Aussoisból Bergenbe

Az utolsó napon, a délelőtti előadások között naaagy közös fotózkodás volt, állítólag egyszer majd el is jut hozzám a kép, és akkor talán közlöm is itt. Maguk az előadások talán ezen a napon sikerültek a leggyengébben, egy fiatal srác volt az előadó a Zürich-i Egyetemről és kicsit érződött rajta, hogy azért tapasztalat terén nagyon nem egy kategória a korábbi három beszélővel, de még így is teljesen rendben volt a dolog. Dél körül elköltöttük az utolsó közös ebédünket, majd az emberek kezdtek szépen lassan hazaszivárogni. Ritske ebéd után gyorsan elviharzott, mert 6 körül indult a gépe Genovából, és addig még le kellett tennie a bérelt kocsit. A két Silke is hamar elindult hazafelé, mert rájuk meg még egy 11 órás autóút várt Bonnba, ami nyílván nem egy kellemes dolog. Még amíg nagyjából együtt volt a "társaság" addig megegyeztünk, hogy igyekszünk tartani a kapcsolatot és ha valamelyikünk lát egy jó nyári egyetemet, workshop-ot, vagy konferenciát, akkor értesíti a többieket a nagy lehetőségről :)

Mivel viszonylag sokunknak még volt két órája az indulásig, ezért úgy döntöttünk páran - Matt, Laura (Oxford) és Becky (Santa Barbara) Xuhua (Matt szobatársa, Pensylvania) - hogy elmegyünk sétálni egyet a környékre. José is velünk tartott, aki innen Olaszországba igyekezett, egy három nappal később megrendezésre kerülő rövidkurzusra, és ha már volt három napja, hát úgy döntött, hogy hátizsákkal, gyalog vág neki az útnak. Imádom azt a figurát, hihetetlen rendes és nagyon értelmes srác. Amikor elvált tőlünk és megindult az olasz határ felé, akkor felajánlotta, hogy ha Mendosa-ban járok, akkor jelezzek, mert mindig van egy üres szobájuk a vendégeknek :)

A séta után még maradt idő, és ping-pongoztam egyet Alena-val az orosz lánnyal, aki valami úton módon az egyik párizsi egyetem, és a novoszibirszki egyetem között lavírozva írja a PhDját és épp Brazíliából érkezett, merthogy az a tématerülete... Egyébknét Alena roppant érdekes lány, nagyon hirtelen, nagyon pörög és sose nyugszik le egy másodpercre sem.

Két kisbuszt töltött meg az a csoport, amely Modanebe igyekezett elcsípni a 16:24-es Chambery felé tartó vonatot. Ezen a vonaton aztán nagyon jót beszélgettem Laurával Mattel és Beckyvel. Chamberyben először Laura szállt vonatra, Lyon felé, majd Matték Genova felé. Hogy mennyire kicsi a világ, azt remekül jellemzi, hogy a peronon megfordulva szembetaláltam magam Rózával, aki szintén a genovai vonatra várt :) Nagyon meg lepődtem, merthát lássuk be elég lehetetlen helyen találkoztunk, de kifejezetten örültem is neki, ám :D

Chamberyből csak Alena és Cécile (egy fiatal francia kutatónő) jött ugyan azzal a vonattal, amivel én. Ahogy már a vonaton beszélgettünk Alena-val angolul, egy francia bácsi togyogott el mellettünk a büfé felé és nagyon fel volt dobva, hogy angol nyelvet hall. Visszafelé pedig haladtában pedig Edgar Allen Poe-t szavalt nekünk eredetiben. Egészen furcsa volt, mert eddig az volt a tapasztalatom, hogy a franciák többsége nem szeret idegennyelven beszélni és ha egy külföldi netán megpróbálna franciául hozzájuk szólni, akkor ha nem tetszik az illető akcentusa, kelletlenül mégis inkább angolra váltanak...

Az utolsó egy órára csatlakozott hozzánk Cécile (egy másik kocsiba szólt az eredeti helyjegye és mivel pénteken hat órát kellett neki tartania az egyetemen, ezért amíg bírta a laptopja szuflával, addig dolgozott inkább) és beültünk egy kávéra a büfékocsiba. Egészen érdekes beszélgetés kerekedett; többnyire a tudományos élet árnyoldalairól volt szó, a kutatócsoportok közötti versenyekről, a lobbikról, a kutatási alapokból elnyerhető pénzekért folyó harcokról. Menet közben időről időre eszembe jutott a PhD-comics.

