Barkács

Kellékek:
- 1 db fa dohányzóasztal
- Színes karton
- 1 db Olló
- 1 db Ceruza
- 1 db Vonalzó
- 1 doboz Rajzszeg
- Bluetech (opcionál)
- Idő

Előtte:

Utána:

(a képminőségért elnézést, a fényviszonyok elég messze állnak a jótól és most nem volt hangulatom sokat vacakolni a beállításokkal)

körkérdés

A következő néhány képet ma készítettem a közös konyhában. A kérdés:

Mire szolgál a képterek túlnyomó döbbségét kitöltő ojjektum?

Válaszokat kommentben várom, az első helyes megfejtő naaagy ajándékot nyer. (Részleteket nem írok, mert még én sem tudom, mi lesz a naaagy ajándék)

Most pedig következzenek a képek:





(akinek neadj Isten elkottyintottam volna a helyes megfejtést az elmúlt néhány napban, az kérem legyen etikus és hagyja a többieket gondolkodni)

Hazaaa

Jelentem ma foglaltam repülőjegyeket. November 17-én Grenobleba utazom a társ-témavezetőmhöz Ritske-vel egy néhány napos projekt-megbeszélésre. Onnan Amszterdamon keresztül 20-án éjszaka Budapestre repülök. 21-én reggel hazautazom, és csak 22-én, vasárnap késő estétől leszek Pesten, szerda reggelig. Akkor indulok vissza Amszterdamon keresztül Bergenbe. Azt még nem tudom pontosan, hogy milyen is lesz az időbeosztásom (persze nyílván sűrű), de addig még van idő tervezgetni =)

Életjel

Nem vesztem ám el. Sőt!

Sötétben

Tegnap úgy döntöttem, hogy este fölmászom a Fløyenre és megpróbálok éjszakai városképet fotózni. Jó kilátást biztosító helyekben nem volt hiány és a gorrilapod is hasznos dolog, csak annyi a baja, hogy rövidke szegény, és bizony az olyan pontokra már nagyon kellett vadászni, ahol a gépet a földre vagy a korlátra téve nem lógtak be a fák. Azért az alábbi négy kép mutatja, hogy a feladatot hellyel-közzel sikeresen megoldottam és bizony a látvány sem volt kutya =)

Løvstakken

Péntek óta meglepően jó idő uralkodik Bergen környékén. Egy picit ugyan hűvös van, de tiszta, napos idő, ami - lássuk be - ajándék ezen a vidéken. Ennek megfelelően péntek és ma is gyalog voltam egyetemen (ami azért több mint 5 km a Fantofttól), szombaton pedig nekiveselkedtem a Løvstakken-nek.

Azt hiszem, hogy sikerült megtalálnom a legrövidebb utat, igaz ebben sokat segített az is, hogy egy jó darabon közvetlenül előttem kapaszkodott fölfelé egy jó helyismerettel rendelkező hapsi is. Ami még meglepőbb, hogy sikerült ugyan azon az úton le is jönnöm - ez még eddig sosem fordult elő velem =)

Fölfelé menet eljátszottam a gondolattal, hogy mi lett volna, ha inkább a koliban hagyom a nagykabátott, de aztán ahogy kiértem a fák takarásából tudtam, hogy jó döntést hoztam, amikor beöltözve indultam el, mert azért meglepően erős, hideg szél fújt. Nagyjából másfél óra alatt sikerült felérnem és egy újabb óra volt, amíg visszajutottam a koliba. A kettő között megebédeltem a hegytetőn, és megpróbáltam valami panorámaképhez alapanyagot gyártani. Ma eljutottam odáig, hogy összevágtam és összetűztem a képeket, több-kevesebb sikerrel.

