Szép álmokat!

Az előző két éjszakám remekül sikerült. Rászokni látszom az egy sörös estékre a Klubban. Hogy hogy tudom megállni a másodikat? Egyszerűen nem viszek le magammal elég pénzt rá. Ez így meglehetősen költséghatékony megoldásnak bizonyult, főleg ha azt vesszük, hogy nem is megyek le minden este, szóval igyekszem tartani magam ehhez a rendhez. Csütörtök este az egy söröm mellett egy nagyon jót beszélgettem Katival (ha esetleg nem emlékezne valaki, ő az egyik magyar jogász leányzó). Éjfél felé söröm fogytán és kissé megfáradtan a szobám felé vettem az irányt. Tettem-vettem, fogat mostam, lefeküdtem, majd újra felkeltem, felöltöztem, és lementem az épület elé.

De miért is tettem ezt? Valahol drága Fantoftomban az egyik tűzjelző füstöt szimatolt. Ennek következménye képpen a tömb minden szobájában megszólalt, a második világháborúban rendszeresített légoltalmi szirénákat meghazudtoló hangerővel egy-egy riasztó. Ehhez már csak amolyan bónuszként társult a folyosókon elhelyezett, ugyancsak ipari teljesítményű iskolacsengők rikácsolása.

Ez egy remek rendszer abban az esetben, ha tűz van, mert az ember hajlamos azt gondolni, hogy "úgyis megint téves riasztás, minek mozduljak meg" és ezzel a gondolattal nyugodtan a másik oldalára fordulva egyszer bizony ropogósra sül. Nem így ennél a rendszernél, hiszen riasztás esetén képtelenség megmaradni a szobában maradandó halláskárosodás nélkül. Persze a gond csak az, hogy ha valaki éjjel egy körül erősen illuminált állapotban a szobájában szivarozik, az is magaután vonja a teljes épület kiürülését.

Semmi gond, a tűzoltók kijöttek, konstatálták, hogy téves riasztás, kikapcsolták a riasztót, és végre mindenki nyugovóra térhetett. Van ilyen - mondhatnánk - a biztonságnak ára van. Nem véletlenül beszéltem azonban a történet elején két remek éjszakáról...

Tegnap éjjel nagy buli volt a klubban. '70-'80-as évek diszkó slágerei, jelmezek, tánc és alkohol minden mennyiségben. Én nehezen oldódtam fel, mert elég semmilyen hangulatban vágtam neki az estének, de végül csak táncoltam néhány órát, és negyed három körül; záráskor hagytam el a terepet. Szobámba érve hedonista módon újfent a nyugodalmas alvást tűztem ki célomul. Persze semmi érdekes nem lenne abban, ha ezt a célt minden zökkenőtől mentesen el tudtam volna érni...
Fél háromkor drága vadászkopó szimatú füstérzékelő rendszerünk valamelyik szobában megint rendellenességet vélt felfedezni. Ennek örömére újra csak az épület előtt kötöttünk ki, amíg meg nem érkezett a már-már jól megszokott tűzoltó autó. A procedúra a szokásos; tűzoltók autóból ki, épületbe be, a gyanús szoba felkeresése után pedig, mivel tűz persze megint nincs tűzjelző kikapcsolása, szobák újra benépesítése.

Meglehetősen dühítő volt az eset, főleg hogy két napon belül ez már a második volt. Az egészre különös képpen azért vagyok mérges, mert pont a napokban kellett elvégezni egy internetes tanfolyamot arról, hogy hogyan kell "hatástalanítani" a riasztót, ha mondjuk történetesen véletlenül megpörkölted a falábadat, és attól indult be a tűzjelző. Ehhez még társult egy gyorstalpaló folyosói oktatás is minden lépcsőházban, amit a helyi diákönkormányzat tagjai tartottak; szépen megmutogatták, hogy mit is kell tenni, hogy ne rohangáljanak ide fölöslegesen a tűzoltók nap mint nap. A rendszer szuper, de valaki mégsem tudta használni, mert a fent említett esetekben mindkétszer a tűzoltóknak kellett kikapcsolniuk a szirénákat.

Minden esetre a riasztók elnémulása után szépen fölbattyogtunk a nyolcadikra - a liftünk természetesen megint elromlott, a héten már kitudja hanyadszor - és újra nyugovóra tértünk. A gond csak az, hogy negyed hatkor már megint azon kaptam magam, hogy az épület előtt szobrozok egy csomó sorstársammal, mert bizony az éjszaka folyamán másodszor is beriasztott az egyik füstjelző, és valamivel több mint 24 órán belül harmadszor is ki kellett szállniuk a tűzoltóknak, mert persze a fent említett füstjelző tulajdonosának nem sikerült azt a bizonyos "piros gomb - szellőztetés - zöld gomb" mozzanatsort eljátszani...

És nem is az egyszeri diákok helyzete a legrosszabb ilyenkor, hanem azoké az itt tanuló külföldieké, akik hozták magukkal a feleségüket, és a gyermeküket-gyermekeiket...
Nagyon remélem, hogy a jövőben még finomodik a helyzet, mert ez hosszú távon elég dühítő lesz így...