Szürke. Többnyire.

Mostanra tényleg belesüppedtem egy picit a szürke hétköznapokba; többek között ennek is betudhatóak a hosszabb hallgatások. Hogy azért mégsem teljes a szürkület, az többnyire Ninának tudható be.

Tervezgettük korábban, hogy a (múlt)hétvégén elmegyünk kirándulni. Egy barátnője hívta Őt, Ő meg engem. Az eredeti tervben Finse környéki túrázás szerepelt. Espen a hétvégén egy nagyszabású lan-partyn vett részt, ezért ő nem tudott velünk jönni, viszont az autóját kölcsönkaptuk tőle. A terv aztán annyiban módosult (múlthét)péntek estig, hogy Finse helyett valamerre északra kocsikáztunk el - a pontos helyszínt azóta is nyomozom, pedig egész végig én vezettem - és egy menedékház környékén kirándultunk egyet. Négyen voltunk, Nina, két barátnője, meg én. A lányok már ismerősek voltak erre, így végig ők navigáltak. Olyan utakon kellett felküzdeni a kocsit, hogy helyenként tényleg komoly adrenalinlöket volt vezetni, főleg hogy egy kölcsönjárgányt terelgettem, amit ha összetörök, életem végéig fizetgethetem a javítási költségeket.

A két lány úgy tervezte, hogy elsétál egy körülbelül hat órányira lévő menedékházhoz, ott töltik az éjszakát, majd másnap egy újabb séta végén hazabuszoznak Bergenbe. Nina még aznap estére hivatalos volt egy szülinapi buliba, ezért mi ezt nem játszhattuk el, így az lett a vége, hogy egy darabig elkísértük a lányokat, aztán visszasétáltunk a parkolóba, és hazaautókáztunk. Mondanom sem kell, hogy esett az eső, szinte egész végig. Nagyon nem szakadt, csak úgy csendesen csordogált, viszont komoly szél társult a vízhez, aminek eredményeként úgy eláztunk mire visszaértünk a kocsihoz, mintha ruhástól úsztunk volna az utat szegélyező számtalan tó egyikében. A táj ugyan gyönyörű volt, de egyikünk sem érezte úgy, hogy ebben a csodás időban fényképezni volna kedve, szóval képekkel sajnos ezt a bejegyzést sem fogom tudni illusztrálni.

A hétvégém további része, és a hetem java egyébként csendesen telt. Kedden újra együtt ebédeltem Ninával egy remek török étkezdében, ami ráadásul még hihetetlenül olcsó is volt, minden más eddigi helyhez viszonyítva. Remekül megtaláltam vele az összhangot, igazán jókat tudunk beszélgetni, még a nyelvi korlátok ellenére is, ami pedig nagyon jól esik.

A hét elején kaptam egy szokatlan iwiw-es üzenetet. Egy srác keresett meg benne, aki épp Bergenbe készült, dolgozni, és szeretett volna néhány ismerettséget kötni, mielőtt belecsöppen az ismeretlenbe. Gyorsan kiderítettem, hogy Lillán keresztül szerzett munkát magának, és hogy itt is fogja meghúzni magát a Fantoftban egy darabig. Lilla kedden este utazott haza - nevezzük nevén a srácot - Peti pedig tegnap este érkezett meg ide. Úgy alakultak a dolgok, hogy végül Ádámmal ketten mi fogadtuk be egy időre Petit. Ádám szobájában húzza meg magát, amíg nem talál magának albérletet. Kíváncsi vagyok, hogy hogy fog menni az együttélés, és hogy egészen pontosan meddig is fog tartani, de a Fantoft magyarsága abban teljesen egységes, hogy bárki befogadja egy időre Petit, ha Ádám újra egy kis "magányra" vágyna.
Ez azt hiszem remekül jellemzi az itteni közösségben uralkodó baráti légkört, és felfogást.