Íme az eredmény (tudom, van hova fejlődni bőven és ha nem lennék ilyen lusta, akkor talán még próbálkoznék is további szépítgetéssel, de ma mindenkinek ennyivel kell beérni):

naptár

Az egyetemi szobám jelenlegi legékesebb dísze egy naptár, amelyet az előző lakó után maradt itt. Ennek a képeit szeretném most közzé tenni, minden további kommentár nélkül. (senki ne számítson kirobbanóan jó minőségű felvételekre, mert elég sebtében készültek, viszonylag rossz fényviszonyok között)

csip csup

Nem történik mostanság semmi igazán izgalmas, de egy-két apróságról azért most majd körítek ide egy Háború és Békét...

Egyelőre úgy fest, hogy november 20. és 25. között otthon leszek, előtte nem túl valószínű. Ennek az az egyszerű oka, hogy az első rendes fizetésem 12-én érkezik meg az új norvég(!) bankszámlámra, amihez egyáltalán nem biztos, hogy lesz már akkor kártyám (nomeg a karácsony környéki jegyáraktól úgy felszaladt a vérnyomásom, hogy azóta egy egész CIA akciócsoport elemzi az egyik kémműholdjuk által regisztrált rejtélyes jelenséget, szóval bármennyire fáj is, lehet, hogy inkább arra kellene spórolnom).

Tegnap igényeltem egy Visa kártyát, de már este ott pihent a postafiókomban az e-mail, hogy visszadobták az igénylésemet. Ezzel persze semmi gond nem lett volna, ha leírják, hogy miért nem kaphatok kártyát, amit viszont nem tettek meg. Ma újra a bankban kezdtem - már persze csak az után, hogy a hajnali 10 órakkor(!) nyitó Fantoft-recepción meghosszabbítottam a december 31-vel lejáró bérleti szerződésemet.
Megtudakoltam az amúgy nagyon kedves, aranyos és segítőkész hölgytől, hogy akkor most egészen pontosan mi is történt ezzel a kártyaigényléssel. A hölgy nagy szemekkel nézett rám, aztán felemelte a kagylót, majd néhány perc telefonálás után közölte, hogy a rendszernek nem sikerült összekapcsolnia az igénylésben megadott nevet - tudniillik Erdos Zoltan - a számlám és az adószámom mellett szereplő névvel ami egészen pontosan úgy fest, hogy Erdös Zoltan.

Szépen megígérte a hölgy, hogy megpróbálják mihamarabb kiképezni a rendszert erre a komoly karakterfelismerési feladatra és ha megvannak vele, akkor majd jelez nekem. Délutánra ez a jelzés meg is érkezett egy e-mail és egy nem fogadott hívás formájában, szóval holnap újra a bankban indul a napom; a héten már harmadszor, pedig még csak szerda lesz...

Hogy visszakanyarodjak a bejegyzés elejére; még nem tökéletesen kiforrott, hogy hogyan is fogok hazajutni november végén, mert 17. és 20. között Grenoble-ban vendégeskedem majd Peter van der Beek-nél (társtémavezetőm) Ritske esetleg Jean Braun, valamint egy Hugh Sinclair nevű edingburghi illetőségű prof társaságában. Most úgy tűnik, hogy onnen először vissza kell jönnöm Bergenban és majd csak innen indulhatok újra útnak (másként nehéz lenne szétválasztani, hogy mit is fizet a projekt és mit nem). Maradjunk annyiban, hogy ezen a kérdésen még dolgozom.

Hétfőn sikerült beszereznem egy csodás Nokia készüléket egy Chess Contact Global kártya társaságában. Ennek az a sajátos tulajdonsága, hogy Chess hálózaton belül a hívások ingyenesek, míg magyarországi vezetékes telefonszámok potom 30 Forintos percdíjjal (és 15 Forintos kapcsolási díjjal) hívhatók. A ketyerét még nagyon szokom, de a Motorola után a Nokia nehéz eset (mellesleg Motorola készüléket egész Norvégiában nem lehet kapni...).