Párizsban a Gare De Lyon-ra negyedóra késéssel érkezett a vonat és már ott várt rám Förk meglepetésként Eszti és egy üveg bor társaságában. Fel is mentünk hozzá - út közben beszerezve egy újabb üveg bort - és hajnal háromig nem is szabadult tőlünk =) Innen már gyalog mentünk át Förkhöz - négyre rögtön ott is voltunk - és hamar nyugovóra tértünk. Másnap reggel újra könnyes búcsút vettem Förktől, ezúttal a metrólejárónál, és nekivágtam az útnak a Charles De Gaulle felé, ahonnan a gépem indult Amszerdamon keresztül haza.

A De Gaulle-ig az út rendben volt, majd a check-in is simán ment. A csomagomat Bergenig checkolták be, azaz Amszterdamban nem kellett újra fölvenni, majd megint leadni. Az eredeti terv szerint a gépem (Air France) az F35ös kaputól indult volna, de menet közben egy ott tevékenykedő hölgy jelezte, hogy változás van, és az F24-es kapun kell beszélni. A beszállás már maga egy vicc volt. Felültettek minket egy buszra, amivel több mint tíz percen keresztül sétakocsikáztunk a reptéren. Már épp azon gondolkodtam, hogy repülő helyett busszal visznek át Amszterdamba, amikor megálltunk végre az Isten háta mögött egy repülő mellett. Meglepő módon a repülőre már egy másik buszból szálltak felfelé az utasok, de semmi gond! A kísérő hölgy mindenkit leterelt a repülőről, aki addig fölszállt rá, vissza a másik buszra (amire egyébként az volt írva, hogy Tunis...) és elkezdett minket tíz fős csoportokban fölengedni. Itt már mindenki röhögött kínjában.

Amszterdamban minden egészen zökkenőmentesen ment. Az egyetlen vicces dolog az volt, hogy ezúttal ugyan a beszállófolyosó vége rögtön a repülőbe nyílt, és nem egy buszba, de a repülővel 10-12 percen keresztül gurultunk, mire megtaláltuk a felszálló pályát. Ami furcsa volt számomra, hogy még nem nagyon volt olyan utazásom, ahol sok üres szék lett volna a gépen, de ezúttal már a Párizs-Amszterdam járaton is voltak árválkodó helyek, míg az Amszterdam-Bergen úton a 180 helyből jó ha 50-et feltöltöttek... Egy fickó el is nyúlt egy széksorban iPod-val a fején és úgy elaludt, hogy amikor az út vége előtt fél órával enyhe turbulenciára hivatkozva a pilóta bekapcsolta a "biztonsági öveket bekapcsolni" jelzést, akkor két stewardess sem volt képes felébreszteni őt, pedig rázogatták, bökdösték, beszéltek hozzá, éppen csak meg nem csikolták :)

A fekete leves aztán leszállás után jött... Többen jöttünk Párizsból, ugyanazzal a géppel és úgy fest, hogy egyikünk csomagja sem érkezett meg Bergenbe. Régen voltam már ilyen dühös, furcsán is néztek rám az emberek, amikor folytottan, magyarul szitkozódtam magamban a reklamációs sorban állva. A törölközőm, a tisztasági felszerelésem, a takaróm, a bicskám, a legjobb ruháim, a fehérneműm igen nagy hányada, a papucsom; finoman szólva sem kényelmes helyzet. A hölgy a pultnál nagyon kedves volt, de az adott pillanatban olyan jól esett volna, ha ő, mint annak a vállalatnak a képviselője, aki engem ilyen kényelmetlen helyzetbe hozott, legalább annyit mond, hogy "sajnálom", vagy hogy "elnézést a kényelmetlenségért". Én tisztában vagyok vele és akkor is tudtam, hogy ez abszolút nem az ő hibája, de akkor nagyon jól esett volna ez a kis apróság. Azt mondta, hogy a táskámat másnap (péntek) reggel kihozzák nekem a Fantoftba. Ennek örömére én írtam egy levelet még aznap este Ritske-nek, hogy késve megyek, mert a csomagomra várok, ami aztán a mai napig nem érkezett meg. Azóta próbáltam hívni őket számtalanszor, de a telefont még véletlenül sem veszik fel és mivel nem olcsó mulatság kimenni a reptérre, ezért azt meg tényleg csak a legvégső esetre tartogatom. Már egészen beletörődtem a helyzetbe. Holnap reggel a reptéren kezdek és nagyon remélem, hogy végre akkor hiánytalanul megkapom a dolgaimat, mert kényelmetlen dolog egy vékony ágytakaróval takarózni, zuhanyzás után kis törölközőben szárítkózni és már a borotválatlanságot is kezdem nagyon unni...

Kissé talán lelombozóan hat a bejegyzés vége, úgyhogy úgy érzem fontos megjegyezzem, hogy egyébiránt tényleg nagyon jó volt a kiruccanás, nagyon hálás vagyok Förknek és Esztinek a vendéglátásért és a hangulatom sem olyan borzalmas ám =)