Ébredés

Ma reggel - mint már oly sokszor ebben a félévben - drága, egyetlen, legcsodálatosabb, utánozhatatlan szomszédaimra ébredtem. Nyolc óra körül megint olyan hisztit vert ki a három-négy év körüli fiúcska, hogy zengett tőle az épület. Hozzá kell tennem, hogy miközben ezt a bejegyzést fogalmazgatom ismételten üvölt a drága. Nekem elképzelésem sincs, hogy a szüleinek milyen fogalmi zavarai vannak a "nevelés" szó körül, de hogy egy ekkora gyereknek csak az a két funkciója legyen, hogy alvás, és ordítva toporzékolás...

Amiért mégis hálás voltam neki ezen a reggelen, az az ablakomon keresztül elém táruló látvány volt. Nagyon meg kellett erőltetnem magam, hogy egy ilyen hajnali órán rá tudjam venni magamat arra, hogy ne csak a másik oldalamra fordulva próbáljak visszaaludni, hanem ténylegesen kimásszak az ágyamból, és fényképeket próbáljak készíteni. Sajnos a csipa azért még rendesen ott figyelt a szemem sarkában, úgyhogy nem sikerült olyan nagyon-nagyon jó képeket csinálnom, de egyet azért mégis megosztok, mert gyanítom, hogy kicsiny hazámban hiába vadásznék rá, sosem lenne alkalmam megfigyelni, amint a telihold lebukik a horizont alá...

Holdnyugta: