Először azt gondoltam, hogy talán egy Stirlitz viccel kezdem majd ezt a bejegyzést, hiszen bennem ezekkel a sajátos humorú alkotásokkal forrt össze a "Tavasz 17 pillanata" kifejezés, amely kifejezés pedig a címadásban kisegített. Ezt a gondolatot azonban elvetettem, mert úgy érzem, hogy kevesen értékelnétek ezen viccek furcsa humorát annyira mint én, és egyébként is elég hosszú lesz ez a post ahhoz, hogy ne akarjam még egy viccel is borzolni az idegeiteket.
A legutóbbi bejegyzésem megalkotása óta jónéhány - eseményekben többé-kevésbé gazdag - nap telt el; ezen időszak történéseiből fogok szemezgetni.
Múlthét csütörtökön kellemes meglepetés/csalódás ért az egyik előadásomon. Ez az az előadás, amiről a kurzus felvétele után derült ki, hogy bevezető jelleggű kurzus, és semmi újat nem fogok rajta megtudni. Ehhez már csak úgy ráadásként jött a felismerés, hogy én vagyok az egyetlen az hallgató, aki nem beszél norvégul. Ezen tények ismeretében megegyeztem az előadóval, hogy elvégzem a tárgyat, mert a tanulmányi szerződésben benne van, de nyugodtan tarthatja norvég nyelven az előadásokat, mert az ábrákkal, és az órán használt programmal kiegészítve gond nélkül tudom követni.
Azóta viszont nem nagyon beszéltem vele, és kissé úgy éreztem, hogy rossz szemmel néz rám. Csütörtökön azonban az óra szünetében odajött hozzám, és megtudakolta, hogy biztosan jó-e így, és hogy tudom-e követni az előadást. Nagyon rendes volt, és nagyon jóindulatúnak bizonyult. Tényleg jól esett a dolog.
Korábban ez az előadó mutatott be egy másik professzornak, aki azt ígérte, hogy néhány héten belül - egy doktorandusszal karöltve - tanít nekem adatfeldolgozást. Nos a néhány hét már jócskán letelt, és mivel úgy váltam el akkor tőle, hogy én megadtam az e-mail címemet, hogy majd ő azon keres engem, érett bennem a gondolat, hogy esetleg megfeledkezett a dologról, ezért úgy döntöttem, hogy felkeresem. Kiderült aztán, hogy nem feledkezett meg rólam az úr, csak előbb a gép ment tönkre, amin a program fut, most meg külföldön van a fent említett doktorandusz. Remélem azért lesz valami a dologból még karácsony előtt, mert tényleg jól jönne egy kis ilyen irányú ismeretszerzés is.
A hétköznapok hátralevő részében nem esett igazából említésre méltó dolog, hétvégén viszont annál több...
Szombat reggel ébredtem rá, hogy bizony szeptember 20. nem vasárnapra esik, hanem szombatra. Egy ilyen felismerésnek általában az ember nem tulajdonít különösebb jelentőséget. Általában. Ebben az esetben viszont a dátum és a nap ilyetén formájú egybeesése azt jelentette, hogy Nina születésnapi bulija aznap este van, és nem másnap... Ajándék meg persze még sehol. Délelőtt elszaladtam a Vinmonopolet-ba. Norvégiában a sörnél töményebb alkoholos italokat erre a célra fenntartott állami boltokban forgalmaznak. Azzal a nem titkolt céllal tértem be ebbe az üzletbe, hogy magyar bort találjak, és ajándékozzak Ninának. Komoly kínálat volt francia, spanyol, olasz, portugál borokból, de magyar sajna csak néhány féle pihent a polcokon, és azokat is két kategóriába lehetett sorolni; azok, amikről még életemben nem hallottam, és nem éreztem megbízhatónak, illetve a Tokaji borok. No én az utóbbiból választottam, bár azért gondolkodtam rajta egy sort, mire rávettem magam, hogy a kasszához fáradjak a kiszemelt példánnyal...
Este elbattyogtam a Nina által megadott címre. A buli egy olyan épületben volt, ami diákok számára kínál lakásokat. Sok közös helyiséget láttam benn, így úgy írnám le igazából, mint egy kollégium, ahol nappalival, konyhával, fürdővel egybekötött szobákban lakhatnak a diákok. Nagyon hangulatos volt. Amikor odaértem, már voltak ott vagy tizen, mind Nina barátai, és épp valami kvízjátékot játszottak az x-boxon. Csatlakoztam hozzájuk, játszottunk pár partit, aztán a kvízről egy olyan játékra váltottak, amit leginkább a karaokehoz tudnék hasolnítani. Nagy vonalakban úgy zajlik, hogy szól a kiválasztott zeneszám, egy mikrofonba kell énekelni, és a gép aszerint ad pontokat, hogy mennyire pontosan találod el a dallamot. Ez ugye érezhetően nem testhezálló játék nekem, úgyhogy Espennek nem volt nehéz rávennie, hogy vele, és még két sráccel lemenjek az alagsorba ping-pongozni. Az elején még Nina is ott volt egy darabig, nagyon akart velem játszani egyet. Egyébként nem ügyetlen ehhez a játékhoz, el is tángált, de ez csak azért volt, mert nem hallgattam Espenre, aki pedig előre elmondta a nyerő taktikát; magas labdákat kell adni neki, mert azokat képtelen visszaadni. Espen ezen állítását aztán egy játszmában be is bizonyította...
