A húsvét hétfőt kissé álmos nyugalomban töltöttük, piros tojás nélkül, tűzoltófecskendővel locsolkodó szomszédokkal (és csuromvizes folyosóval) és meglehetősen szürke idővel. Ha húsvéti sonka és locsoló nem is akadt sok (egy azért mindenképpen =P), legalább megpróbáltunk kalácsot csinálni, ami igen látványos,

de kevésbé ízletes eredményben csúcsosodott ki. Sajnos az élesztőnk nem úgy szuperált, ahogy azt szerettük volna, úgyhogy a kalács másnap este végül a közeli kistó kacsaállományának gyomrában végezte... (Nagyon hálásnak tűntek...)
Miután nagy nehezen felébredtünk és összeszedtük magunkat, úgy döntöttünk, hogy mégis kirándulunk egy rövidet és meg is céloztuk a legközelebbi 525-ös buszt, mely elvitt minket a nem-is-olyan-messzi Mildébe.

Kb. 45 percig bámészkodhattunk az ablakon kifelé, szemlélve a bájos norvég vidéket, aztán megérkeztünk a környék legnagyobb arborétumába. Szerencsére az egész terület nyitott, így mindenféle jegy és felügyelet nélkül lehet sétálni, vagy akár futni, egyes utakon még kerékpározni is. Mi is nyakunkba vettük tehát a dimbeket és dombokat és nekiálltunk felfedezni a több hektárnyi területet.
A zöld mohaszőnyeggel borított erdő mellett azért is különleges hely ez, mert a központi részen található Norvégia legnagyobb rózsa és rododendron (vagy ahogy Tigris mondaná: Zsebidendron) gyűjteménye, minden lépésnél különböző fajta kis- vagy nagylevelű, világos- vagy egészen haragoszöld bokrok mellett sétálhatsz.
A nagyobb és izgalmasabb rész persze a vadregényes fenyves, luccal, jegenye- és vörösfenyővel és vastag és puha mohaszőnyeggel, ami nagy zöld takaróként terül el a fák alatt. A magyar mohászok egyenest megőrülnének a helyért - ezen a tenyérnyi területen valószínűleg van annyi tőzegmoha, mint kicsiny országunk egész területén.
Ha esetleg paranoid félelmed támad valami yeti-félétől, és kimerészkedsz a tengerpartra, kis sziklákkal tarkított öblökre találhatsz, apró és színes házakkal.



A sziklákon olykor madarak időznek - ezerféle-fajta sirály és egyéb tápp meg esetleg ilyesfélék:
A norvég tengerpart egyébként egy vicces fogalom, legalábbis Eva, Zoli norvég tanárnője szerint: a tengerpartot, akármilyen kis partszakaszt sem szokás lekeríteni, kisajátítani. A tengerpart mindenkié, és bátran végigsétálhatsz rajta akkor is, ha az történetesen úgy néz ki, mintha egy ház hátsó kertjének része lenne.
Hátsó kertet ugyan nem találtunk, de valami igazán gyanúsat igen: ha valaki valaha azt mondja, hogy az Északi-tenger nem fürdésre való, hát ne higgyetek neki, a bizonyítékok megcáfolják az efféle kijelentéseket...
Mivel elég későn indultunk és a buszok csak két óránként jártak, nem is tudtuk bejárni az egész területet. Mindenképpen vissza kell még jönnünk, megnézni a virágzó zsebidendronokat, felfedezni a kimaradt ösvényeket és készíteninéhány képet napsütésben is...
de kevésbé ízletes eredményben csúcsosodott ki. Sajnos az élesztőnk nem úgy szuperált, ahogy azt szerettük volna, úgyhogy a kalács másnap este végül a közeli kistó kacsaállományának gyomrában végezte... (Nagyon hálásnak tűntek...)
Miután nagy nehezen felébredtünk és összeszedtük magunkat, úgy döntöttünk, hogy mégis kirándulunk egy rövidet és meg is céloztuk a legközelebbi 525-ös buszt, mely elvitt minket a nem-is-olyan-messzi Mildébe.

Kb. 45 percig bámészkodhattunk az ablakon kifelé, szemlélve a bájos norvég vidéket, aztán megérkeztünk a környék legnagyobb arborétumába. Szerencsére az egész terület nyitott, így mindenféle jegy és felügyelet nélkül lehet sétálni, vagy akár futni, egyes utakon még kerékpározni is. Mi is nyakunkba vettük tehát a dimbeket és dombokat és nekiálltunk felfedezni a több hektárnyi területet.
A zöld mohaszőnyeggel borított erdő mellett azért is különleges hely ez, mert a központi részen található Norvégia legnagyobb rózsa és rododendron (vagy ahogy Tigris mondaná: Zsebidendron) gyűjteménye, minden lépésnél különböző fajta kis- vagy nagylevelű, világos- vagy egészen haragoszöld bokrok mellett sétálhatsz.
A nagyobb és izgalmasabb rész persze a vadregényes fenyves, luccal, jegenye- és vörösfenyővel és vastag és puha mohaszőnyeggel, ami nagy zöld takaróként terül el a fák alatt. A magyar mohászok egyenest megőrülnének a helyért - ezen a tenyérnyi területen valószínűleg van annyi tőzegmoha, mint kicsiny országunk egész területén.
Ha esetleg paranoid félelmed támad valami yeti-félétől, és kimerészkedsz a tengerpartra, kis sziklákkal tarkított öblökre találhatsz, apró és színes házakkal.
A sziklákon olykor madarak időznek - ezerféle-fajta sirály és egyéb tápp meg esetleg ilyesfélék:
A norvég tengerpart egyébként egy vicces fogalom, legalábbis Eva, Zoli norvég tanárnője szerint: a tengerpartot, akármilyen kis partszakaszt sem szokás lekeríteni, kisajátítani. A tengerpart mindenkié, és bátran végigsétálhatsz rajta akkor is, ha az történetesen úgy néz ki, mintha egy ház hátsó kertjének része lenne.
Hátsó kertet ugyan nem találtunk, de valami igazán gyanúsat igen: ha valaki valaha azt mondja, hogy az Északi-tenger nem fürdésre való, hát ne higgyetek neki, a bizonyítékok megcáfolják az efféle kijelentéseket...
Mivel elég későn indultunk és a buszok csak két óránként jártak, nem is tudtuk bejárni az egész területet. Mindenképpen vissza kell még jönnünk, megnézni a virágzó zsebidendronokat, felfedezni a kimaradt ösvényeket és készíteninéhány képet napsütésben is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése