülethez… A recepciós néni felkísért és mondta, hogy várjak, mert most éppen mindenki elment arra a bizonyos védésre…
Így hát leültem egy fotelbe és végignéztem a folyosón: dobozok és könyvek mindenütt, üres polcok várakoznak a szobák előtt, két rakodómunkás épp egy újabb adag midenfélét hoz. Mint később kiderült, az egész biológia tanszék most költözött át a teljesen új épületbe, újak a bútorok, a laborok, teljes a felfordulás. Még ők sem tudják pontosan, mi hogyan és hol lesz, ahogy később Hilary körbevezetése alatt ez kitűnt…
Hamarosan a költöztetők mellett megjelent valaki más is: egy alacsony, vékony nő, egérszürke hajjal, kockás ruhában, ide-oda pattogva. Bemutatkozott (sajnos a nevét nem sikerült megjegyeznem, de adminisztrátor a tanszéken) és közölte hogy sajnos nem tudja, mikor jönnek vissza a többiek… Rövid beszélgetésbe elegyedtünk, aztán mivel semmi dolgom nem volt, segítettem neki polcokat pakolni. Nagyon igyekeznem kellett, amilyen kicsi volt, olyan merészen kezdte el emelgetni a 15-20 kg-os, könyvekkel megpakolt dobozokat én meg alig győztem odaérni a következő célpontjához. Helyére tettünk 6 polcot és ezzel örömmel kijelenthetem, hogy a tanszéki könyvtár költöztetésében már aktív szerepet vállaltam! =)
Ezek után tovább beszélgettünk, időjárásról, tanszékről, doktoranduszokról, miegyébről. Kiderült, hogy angol (ezen a ponton kicsit megnyugodtam, annyira tökéletes angolsággal beszélt, hogy kezdtem elszégyellni magam…) és 7-8 éve él itt. Az egész társalgás alatt, végig mosolygott és sokat nevetett, nekem pedig olyan érzésem volt, mintha egy kedves angol mesében lennék… Ez aztán csak tovább erősödött, amikor végre megjött Hilary, és férje, John. 60 év körüli házaspárt képzeljetek el, akik azon kívül, hogy a negyedidőszak ökológiájának igen neves kutatói (ahogy Hilary mondta, nagyon praktikus, hogy még az irodájuk is szomszédos…), leginkább kedves nagyszülőkre emlékeztetnek. Tök el tudom képzelni, ahogy John egy kandalló mellett ül és pipázik, miközben a felesége teát forral és skótkockás tálcán kínálja a friss aprósüteményt hozzá… Félreértés ne essék, nem parodizálni akarom őket, csak a hangulat lefestésére használtam az utóbbi képet. =)
Mivel nem az eredetileg megbeszélt időpontban találkoztunk, csak egy gyors körbevezetésre volt idő (láttam a könyvtárat újra, valamint két újdonatúj labort, köztük azt is, ahol az én kis mikroszkóppal felszerelt munkaasztalom lesz) és egyeztettük óráinkat, pontosabban megbeszéltük, hogy szólok és jöhetek, amint a Magyar Posta meghozza a mintáimat – remélhetőleg a jövő héten. Kicsit izgulok a munka miatt, de már nagyon várom. =)
Kora este még tettem egy felfedezőutat, futva, meglátogattam a Stavkirkét és megkerültem a legközelebbi tavat is. A hideg ellenére nagyon jól esett, és még csak nem is én voltam ez egyedüli sportoló. Ha nem is a Szarvasűzőkre, de a Novák Ádám hirdette marathonra egy 10 km erejére legalább formába kellene rázódni… (Reklám helye: nézzétek meg jelentkezzetek Ádámnál, ha szeretnétek jönni!)
íme egy picinyke térkép
Mára ennyi!
Mindenkinek pusz:i
1 megjegyzés:
Úgy tűnik a magyarok mindenhol időjárás-változást okoznak, Sheffieldben ősidők óta nem esett annyi hó mint mióta én itt vagyok :)
Megjegyzés küldése