Körülbelül egy órát tölthettünk el lenn, aztán felmentünk, vissza a többeikhez. Igazából az est hátralévő részében Espennel beszélgettem, amit csak Nina szakított meg időről időre. Nagyon aranyos volt, ahogy a Tokajitól becsípve pörgött, és aggodalmaskodott, hogy jól érezzük-e magunkat. 11 körül végül felkerekedtem, és hazasétáltam. Jó volt a beszélgetés, de nem akartam egész este Espen nyakán ülni, mást pedig nem nagyon ismertem a társaságból, amiben jól láthatóan megvoltak a kisebb klikkek, akik egymással diskuráltak. Mindent összevetve azért egy remek estét töltöttem el velük.
Vasárnap találkoztam Andival, az egyik felettem végzett geofizikus lánnyal, aki két hete kapott munkát itt, Bergenben. Beültünk egy olasz pizzériába, és beszélgettünk egy jót. Kicsit azért jól esett már személyesen is csevegni valakivel, akit az otthoni tanszékhez tudok kötni. Hiányzik az ottani légkör. Komoly dilemma lesz még számomra, hogy mit is kezdjek magammal, ha egyszer diplomát kapok a kezembe. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy egy doktorit szeretnék csinálni, de egyre bizonytalanabb abban, hogy hol. Hál' Istennek ezen még azért van időm gondolkodni.
A vasárnap délutánom aktív semmittevéssel telt el. Végre jelentéktelen apróságokon - hobbijaimon sikerült egy kicsit felidegelnem magam, de most azért sikeresen kordában tudtam tartani magamat; éppen csak nem volt valami hatalmas jókedvem.
A hétfőimet nem tudom hogy fogom kibírni. Ez a reggel nyolcas órakezdés még otthon is nehezemre esik, pedig ott negyed óra séta az egyetem, itt viszont ha nem indulok el a busz felé egy órával kezdés előtt, akkor biztosan elkések. A metróépítés miatt a város úthálózata a reggeli, és a délutáni csúcs idején finoman szólva is túlterhelt, és ehhez már csak úgy mellékesen adódnak hozzá az olyan apróságok, hogy egyes buszvezetők előszeretettel teszik ki a buszra a "megtelt" jelzést, és hajtanak el a megálló mellett...
Úgy terveztem, hogy hétfőn délután felmegyek a Fløyenre, és megveszem anyunak azt a sapkát, amiért rágja fülemet, már persze csak ha lehet még kapni egyáltalán. Ennek keresztbetett az az apró tény, hogy kora délután a felhőalap körülbelül 200 méteren lehetett Bergen körzetében... Estére persze teljesen kitisztult az idő, és végül csillagfényes éjszakába haljott át. Nagy meglepetésemre a tiszta idő kitartott keddig, s mi több még e sorok írása közben is látni az égen a csillagokat. Így aztán ma nem volt más hátra, mint előre alapon, előadás után felbandukoltam a Fløyenre. Meglepetésemre még így hétköznap kora délután is nagyon sok emberrel találkoztam felfelé menet. Különösen sok volt a babakocsit toló kismama, igaz nemelyikről meggyőződésem, hogy inkább nagymama volt... Egészen furcsa, hogy itt egészen idős, gyerekeket is babakocsiban tologatnak a szülők.
Ami a sapkát illeti - anyukám el kell hogy keserítselek - tűvé tettem érte az üzletet, de már egy darabot sem találtam belőle. Igaz a szezon annyira a végéhez közeledik, hogy a korábban készített fotókon látható nagy trollt is elvitték már fentről, kitudja hová...
A bolt szigorú átvizsgálása után sütkéreztem egyet a napon, majd visszasétáltam a városba.
Bergenben, a buszpályaudvar melletti bevásárló központban nagybevásárlást tartottam az elektronikai üzletben. Ennek az a szomorú apropoja, hogy erősen gyengélkedik az mp3 lejátszóm, és félek, hogy idővel meg fogja adni magát. Ez különösen azért kellemetlen hír számomra, mert mintegy 40 GB zenét tárolok rajta, aminek viszont komoly hányadáról még nincs háttérmentésem. Részben ezért, részben pedig a torrent-felhasználói pályafutásom kezdetét (köszi a segítséget Zsolti) fémjelző filmek kiírásának okán nagyobb mennyiségű dvd-t, és egy dvd-mappát vásároltam.
A Fantoftba visszatérve ismét átadtam magamat a jóleső aktív semmittevésnek, minek kiteljesedése ebben a bejegyzésben testesül meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése