Szavak

Mindenek előtt néhány szóban azért elmesélem az elmúlt néhány napom jelentősebb történéseit. Igazából erre nem akarok túl sok időt vesztegetni, mert nem voltam a sors kegyeltje mostanság, és senki sem olvas szívesen nyavalygást; szóval úgy döntöttem, rövid leszek.

Csütörtökön este mostam. Legalábbis én azt szerettem volna, de a hetes számú mosógép másként gondolta, és hibaüzenettel a mosás közepén leállt. Ennek legfőbb következményeként a ruháim kicentrizetlenül maradtak. Semmi gond - mondtam magamban - kimosom mégegyszer. Az ötös számú gép is másképp gondolta. Ugyan az a tünet mint a hetesnél. Közben a mosoda is bezárt, ezért úgy engedett be valaki, aki még benn volt, mielőtt lezárt az ajtó. Semmi gond - mondtam magamban - vannak itt szárító-gépek, hát megszárítom a ruhákat, így mégsem lehet kiteregetni őket. A rendszer másképp gondolta; éjfélkor úgy lezár az egész mosoda, hogy a futó programok még ugyan befejeződnek rendben, de újat bizony már nem enged indítani a kártyaolvasó. Ezek után mégis ki lehetett teríteni úgy a ruhákat...

Pénteken mégsem sikerült találkoznom Nina-val (a norvég Buddy-mal ha még nem írtam volna), mert annak ellenére, hogy én jobban lettem, neki sikerült megbetegednie. Délelőtt kimentem az Ikea-ba takarót, meg néhány apróságot venni. Találtam is egy olcsó paplant, amiért a kasszánál háromszor annyit fizettem végül, mint amennyit én a polcnál olvastam...
Az este egy BuddyBergenes találkozót tartogatott: úgy volt meghirdetve, hogy együtt kell főzni valamit a Buddy-dal, és aztán azt a találkozóra elvinni. Ott mindenki eszik amiből csak akar, aztán szavazhat is mindenki, és a legtöbb szavazatot kapó étel nyer. Ez a főzőcske ugye nekem ki volt lőve, de azért lementem én is a többi magyarral (Ritáék remek csőrögét csináltak). Megismerkedtem a helyi biliárd-mágusokkal, játszottam egy két partit, illetve szintén a biliárd asztal körül megismerkedtem két kanadai szociológus lánnyal is, akikkel jót beszélgettem.
Ezek után a szobámba visszatérve konstatáltam, hogy valami komoly galiba történt a felhasználói jogosultságok körül, és nincs netem. Péntek este...

Szombaton elmentem megcsináltatni a norvég telefonom - pontosabban szólva egy szolgáltató beállítást kellett kijavíttatnom, mert egyszerűen nem lehetett engem felhívni norvég számokról. Ez meglepetésemre egy kis várakozás után ugyan, de egy-két perc alatt sikerült is.

Boldogan távoztam az üzletből, és lesétáltam Bergen azon részébe, ahol nem nagyon jártam még - az Akvárium felé. Az egyik utcában megakadt a szemem egy kirakaton; Manchester United Supporters Club, Norvegian Bunch. Sálak, sapkák, mezek, mindenféle ereklye a kirakatban; azonnal elkezdett járni az agyam, vajon milyen a közösség? Milyen a nyitvatartás? Milyen az árfekvés?Tétován lépdeltem tovább miközben a kirakatot bámultam, egészen addig, amig meg nem állított egy villanyoszlop...
Életemben nem mentem még neki oszlopnak, de most sikerült. Mindamellett hogy nem volt éppen kellemes érzés, fájón konstatáltam, hogy a norvég telefonom kijelzője széttört. Máig nem értem, hogy hogy tudtam ilyen szerencsétlenül nekimenni, de ez történt. Ez a kis incidens persze nem javította különösebben az amúgy sem fényes kedélyállapotomat.
Estére elmentem sétálni, fotózni, harmónikázni egy sort a Stavkirke felé; ennek eredményeit hamarosan itt is közzéteszem.

Vasárnap reggel Ádámék elmentek az Északi-tengerhez fürödni egyet. Én még nem éreztem erre felkészültnek magamat, szóval inkább maradtam. Délutánra már nagyon mehetnékem támadt, hát elindultam a fényképezőmmel (lassan nevet kell adnom Neki is) sétálni egyet. Végül a Løvstakken-en kötöttem ki. Felfelé azon az úton sétáltam, ahol legutóbb lejöttünk a többeikkel; nagyon élveztem ahogy próbáltam apró részletekből összerakni, hogy hol is jöttünk le a házak között, hogy odataláljak az ösvény elejéhez; meglepő módon egészen jól ment.

Séta közben egyszer - már a hegy oldalában - sikeresen elhagytam azért az ösvényt; meg is lett az eredménye. Láttam, hogy ott vezet mellettem pár méterre, hát úgy gondoltam akkor én most visszatérek rá. Ugyan ebben a pillanatban, közvetlenül mellettem, egy körülbelül lábszárközépig érő vízzel telt luk úgy gondolta, hogy itt az ideje megmosni a cipőmet, és a nadrágomat. Vágyaink ezen a ponton találkoztak, én pedig már csak nevetni tudtam ezen. A Løvstakken csúcsához közel, egy sziklapadon szárítkoztam egy sort, és gyönyörködtem a tájban, majd elindultam lefelé, egy teljesen új úton. Lefelé meglehetősen sok képet készítettem, ezekből is szemezgetek egy csokornyi majd egy következő postban.
Nagy bánatom, hogy szarkát még mindig nem sikerült fotóznom. Nagyon érzékenyek a fényképezőre, ha megszimatolják, hogy képet akarsz készíteni azonnal odébb állnak.

Tegnap este megint sikerült valamit összeszerencsétlenkednem, és ma reggel nem ébresztett a telefonom; el is késtem az előadásról. Persze ezaz az előadás, amivel kapcsolatban jelezték, hogy nem nagyon lehet hiányozni - katalógus is van - és külön kiemelte a vezető előadó, hogy nem szereti a késést... Ennek örömére úgy döntöttem, hogy csak a gyakorlati részre megyek be. Persze jó sok mindenről sikerült is lemaradnom, de öröm az ürömben, hogy ma éppen egy másik előadó tartotta az órát, aki nagyon rendes és segítőkész volt, és abszolút nem haragudott; mitöbb, a katalógust is aláírhattam utólag, szóval hiányzás elfelejtve. Egyébként az egész óra jó hangulatban zajlott, és utána amikor odamentem hozzá jelezni, hogy hogy jártam, akkor sikerült is elbeszélgetni vele, és kiderült, hogy ismeri az egyik ELTE-s tanáromat is.

Vettem borítékokat, új tollat, hogy tudjak ezekre a "fényes felületű" képeslapokra is írni, telefont, és ezúttal már tokot is hozzá. A tok vásárlásánál mondjuk el is gondolkodtam, hogy ez tipikusan egy olyan kiegészítő - derékon hordható akár az övet átfúzve rajta, akár egy karabiner segítségével rögzítve - amit otthon kétszer is meggondolnék, hogy utcán hordjam-e, de itt valahogy sokkal inkább biztonságban érzem magam.

Mire hazaértem lett netem is, szóval alapvetően kijelenthetem, hogy ez végre megint egy jó nap. Nomeg azt is kijelenthetem bátran, hogy a post elején bőszen hangoztatott rövidség nekem bizony nem megy; remélem nem bánjátok.