Megjöttem

Ha már ilyen ügyes voltam, és csentem netet a szobámba (a Klubb Fantoft hot-spotja meglepően messzire elér ám), hát megírom rögtön az első valóban élményeimről szóló postot is.

Első körben kénytelen vagyok rossz hírrel indítani: az ideútról nem sikerült képeket készítenem. Ez persze csak saját gyengeelméjűségemnek (Odette, ha majd egyszer olvasod; kérlek jelezd egy kommentben, ha ezt a szót nem sikerült helyesen leírnom) köszönhetem, mert a vadonat új akkumlátorokat nem merítettem le, és töltöttem fel még otthon, hanem megvártam, hogy azok a gépen mondják be az unalmast...

Az út maga pazar volt. A Lufthansa járatait lovagoltuk meg, a többesszám pedig a hamburgi átszállásnak szól. Egy szavam nem lehet, minden kiválóan, zökkenőmentesen zajlott (már persze leszámítva a fényképezős malőrt). Hamburgig a felhőknek hála nem sok mindent lehetett látni a gépből (kivételesen nem aludtam végig az utat), de onnantól javult a helyzet. Tarka mezőgazdasági táj kandikált ki a felhők alól. A gyökeres változás aztán a Norvég partok elérésekor következett be. A látvány csodálatos volt. Szigetek, tavak, földsávok, hidak, kacskaringós utak, fenyvesek, gyönyörű sziklás dombok-hegyek. Itt-ott faházak elszórtan, ízlésesen. És a csúcs, hogy mindez szinte teljesen felhőmentesen! Talán majd néhány képet is prezentálok erről a vidékről, Barbi jóvoltából.

Leszállás után egy kicsiny, de hangulatos repülőtéren találtuk magunkat. Nem azt mondom, hogy szikrázó napsütés fogadott, de azt bizton állíthatom, hogy esni nem esett. Innen indult egy busz ami a Fantoft-tól - bergeni szállásunktól - nagyjából 300 méterre tett le bennünket. A recepciós néni rém kedves volt, és nagyon informatív. Ádám felvetette, hogy mi lenne, ha valahogy úgy próbálnánk rendezni, hogy egymáshoz közel, de mégse lakótársként szerezzünk szobát, hogy új emberekkel is megismerkedhessünk, de aztán mégsem így alakult a dolog, egy közös konyhás szobapárba kerültünk, míg a lányok külön-külön, meglehetősen messze lettek elszállásolva tőlünk.

A koliról röviden annyit, hogy annak ellenére, hogy 9-10 emelet magas, kívülről panelre emlékeztető épületegyüttes, szinte minden fából van benne.
Nincs takaró, és párna, ahogy azt előre jelezték is, és a konyhák sincsennek felszerelve, úgyhogy egy komolyabb beruházás még vár ránk. Ami picit meglepő volt, az a fürdőszoba berendezése, illetve be nem rendezése; valójában úgy van kialakítva, hogy az egész helyiség egy nagy zuhanytálca. Ezzel nem is lenne gond, ha nem itt lenne benn a wc is... Amint használható állapotba kerül a fényképezőm postolok majd képeket is a helyről, az mindennél többet elmond majd.

Megvolt az első bevásárlásunk is; legalább háromszor olyan drága itt minden, mint kishazánkban, viszont öröm az ürömben, hogy a legolcsóbb ételek is finomnak bizonyultak. Kivételt képez ez alól az általam vásárolt Nero csokoládé, ami valamilyen furcsa, ánizsos ízű zselével van töltve (nem szoktam csokit kidobni, de ez ott kötött ki...), és a Vørterøl nevű, sörnek csúfolt anyag, amihez foghatóval még nem találkoztam pályafutásom során. Elég annyit róla, hogy a mindkét üveg (Barbi vett még) vége a lefolyóban végezte...

Mára körülbelül ennyit gondoltam alkotni, így is átcsúsztam már a holnapba. Egy kiadós alvás vár rám úgy gondolom, reggel pedig Bergen városa.