Ma egyébként az egyetemi büfében megpillantottam egy régi centrifugához hasonló szerkezetet, ami valójában a leves melegentartására szolgál. Nem is maga az edény volt az, ami meglepett, hanem a rajta látható Gulash felirat. Nem mertem megkóstolni (nem is volt olyan nagyon olcsó, meg volt is kajám), de Vaneeda vett belőle és színre meglepően hasonló volt a gulyáshoz. Illata persze nem nagyon volt, és gyanítom, hogy íze sem sok, de Vaneeda csak annyit mondott, hogy nem tudja, hogy milyennek kellene lennie a gulyásnak, de nem olyan rossz amit elétettek.

Nyomtatni még mindig nem tudok az egyetemen, de cserébe legalább a rendszergazda eltűnt, így segítséget sem tudok kérni a probléma megoldásában... Jobb híján mindig Suzon-nak küldöm át a cikkeket és ő kinyomtatja nekem őket. Egyébként ma felfedeztem, hogy a tanszék gyakorlatilag mindenféle irodaszert szolgáltat a dolgozóknak, csak fel kell menni és egy külön erre berendezett szobából össze kell szedni, amire szükséged van. Ez nagyon kényelmes, mert így legalább nem kell elmászkálnom boltba mindenféle íróeszközöket, papírokat, meg mappákat vásárolni.

Csip csup mesékből mára talán már elég is lesz mindenkinek =)

Táska-mizéria

Úgy tűnik, hogy sikerült a végére érnem a táska-mizériának. Ma meguntam a várakozást és kimentem a reptérre (átszállásos-trükközéssel is 90 koronámba került, merthát az is megérne egy misét, hogy a városból a reptérre, csak a Flybuss visz ki...). Ezúttal két másik hölgy ült az ablakoknál, akik kifejezetten kedvesek és segítőkészek voltak (most az a legutóbb általam annyira hiányolt sajnálkozás is megvolt :). Nagy nehezen sikerült kideríteni, hogy pénteken reggel megpróbáltak a kézbesítők elérni engem (amit én azért titkon kicsit kétlek) és mivel nem sikerült, ezért azt az ilyenkor bevett szokást választották, hogy leadták a Fantoft recepcióján a cuccot. Ők azt gondolták, hogy majd a recepciósok kapcsolatba lépnek velem és tudatják, hogy megérkezett a csomagom, így a maguk részéről lezártnak tekintették az ügyet.
Nekem eszembe sem jutott, hogy a recepción (ami egyébként csak hétköznap van nyitva, és akkor is csak 9:00 és 15:00 között) keressem a táskát, az ott szorgoskodó hölgyekben meg fel sem merült, hogy valahogy megpróbáljanak értesíteni. Ez az igazi csapatmunka :)
A táska egyébként ép, úgy fest, hogy a lakaton kívül semmi sem hiányzik belőle...

Aussoisból Bergenbe

Az utolsó napon, a délelőtti előadások között naaagy közös fotózkodás volt, állítólag egyszer majd el is jut hozzám a kép, és akkor talán közlöm is itt. Maguk az előadások talán ezen a napon sikerültek a leggyengébben, egy fiatal srác volt az előadó a Zürich-i Egyetemről és kicsit érződött rajta, hogy azért tapasztalat terén nagyon nem egy kategória a korábbi három beszélővel, de még így is teljesen rendben volt a dolog. Dél körül elköltöttük az utolsó közös ebédünket, majd az emberek kezdtek szépen lassan hazaszivárogni. Ritske ebéd után gyorsan elviharzott, mert 6 körül indult a gépe Genovából, és addig még le kellett tennie a bérelt kocsit. A két Silke is hamar elindult hazafelé, mert rájuk meg még egy 11 órás autóút várt Bonnba, ami nyílván nem egy kellemes dolog. Még amíg nagyjából együtt volt a "társaság" addig megegyeztünk, hogy igyekszünk tartani a kapcsolatot és ha valamelyikünk lát egy jó nyári egyetemet, workshop-ot, vagy konferenciát, akkor értesíti a többieket a nagy lehetőségről :)

