Tara-rara-rap-ta-rap...

...Tequila! Mert minden így kezdődött. Csütörtökön hívtak Ritáék, hogy menjek át velük Zoliék közös konyhájába iszogatni. Este bulizni készültek. Én úgy voltam vele, hogy a melegítésre átmegyek, de a városba már nem megyek velük be. Egész népes társaság gyűlt össze a konyhában, de nevekkel most inkább nem szórakoztatom a nagyközönséget, elég annyi, hogy körülbelül tizen lehettünk. Zoli sütött egy pizzát, azt seperc alatt elpusztítottuk, ezzel remek alapot biztosítva a további mulatozásnak.
Volt ugyan mindenféle "frissítő-üdítő-kedvcsináló" az asztalon, de egyértelműen egy üveg Tequila volt az est favoritja...

A zenét egy üttött kopott rádió biztosította. Figyelem! A villa bizony az antennát helyettesíti :D

Szőrmók a jobb szélen...

Az est Sztárvendége, és udvarhölgyei

Nem beállított, ám...

A beszélgetős-iddogálós est meghozta az én kedvemet is egy kis kalandhoz, úgyhogy végül korábbi kategórikusan elutasító megnyílvánulásom ellenére a többiekkel tartottam a bergeni éjszakába (csak halkan jegyzem meg, hogy nem kevés motivációt adott, hogy a város ilyen irányú felderítésére már nagyon régen nem tettem olyan Istenes kísérletet).

Bebuszoztunk a városba, majd némi bizonytalankodás után a Studenten nevű helyet vettük célba. Csütörtökönként a legtöbb helyre ingyenes a belépés a diákok számára, és ez alól a mi választottunk sem volt kivétel, ami egy kis könnyebbséget is jelentett számunkra - igaz halkan megjegyzem Peti úgy csempészte be magát, az otthoni személyi igazolványát diákként bemutatva, mert ő ugye csak dolgozni van itt, nincs tanulói jogviszonya... A Studenten nagy előnyeként tartják számon, hogy viszonylag olcsó, és időnként állítólag még táncolható zenét is játszanak, de ebből én ekkor csak az előbbit vettem észre. Elég üres volt a hely, itt-ott iszogattak ugyan az asztaloknál, de a táncparketten csak a képzeletbeli ördögszekerek kergették egymást.

Egy kis háttérinformációként azért ejtenék pár szót a helyi fiatalság mulatozási szokásairól, mert azok bizony időnként igencsak eltérnek a kishazánkban megszokottaktól. Az ugye közismert, hogy Norvégiát az emberek nem azért szeretik, mert olyan olcsó volna... Nos az alkohol tartalmú italok tekintetében a különbség ha lehet mégnagyobb, mint bármilyen más pénzért kapható termék esetében. Ezt csak tetézik a helyi jogszabályok, melyek horribilis adókkal terhelik meg a szórakozóhelyeken mért italokat, és ha ebből a szempontból vizsgáljuk a dolgot, akkor egészen érthető, hogy az itteni kocsmáknak megfelelő helyek hétköznap délután többnyire kihaltak, míg például Pesten nagyon nehezen tévedhet be az ember ebben a napszakban olyan vendéglátóipari egységbe, ahol ne lézengne legalább egy egyetemista társaság... Ez a kihalt időszak úgy húzódik el egészen éjfél környékéig, hogy az itteni diákság rém cseles módon házibulikon megbújva alapozza meg az éjszakáját, és így adott esetben egy táncos ramazuriban már csak egyetlen könnyed sört kell felhajtani a véralkoholszint szintentartása végett... A teljesség kedvéért már most megjegyzem, hogy legkésőbb fél háromkor óramű pontossággal felkapcsolják a villanyokat, kikapcsolják a zenét, és szélnek eresztik a mulatni vágyókat, még akkor is, ha az évszázad táncfesztiválja zajlik épp a parketten.

Ezen apróságok tudatában már bárki láthatja, hogy a mi 11 órás érkezésünk még meglehetősen korai volt, de becsületére váljon a magyarságnak, azért megpróbáltunk valami hangulatot varázsolni a rossz zene ellenére is...

Egy olyan igazi, hamisítatlan bulisanbeállított-fotó

Nincs itt semmi különös, csak néhány magyar...

