Projekt megbeszélés Grenoble-ban

November 17. és 20. között egy rövid, ámde annál töményebb, és produktívabb megbeszélésre utaztam Ritskével, a témavezetőmmel, Grenoble-ba, itt dolgozik ugyanis az egyik társtémavezetőm, Peter van der Beek, aki az eddigek alapján egy halkszavú, megfontolt, éleseszű fickó és Jean Braun egy igazán lebilincselő alak, akinek a lelkén szárad többek között a PeCube, a Cascade, és a DOUAR nevű kódok megalkotása, amelyek közül az első kettőt a következő évben én is használni fogom majd.

17-én éjjel egy óra késéssel érkeztünk meg Lyonba (AirFrance), de Ritske számított rá és eleve a reptéri hotelben foglalt szobákat erre az éjszakára. (Egyébként, hogy minden alkalommal Ritske volt az utolsó, aki megérkezett a géphez, az első aki elővette a laptopját, és az utolsó, aki leszállás előtt végre hajlandó volt eltenni azt. Hihehetlen ez az ember - akármilyen körülmények között képes dolgozni...)
Mondanom sem kell, hogy bizony az általa foglalt szobák nem abba az árkategóriába estek, amilyenekhez pedagógus szülőkkel és két testvérrel megáldott, törődött, magyar egyetemista lelkem szokott. Az ágyam egyik végéről alig láttam el a másikig, a síkképernyős TV-t ha lefektetve lelógott volna egy csócsó-asztalról, és persze jutott hely a minibár alatt egy személyi széfnek is. A biztosítékot viszont az verte ki nálam, amikor felfedeztem a fürdőszobában, a wc-csésze mellett gondosan elhelyezett UTP-aljzatot...

Másnap hajnalban, egy gyors reggeli után felpattantunk egy buszra Grenoble felé, és kb 2 órával később már meg is érkeztünk ebbe a festői szépségű városba. A busz-pályaudvaron már ott várt ránk Jean Braun, akivel együtt innen egyből az egyetemre mentünk, merthát első a munka.
A nap naaagy BrainStorminggal (aki tud erre szép magyar kifejezést, kérem kommentelje be ide, mert én egyszerűen nem találok, pedig nagyon szeretnék) kezdődött, kb óránként egy kávészünettel megszakítva (kávét a franciák sem tudnak főzni), délben ebédszünet (az nem derült ki számomra, hogy van-e a közelben emberi árakkal megáldott menzaszerűség, de azt már tudom, hogy ha drágán akarok kajálni, akkor hová menjek), majd még egy adag BrainStorming, újabb kávészünetekkel tűzdelve.
Volt szerencsém megismerkedni Charlotte-al, Peter egyik PhD-diákjával, aki szintén ebben a projektben szorgoskodik, immár egy éve, és aki azzal büszkélkedhet, hogy nap mint nap meglátogatja az ablakában egy mókus, akit ezen alkalmakkor mindig kenyérrel fogad =)

A kapmusz egyébként viszonylag nagy területen fekszik, és rengeteg fa és zöld terület van az épületek között. A tökéletes, tavaszi időjárás ezt méginkább kiemelte számomra.
Első este - miután beköltözködtünk az előzőhöz kísértetiesen hasonló színvonalú és elrendezésű szállodai szobáinkba - Jean-nal és Ritske-vel elmentünk vacsorázni egyet. Mondanom sem kell, a vacsora végeztével megint mélyen a zsebembe kellett nyúlnom, de azt azért el kell ismerni, hogy egy színvonalas, hangulatos helyen, nagyon finom étket tettek elébünk, és a bor is csak francia volt, nah =)