Mivel viszonylag sokunknak még volt két órája az indulásig, ezért úgy döntöttünk páran - Matt, Laura (Oxford) és Becky (Santa Barbara) Xuhua (Matt szobatársa, Pensylvania) - hogy elmegyünk sétálni egyet a környékre. José is velünk tartott, aki innen Olaszországba igyekezett, egy három nappal később megrendezésre kerülő rövidkurzusra, és ha már volt három napja, hát úgy döntött, hogy hátizsákkal, gyalog vág neki az útnak. Imádom azt a figurát, hihetetlen rendes és nagyon értelmes srác. Amikor elvált tőlünk és megindult az olasz határ felé, akkor felajánlotta, hogy ha Mendosa-ban járok, akkor jelezzek, mert mindig van egy üres szobájuk a vendégeknek :)

A séta után még maradt idő, és ping-pongoztam egyet Alena-val az orosz lánnyal, aki valami úton módon az egyik párizsi egyetem, és a novoszibirszki egyetem között lavírozva írja a PhDját és épp Brazíliából érkezett, merthogy az a tématerülete... Egyébknét Alena roppant érdekes lány, nagyon hirtelen, nagyon pörög és sose nyugszik le egy másodpercre sem.

Két kisbuszt töltött meg az a csoport, amely Modanebe igyekezett elcsípni a 16:24-es Chambery felé tartó vonatot. Ezen a vonaton aztán nagyon jót beszélgettem Laurával Mattel és Beckyvel. Chamberyben először Laura szállt vonatra, Lyon felé, majd Matték Genova felé. Hogy mennyire kicsi a világ, azt remekül jellemzi, hogy a peronon megfordulva szembetaláltam magam Rózával, aki szintén a genovai vonatra várt :) Nagyon meg lepődtem, merthát lássuk be elég lehetetlen helyen találkoztunk, de kifejezetten örültem is neki, ám :D

Chamberyből csak Alena és Cécile (egy fiatal francia kutatónő) jött ugyan azzal a vonattal, amivel én. Ahogy már a vonaton beszélgettünk Alena-val angolul, egy francia bácsi togyogott el mellettünk a büfé felé és nagyon fel volt dobva, hogy angol nyelvet hall. Visszafelé pedig haladtában pedig Edgar Allen Poe-t szavalt nekünk eredetiben. Egészen furcsa volt, mert eddig az volt a tapasztalatom, hogy a franciák többsége nem szeret idegennyelven beszélni és ha egy külföldi netán megpróbálna franciául hozzájuk szólni, akkor ha nem tetszik az illető akcentusa, kelletlenül mégis inkább angolra váltanak...

Az utolsó egy órára csatlakozott hozzánk Cécile (egy másik kocsiba szólt az eredeti helyjegye és mivel pénteken hat órát kellett neki tartania az egyetemen, ezért amíg bírta a laptopja szuflával, addig dolgozott inkább) és beültünk egy kávéra a büfékocsiba. Egészen érdekes beszélgetés kerekedett; többnyire a tudományos élet árnyoldalairól volt szó, a kutatócsoportok közötti versenyekről, a lobbikról, a kutatási alapokból elnyerhető pénzekért folyó harcokról. Menet közben időről időre eszembe jutott a PhD-comics.

Párizsban a Gare De Lyon-ra negyedóra késéssel érkezett a vonat és már ott várt rám Förk meglepetésként Eszti és egy üveg bor társaságában. Fel is mentünk hozzá - út közben beszerezve egy újabb üveg bort - és hajnal háromig nem is szabadult tőlünk =) Innen már gyalog mentünk át Förkhöz - négyre rögtön ott is voltunk - és hamar nyugovóra tértünk. Másnap reggel újra könnyes búcsút vettem Förktől, ezúttal a metrólejárónál, és nekivágtam az útnak a Charles De Gaulle felé, ahonnan a gépem indult Amszerdamon keresztül haza.

