2008. november 26., szerda

nomeg

Be kell hogy valljam, valamit szándékosan elsumákoltam az előző bejegyzésből. Egyszerűen nehezen volt összeegyeztethető a két hangulat egymással.

Azthiszem talán kedden kezdődött. Az eső helyett egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy hópelyheket hord a szél. Meg nagyon nem lepődtem rajta, mert volt már rá példa korábban is, mióta itt vagyok, de az, hogy a következő két napban egy-két órás megszakításokkal végig havazzon, arra én sem számítottam. Sőőőt! Mindezek tetejében, azóta folyamatosan kiváló idő van, és egészen a tegnapi napig stabilan tartotta bebetonozott állásait a -1 °C fokot jelző vonalka környékén a hőmérő higanyszála. Ennek örömére most jöjjön néhány kép, aztán majd folytatom még a szövegelést, ám.





Persze azt nem szabad elfelejteni, hogy ebben a remek időben én leginkább a tanulmányaimra próbáltam öszpontosítani, két köhécselős roham között. Az ablakból azért csak készült néhány kép, és bizony kicsit karácsonyi hangulatom is támadt időnként. Ennek örömére elkezdtem Trans-Siberian Orchestra-t hallgatni, ami pedig már szinte reflexszerűen idézte fel bennem a következő videó emlékét:
Trans-Siberian Orchestra - Wizzards in Winter

Ma már ugyan olvadozott a hó, és holnapra újra esőt mondanak, de én azért még bízom benne, hogy "jön még a hó az én utcámba", addig pedig igyekszem pótolni a hópelyheket itt.

Nincsenek megjegyzések: