2008.10.25. BergenA szombat meglehetősen elkedvetlenítő idővel ébresztett minket. Meg kellett állapítanom, hogy igencsak tiszteletreméltó a norvég kollégák motiváltsága, akik még szakadó esőben is zavartalanul és rendületlenül intézik mindennapi dolgaikat csakúgy, mint a kevésbé hétköznapi kiküldetéseket.
Mi elég nehézkesen kezdtünk neki aznapi feladatainknak és a kitartó eső miatt lényegében minden tervezett akciónkat el kellett napolnunk, ami elég elkeserítően hatott, annak fényében, hogy másnap este rövid küldetésem véget ér. Be kell vallanom, hogy ez különösen rám hatott nyomasztóan, hiszen buzgott bennem a tettvágy. Hogy lefoglaljuk magunkat, majommal úgy határoztunk, hogy megnézünk egy filmet. Ezen és némi alváson kívül csak egyetlen megmozdulásunk volt a délután folyamán, amikor is sikerült a legközelebbi élelmiszerboltig eljutnunk, hogy feltölthessük készleteinket és hogy beszerezzem a kellő mennyiségű édességet az otthon várakozó ügynökök számára.
Este aztán jobbra fordult a szerencsénk: aznap ugyanis a helyi nemzetközi szervezetek nagy gyűlést tartottak
International Culture Eve fedőnéven. Az est kezdeteként a különböző nemzetiségek képviselői főzőversenyt tartottak, ahol mindenki lelkesen ajánlott valami "hazai"-t, ki sütemény, ki főétel formájában, egyesek otthoni népviseletbe öltözve. Majommal úgy döntöttünk, némi vegyi elemzés után, hogy mi is szerzünk valami harapnivalót, de mire elhatározásra jutottunk, bizony a sok-sok ipari kémkedésre kiképzett külföldi ügynök már szinte teljesen kifosztotta a pultokat, és gondosan teletömték gyomrukba rejtett mintatartó zacskóikat, hogy az otthoni laboratóriumokban minél pontosabb képet kaphassanak a titkos összetevőkről…
A nagy közös evészetet egy műsor követte, ahol a különböző nemzetek képviselői mutatkoztak be, ki vetítéssel, ki tánccal, ki énekkel. A műsorszámokat egy indiai kollega konferálta be, bájos angol akcentussal, becsülendő lelkesedéssel, de annál borzasztóbb átvezető viccekkel... Bár igazán varázslatos hangulat volt, majommal éjfél és egy óra között úgy döntöttünk, hogy távozunk a színről és mivel addigra szerencsére már elállt az egész nap zuhogó eső, elindultunk egy rövidke sétára.
Utunk Bergen számos apró tavának egyikéhez vezetett, szűk, sötét, alig használt ösvényen keresztül. A tónál egy igen kellemes játszótérre bukkantunk és néhány kacsával és sirállyal is volt szerencsénk találkozni. Ezek után visszasétáltunk főhadiszállásunkra, hogy kipihenjünk szombati semmittevésünk fáradalmait.
(by gnuuu)2008.10.26. BergenA vasárnap azért már sokkal elfogadhatóbb idővel köszöntött ügynökeinkre. 11 körül nagy nehezen el is indultak egy utolsó felderítő útra a város
Bryggen nevű negyedébe.
A
Busstasjon megállóhoz érve ügynökeink úgy döntöttek, hogy a további tömegközlekedés helyett inkább a több eredménnyel kecsegtető gyalog történő megközelítést választják. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a belvárosban egy kettős célú akciónek lehettek szemtanúi. Már régóta köztudott, hogy akárcsak a legtöbb tengerparti városban, Bergenben is fenntartanak egy többnyire sirályokból álló alakulatot. Ezek a betanított madarak táplálékért cserébe követik gondozóik utasításait. Gnuuu és majom épp egy ilyen osztag eligazítását figyelhette meg, amelyen ráadásul a jövő generáció gondozóinak egyike is résztvett.
Tápp-Tápp
Vas fegyelem, és figyelem az eligazításon
Általában...Gnuuu ügynöknek a továbbiakra nézve feltett szándéka volt, hogy visz haza néhány apróságot az összekötői számára, bizonyítandó, hogy valóban a helyszínen járt, és elvégezte feladatát.Majom úgy ítélte meg, hogy ezek beszerzésére a legjobb, ha a Bryggen azon boltjait vesszik alaposabban szemügyre, amelyek kifejezetten a rövid távon itt tartózkodó külföldi ügynökök igényei szerint alakították kínálatukat.
Egy klasszikusnak számító beállításból készült kép a célterületrőlEzen üzletek tömve voltak furcsábbnál furcsább termékekkel, kezdve az egészen egyedi stílust képviselő troll figuráktól, a legkülönbözőbb, buta rénszarvasokkal díszített tárgyakig minden, ami csak a külföldi ügynökök sztereotíp gondolatvilágában Norvégiához köthető. Ezen üzletek egyikének kirakatában bukkantunk rá egy csodára, amit szavakkal inkább nem írnék le; beszéljen helyettem egy kép...
Na mi van a bal alsó sarokban?!Az üzletek megtekintése után kapták ügynökeink a fülest - a
SETI-től (Sugallatokat Emittáló Tudatalatti Irányítóközpont) - hogy egy kéjenc, macska névre hallgató norvég ügynök bújkál a Bryggen eldugott kicsiny sikátoraiban, ezért úgy döntöttek, hogy megpróbálják elfogni, és szórabírni őt. Persze macska nem adta olyan egyszerűen a bőrét; ügynökeinknek majd a teljes Bryggent be kellett járniuk, mire megtalálták őt.
Keresték itt is...
És ott is...
Fent is...
Lent is...
Amikor bekerítették macska először hallgatott, mint a sír, de ez csak addig tartott, míg majom és gnuuu eljátszották vele a józsaru-rossz zsaru játékot. Azt követően eldorombolta minden titkát gnuuunak.
A célszemély
A rossz zsaru...
És a jó zsaru
Macska kihallgatása után gnuuu és majom a megszerzett információk alapján a Bryggen mögötti antikváriumok felé vette az irányt. Macska szerint a norvég kirakatmaffia egészen hajmeresztő tettekre ragadtatta el magát az utóbbi időben, és nem tévedett...
Egy rendezett kirakat középpontjában...
Életkép az üveg mögött
Egy tetoválószalon kirakata
A megfigyelő jellegű akció után ügynökeink úgy érezték, túlságosan is felhívták magukra a figyelmet harsány nevetgélésükkel, ezért úgy döntöttek, hogy egy időre eltűnnek az utcákról, és bemenekültek egy
McDondald's-ba. A szabad ég alatt töltött utolsó néhány percben egy kisebb zápor is elkapta őket, így külön kapóra jött a fűtött étterem. Készleteik feltöltése után konsttatálták, hogy az idő újra valamivel jobbra fordult, így meg tudják ejteni az utolsó aznapra tervezett komolyabb akciójukat is.
A cél újfent meglehetősen összetett volt; az ügynökségnek a további akciók kivitelezéséhez a városról készült nagy látószögű képekre volt szüksége. Majom úgy ítélte meg, hogy ezek észrevétlen elkészítéséhez a
Fløyen a legmegfelelőbb hely, ahova pedig mindenképpen föl kellett hogy menjenek, hiszen a helyi kő- és faarc maffia tagjainak törzshelye, és róluk mindenképpen friss információkra volt szükség.
A fölfelé vezető utat zökkenőmentesen sikerült megtenni, és gnuuu a fotókat is rövid idő alatt elkészítette.
Célterület
Megezis
Ezután a maffia már egy picit hosszadalmasabb elfoglaltságnak bizonyult, de gnuuu sajátos vallatási módszereit sikeresen alkalmazta.
Boldizsár
Sándor, József és Benedek
Kis Balázs is aluszik...