Buli, magyar módra

Mert dobogó is volt ám...

És persze oszlop is...

És ha már volt oszlop...

Némi tanakodás után, úgy döntöttünk, hogy a zene annyira azért nem feledhetetlenül jó, ezért megpróbálkozunk egy másik hellyel. A Tiger-Tiger nevű mulató nem esik messze a Studenten-től, így seperc alatt átbattyogtunk. Itt ért minket az est első kellemetlen meglepetése, nevezetesen az est házi-szabálya, mely szerint sportcipőben tilos a belépés... Ez nem is zavart volna minket, ha Rita és Peti nem edzőcipőben tartottak volna velünk aznap este. Így persze újra mozgásba lendültünk, és egy harmadik hely, a Metro felé vettük az irányt. Ide már különösebb gond nélkül bejutottunk. A zene a változattoság kedvéért itt is meglehetősen feledhetőnek bizonyult. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy megállapodunk itt egy kicsit; igaz ebben nem kevés szerepet játszott Alex, a hozzánk csapódott román srác, aki nagy jókedvében kirendelt nagyjából 20 pohár sört az asztalunkhoz...

Ez a kép így van jól, nincs mese!

Klasszikus képcím: Hölgyek sörrel

"Mmmmm... Sörikeee" (Homer Simpson)

Bár minden buli ilyen lenne...

Hogy ezzel a képpel mennyit szenvedtem, és mégsem...

Ott bújiiik!

Egészen jó hangulat kerekedett, és szépen lassan mindenki elszivárgott az asztaltól táncolni. Ennek eredménye képpen valami igazán kedves-tündéri-ártatlan-jószándékú norvég fiatal elorozta az ott maradt nagyjából 7-8 pohár sört. Amikor Alex szóvátette neki, hogy ez talán nem a létező legetikusabb eljárás, akkor majdnem nekiment. Ennek örömére ráadásul Alexet tiltották ki a helyről, mint "agresszív elemet". No comment...

Természetesen az egész társaság seperc alatt távozott a Metro berkeiből, személy szerint én nem is tudom, hogy megyek-e még arra valaha... Hogy valami furcsa karikába fogjuk a belváros szórakozóhelyein töltött óráinkat, újra a Studentenben találtuk magunkat, ahol immár jóval több ember csoportosult a táncparketten, annak ellenére, hogy a zene még mindig nem volt köszönő viszonyban sem azzal, amit - mi magyarok - bulizós zenének gondoltunk.

Mint már említettem, fél háromkor a japán vonatokat és svájci órákat meghazudtoló pontossággal hallgatott el a zene. Az utolsó busz már elment, az éjszakai buszok, és a taxik pedig nem olcsók, de nekünk ezúttal nem kellett azon agyalni, hogy hogyan is jutunk haza.
Alex még kettő körül intézett néhány telefonhívást, így zárás után már várt minket egy csodás kisteherautó, hogy megutaztasson egy kicsit. A zárt raktérben ott gugoltunk vagy hatan, mindenféle kőműves felszerelések között, miközben a járgány átrepített minket Alexhez. A többség annyira nem tervezte ezt a kitérőt, dehát Alex intézte a kocsit, Ő fizetett egy vagon sört szóval igazából senkinek nem volt elég vastag a bőr a képén, hogy ezt szóvátegye. Mindenesetre mielőtt haza indultunk volna - ha már így alakult alapon - ittunk valamit vendéglátónk egészen komolynak mondható készletéből is.

Támaszt minket a pult, vagy hogy is mondják ezt szépen

Egy cigi azért még belefért...

Házigazdánk Alex

Hopp, egy Rita

Ha az alkohol mankó, akkor ez bizony tolószék...

Alexnél elbeszélgettünk ugyan valameddig, de már nem maradtunk nagyon soká, hiszen a többség azért már meglehetősen fáradt volt. Szerencsénkre a kisbusz hazafuvarozott minket a Fantoftba, de így is öt óra körül járt az idő, mire összetalálkoztam az ágyammal.
Frappáns zárszó sajnos nem jut eszembe, de úgy érzem, annyit bátran kijelenthetek, hogy kalandos, nehezen felejthető este volt...