Ez az este egyébként arról nevezetes még, hogy valahol messze-messze, Szudánban, 30000 egyiptomi és algér szurkoló, és 15000 szudáni rendfenntartó szemei láttára, Szudán kiharcolta továbbjutását a 2010-es futball VB-re. Az utolsó forduló előtt Algéria továbbjutásra állt csoportjából, csak egy két gólosnál nagyobb vereséget kellett volna elkerülniük. Ennek örömére az algér szurkolók törtek-zúztak a nagyvilágban örömükre. Az utolsó csoportkörben az ősi rivális Egyiptom aztán 2-0ra győzött Algéria ellen, minek következtében egyrészt egy döntő mérkőzésre került sor semleges pályán, Szudánban, másrészt pedig az algérok újra törtek-zúztak a nagyvilágban, és többek között felgyújtották fél Marseille-t. A döntő mérkőzésen aztán Algéria kiharcolta továbbjutását, aminek - nyílván már mindenki kitalálta - algér pusztítás lett újra a vége.
Ez a mi történetünket annyiban érinti, hogy nem Marseille az egyetlen francia város, ahol említésre méltó számban élnek algérok, hanem például Grenoble-ban is akadnak szép számmal. Ennek megfelelően amikor hazafelé sétáltunk az étteremből az Óvároson keresztül, lépten nyomon - algér léptékkel mérve - szolídan ünneplő (érsd, gyújtogatást nem láttunk, de minden autóból algérok lógtak ki óriási zászlókat lobogtatva, üvöltve, énekelve és a dudát tövig nyomva) emberekbe botlottunk.

A megbeszélés második napja az elsőhöz kísértetiesen hasonlóan zajlott, annyi különbséggel, hogy ezúttal máshol vacsoráztunk, és velünk tartott Peter és Charlotte is. Annyi még hozzátartozik az igazsághoz, hogy vacsora előtt még Ritske-vel és Jean-nal elmentünk egy ír kocsmába meginni egy pofa valamire való sört is. A vacsora során aztán áttértünk az új borra. Ezen az estén ugyanis valamilyen hagyomány folytán Franciaország-szerte bagóért lehetett hozzájutni az év első borához, ami ugyan nem volt különösebben finom - és a többiek elmondása alapján ez mindig így van - de az ára okot adott arra, hogy az egész város egy utcafesztiválban forrjon össze. Néhány évvel korábban az újbor-éjszakája picit elszabadult, ezért ebben az évben este 9 után már tilos volt a nedű árusítása, és ipari mennyiségű rendőr járőrözött a városban.

Vacsora után sikerült végül összefutnom Nagy Gergővel, és beültünk valahova meginni egy sört, és dumálni egyet. Sikerült jól elbeszélgetni az időt, aztán amikor én éjfél körül jeleztem, hogy nekem még egy óra, mire visszaérek a szállodába, és másnap 6kor kelek, akkor megindultunk hazafelé. Az utcára kilépve egészen komoly méretű, békésen, vidáman, hangosan ünneplő tömegbe ütköztünk. Lehet, hogy korán leálltak az újbor árusításával, de hogy az utcán ünneplő fiatalokat ez nem zavarta, az is biztos. Gergő meg is jegyezte, hogy az amúgy kifejezetten csöndes város életéből sikerült kiválasztanunk két olyan egymást követő napot, amikor az éjszakai élet a szokásosnál sokkal jobban megpezsdült =)

Az utolsó napon, 20-án dél előtt még bementünk egy újabb találkozóra az egyetemre, de ebéd után már csak a búcsúzkodásra jutott idő. Az itt töltött nagyjából három nap alatt a PhD tervezetem szignifikáns átalakuláson ment keresztül, aminek azért örültem különösen, mert épp előtte egy nappal készültem el végre egy első verziójával a PhD proposalomnak, és a grenoble-i megbeszélések tükrében máris írhattam újra az egészet...

Mindent egybevetve nagyon pozitív élmény volt az egész találkozó. Úgy érzem, hogy jó lóra tettem ezzel a témával és ezekkel az emberekkel. Alig várom, hogy végre elkezdődjön az érdemi munka =)

November 20-án, kora délután aztán buszra szálltunk és a lyon-i reptér felé vettük az irányt. Innen Ritske Amsterdamon keresztül visszarepült Bergenbe, én pedig Budapest felé folytattam az utamat, végre Iló, család, barátok. Jó dolog hazatérni =)