Vigyorik
A vallatás
Végül sikerült szóra bírni az egyik faarcot, aki elárulta, hogy a mai napon az egyik legkülönösebb akciójára készül a
Norvég Titkosszolgálat. Így esett, hogy ügynökeink személyesen is megcsodálhatták a következő groteszk látványt.
"Az okos Vinetou megkapálja a vizet, míg a norvégok meg is locsolják azt"
Gnuuu és Majom nagyon nehezen tért napirendre a látottak fölött, és egyébként is későre járt már az idő, ezért úgy döntöttek, hogy a legrövidebb úton visszatérnek a hadműveleti központba. Mire odaértek, gnuuunak már nem maradt túl sok ideje indulásig, így septiben összepakolt, aztán majom kíséretében elköszönt akitől csak tudott, és a
TogStasjon felé vették az irányt.
Amikor kiértek gnuuunak még maradt ideje arra is, hogy észrevétlenül átadja majomnak az egyik legújabb kísérleti telekinetikus kommunikációs eszköz prototípusát.
...
Aztán pontban 22:58-kor indult gnuuu vonata, és majom újfent magára maradt kiküldetésében, de legalább már nála volt a
Kiskékelefánt!
(by majom)Okt. 26., vasárnap, okt. 27., hétfőVonatom vasárnap este 22:58-kor hagyta el a bergeni állomást. A jármű telis-tele volt megfáradt ügynökökkel: mellettem például egy fiatal afrikai sorstárs utazott, aki történetesen a bergeni egyetem gyógyszerészeti intézetében folytatott kémkedés-jellegű tevékenységet. Mivel az aznapi kimerítő akció után igencsak elfáradtam, hamarosan el is szundítottam, csakúgy, mint útitársaim többsége. Nem kis örömömre a norvég vasúti társaság számít erre éjszakai járatain és minden utasának előkészít egy kis csomagban plédet, szemellenzőt, füldugót és egy felfújható kispárnát. Ezek közül a plédnek igen nagy hasznát vettem, főleg, amikor hajnalban igazán hűvösre fordult az idő és a vonat valahol
Finse után járhatott, ahol már egy héttel korábban is kb. 40 cm hó volt.
Végül kora reggel, fél 7 körül megérkeztem
Oslo Sentralstasjonra, ahol aztán felszálltam a
Gardermoenre tartó járatra. Újfent elámultam azon, hogy milyen hatalmas is ez a reptér - bennfentesektől megtudtam, hogy több mint 600 járatot indítanak naponta. A szükséges adminisztrációk elvégzése után a hátralevő időt az épületben nézelődve és bóklászva töltöttem. Felmértem a különböző duty-free boltok pénztárcát nem kímélő ajánlatait, majd miután erre ráuntam, kerestem egy csendesebb padot, ahol nyugodtan elmerülhettem gondolataimban, értékelve az eddigi eseményeket és szövögetve további ördögi terveimet.
A gépem végül 15 perces késéssel indult el. Utazás közben továbbra is lelkesen tanulmányoztam a különböző felhőfajtákat, bár most sokkal egybefüggőbb és vastagabb, vattacukor-jellegű felhőzet fogadott. Izgalommal vártam, hogy végre ereszkedni kezdjünk és fejest ugorjunk a fehér habokba. Az egy hetes kiküldetés után is mosolyra húzódott a szám, mikor megpillantottam az itthoni ősz színeit.
Végül minden különösebb galiba anélkül, 13:46-kor értem földet. A szerencsés landolásról rögtön értesítettem majmot és itthoni főnökömet is.
Azt hiszem, mint azt rövidke beszámolónk is mutatja, teljesen sikeres küldetést tudhatunk magunk mögött, mely nélkülözhetetlen tapasztalatokkal szolgált, és mind az itthoni, mind a külhoni résztvevők számára felejthetetlen élmény marad. A sikeres akciót remélhetőleg fogják még követni hasonlók, és amennyiben ez így lesz, igyekszünk majd mind az Ügynökséget, mind a kedves Közönséget részletesen értesíteni az eseményekről!
TÁPP!
Küldetés teljesítve: 2008. okt. 27., 13:47
Jelentés leadva: 2008. nov. 9., 19:15