A De Gaulle-ig az út rendben volt, majd a check-in is simán ment. A csomagomat Bergenig checkolták be, azaz Amszterdamban nem kellett újra fölvenni, majd megint leadni. Az eredeti terv szerint a gépem (Air France) az F35ös kaputól indult volna, de menet közben egy ott tevékenykedő hölgy jelezte, hogy változás van, és az F24-es kapun kell beszélni. A beszállás már maga egy vicc volt. Felültettek minket egy buszra, amivel több mint tíz percen keresztül sétakocsikáztunk a reptéren. Már épp azon gondolkodtam, hogy repülő helyett busszal visznek át Amszterdamba, amikor megálltunk végre az Isten háta mögött egy repülő mellett. Meglepő módon a repülőre már egy másik buszból szálltak felfelé az utasok, de semmi gond! A kísérő hölgy mindenkit leterelt a repülőről, aki addig fölszállt rá, vissza a másik buszra (amire egyébként az volt írva, hogy Tunis...) és elkezdett minket tíz fős csoportokban fölengedni. Itt már mindenki röhögött kínjában.

Amszterdamban minden egészen zökkenőmentesen ment. Az egyetlen vicces dolog az volt, hogy ezúttal ugyan a beszállófolyosó vége rögtön a repülőbe nyílt, és nem egy buszba, de a repülővel 10-12 percen keresztül gurultunk, mire megtaláltuk a felszálló pályát. Ami furcsa volt számomra, hogy még nem nagyon volt olyan utazásom, ahol sok üres szék lett volna a gépen, de ezúttal már a Párizs-Amszterdam járaton is voltak árválkodó helyek, míg az Amszterdam-Bergen úton a 180 helyből jó ha 50-et feltöltöttek... Egy fickó el is nyúlt egy széksorban iPod-val a fején és úgy elaludt, hogy amikor az út vége előtt fél órával enyhe turbulenciára hivatkozva a pilóta bekapcsolta a "biztonsági öveket bekapcsolni" jelzést, akkor két stewardess sem volt képes felébreszteni őt, pedig rázogatták, bökdösték, beszéltek hozzá, éppen csak meg nem csikolták :)

A fekete leves aztán leszállás után jött... Többen jöttünk Párizsból, ugyanazzal a géppel és úgy fest, hogy egyikünk csomagja sem érkezett meg Bergenbe. Régen voltam már ilyen dühös, furcsán is néztek rám az emberek, amikor folytottan, magyarul szitkozódtam magamban a reklamációs sorban állva. A törölközőm, a tisztasági felszerelésem, a takaróm, a bicskám, a legjobb ruháim, a fehérneműm igen nagy hányada, a papucsom; finoman szólva sem kényelmes helyzet. A hölgy a pultnál nagyon kedves volt, de az adott pillanatban olyan jól esett volna, ha ő, mint annak a vállalatnak a képviselője, aki engem ilyen kényelmetlen helyzetbe hozott, legalább annyit mond, hogy "sajnálom", vagy hogy "elnézést a kényelmetlenségért". Én tisztában vagyok vele és akkor is tudtam, hogy ez abszolút nem az ő hibája, de akkor nagyon jól esett volna ez a kis apróság. Azt mondta, hogy a táskámat másnap (péntek) reggel kihozzák nekem a Fantoftba. Ennek örömére én írtam egy levelet még aznap este Ritske-nek, hogy késve megyek, mert a csomagomra várok, ami aztán a mai napig nem érkezett meg. Azóta próbáltam hívni őket számtalanszor, de a telefont még véletlenül sem veszik fel és mivel nem olcsó mulatság kimenni a reptérre, ezért azt meg tényleg csak a legvégső esetre tartogatom. Már egészen beletörődtem a helyzetbe. Holnap reggel a reptéren kezdek és nagyon remélem, hogy végre akkor hiánytalanul megkapom a dolgaimat, mert kényelmetlen dolog egy vékony ágytakaróval takarózni, zuhanyzás után kis törölközőben szárítkózni és már a borotválatlanságot is kezdem nagyon unni...

Kissé talán lelombozóan hat a bejegyzés vége, úgyhogy úgy érzem fontos megjegyezzem, hogy egyébiránt tényleg nagyon jó volt a kiruccanás, nagyon hálás vagyok Förknek és Esztinek a vendéglátásért és a hangulatom sem olyan borzalmas ám =)